A. S. Field: Istenek (SF)

                                                                      George

Kipislogta a maradék álmosságot a szeméből, és szinte azonnal megrohanták a gondolatai. Már hónapok óta rágta, forgatta őket magában, és ma reggel végre határozottan érezte, hogy itt az idő; ma fogja elkezdeni terve megvalósítását. Úgysincs más dolga. És úgy őszintén, már nagyon unta ezt az állapotot, hogy soha nincs semmi, de semmi dolga az utóbbi években.

A rendezők nem igazán kapkodtak érte manapság. Az arca nem felel meg a legújabb trendeknek, ahogy az ügynöke megfogalmazta. Nem igazán tudta, ez mit jelent, bár hajlott azt feltételezni, így mondják udvariasan, hogy kiöregedett eddigi karaktereiből; pedig szerinte az öregedés épp csak elkezdődő folyamata alig látszott arcbőrén, a testén pedig végképp semmi jel nem mutatkozott. Persze látta szarkalábait a tükörben, ezt még nem tudták teljesen kiküszöbölni; csak lassítani tudták a telomerek oxidációs folyamatait a 3D-nyomtatás technológiájával készített biobőrön, melyet viselt. A szintetikus bőr lecserélése emberibbé, és ezzel együtt sérülékenyebbé tette.

Annyira, de annyira unatkozott. Unta a partikat, a bevásárló körutakat, a rengeteg jópofizást az ügynökével, a kollégákkal, akik mind úgy tettek, mintha a barátai lennének, miközben mind tudták, hogy csak színjáték az egész. A rajongók lelkesedése fárasztotta, erőszakosságuk pedig megrémítette. Ezen mindenki nevetett, mert szerintük neki nincsenek érzelmei, pedig a programja erre is kiterjedt, különben nem tudta volna arcvonásait megfelelően elrendezni a forgatásokon. Különben is, ő éppen ettől egyedi.

Utálta, hogy soha sehova nem mehet a testőrei nélkül, hogy mindig fényképezik, és hogy háza minden szegletében kamerák lesnek rá. Állandóan pánikroham gyötörte. Amikor egyedül volt a hálóban vagy a fürdőszobában, akkor a magány és a kényszerű csend viselte meg; amikor pedig kiment az utcára a testőrökkel, a kinti lét kínozta. Agorafóbia. Legalábbis a pszichológusa szerint, pedig ő tudta, hogy nem az. Nem a kint léttől félt, hanem a világtól; a világban pedig leginkább az emberektől.

                                                                      Maya

Azonnal felismerte. Mondjuk, nem volt nehéz. Markáns arca és az átlagtól magasabb termete szinte kiemelte a tömegből; és persze a nagydarab testőröket sem volt nehéz kiszúrni a vásárlók között, amint úgy tettek, mintha csak nézelődnének, válogatnának az árukészletből, pedig közben folyamatosan a többi embert pásztázta tekintetük.

Nem nagyon szerette a filmjeit. Csupa lövöldözés, verekedés és üldözés, bárgyú történetekkel és közhelyes párbeszédekkel. Azért mindig megnézte őket, hogy két órán át legeltesse a szemét a férfi kisfiús mosolyán és izmos testén. Elolvasta a róla szóló cikkeket, kommenteket is. Nem is tudta, miért; talán, mert egész életében egy olyan férfira vágyott, aki hősies, mint az általa megformált karakterek. Tudta, hogy ez nem túl életszerű elvárás a mai pasiktól, de azért álmodozni lehet, nem? A férfiak, akiket ismert sosem ütötték meg a mércét. Időnként megpróbálta lejjebb tenni a lécet, hátha valaki át tudja legalább lépni, ha nem is ugrani, de még így is többnyire egyedül ette az almacsipszet otthoni mozizása közben.

Ahogy elnézte a remekbe szabott arcot, nem látta olyan szigorúnak, mint a filmekben, inkább kedvesnek, sőt egészen félénknek tűnt. Igen, minél tovább nézte, annál biztosabb volt benne, hogy tekintete szinte segélykérőn pillog körbe az üzletben. Igyekezett úgy tenni, mintha magabiztos és laza lenne, közben viszont tuti, hogy egészen máshol akart lenni.

Addig, addig bámulta, míg a másik észrevette. Arca azonnal bezárult; komoly lett és szigorú, mint az általa megformált hősök. Kihúzta magát és néhány apró köhintéssel tudatta testőreivel, hogy ideje odébb állni. Azonnal körbe vették és a kijárat felé kísérték, ahol már várta a sötétített szélvédős kocsi. A sofőr le sem állította a motort, és azonnal gázt adott, amint az utolsó ember is beült.

                                                                     George

Egész nap a lányra gondolt. Leginkább a hosszú, hullámos szőkésbarna haj és az igéző kék szempár maradt meg benne az egész nőből, és hogy virágos ruhát viselt.

Tudta, hogy a mai napnak annyi; már semmit sem fog intézni. Reggeli tervei kútba estek, bizonytalan időre elhalasztódtak. Mindenféle teóriákat gyártott, megpróbált kitalálni a lánynak egy életet. Talán itt él a városban, esetleg a környéken és csak dolgozni jár be. Vajon szereti az állatokat? Ő mindennél jobban szerette a kutyákat. Tervezte, hogy örökbe fogad egyet, de ez is csak olyan terv volt, mint az összes többi. A "majd egyszer" kategóriában helyezkedett el. Majd egyszer, ha ráér, ha nem kötik szerződések, ha idősebb lesz, ha visszavonul, ha elfelejtik, és nem üldözik autogramért, szelfiért, ha… Tudta, hogy ez az időszak nagy valószínűséggel sosem jön el az életében. Vagy talán mégis? Amikor majd megvalósítja terveit. Majd…

                                                                      Maya

Utált a nagyvárosban élni. Utált benne mindent, ami miatt mások szerették. Nem bírta a tömeget, a zajt, a koszt, a rengeteg szagot, a mindenfelé ücsörgő hajléktalanokat, akik félt, betegségeket hordoznak leromlott testükben. Félt, hogy kirabolják, megerőszakolják, vagy elrabolják szervdonornak, ami egyre gyakoribb mostanában, amióta a mesterségeseken a szintetikus bőrt lecserélik valódira.

Rendszeres pánikrohamait pénz hiányában online terápiával és gyógyszerekkel próbálta kordában tartani. Albérlete egy nem túl jó környéken helyezkedett el, és túl kicsi volt, de jobb helyre nem futotta. Iszonyodott a metrón áramló tömegtől. A hozzá dörzsölődő testektől, az izzadságszagtól, az arcába bámuló tekintetektől. Természetes szépségét, ami rettentően zavarta, mindig igyekezett tompítani. Smink nélkül járt, összefogott hajjal és kicsit bő, lazának mondott ruhákat hordott, de még így is mindig mindenhol magára vonta az emberek figyelmét.

Nem igazán tudott mit kezdeni az életével. Hol itt dolgozott, hol ott; sehol nem tudott megragadni, semmilyen munkáról nem tudta elképzelni, hogy azt művelje egy életen át. Az egyetemet is csak elkezdte, de már az első félévben tudta, hogy nem neki való. Nem az eszével volt baj, inkább csak nem volt hajlandó időt fordítani a részéről feleslegesnek ítélt tantárgyakra. Szakot váltott, hátha az jobban leköti, de ott is túl sok volt a számára érdektelen téma, így végül kimaradt. Szülei kétségbeesett kérdéseire mindig azt felelte, hogy csak halaszt, de mind tudták, hogy sosem lesz diplomája.

Ugyanígy volt a férfiakkal is. Nagyjából három – hat hónap alatt mindegyiket kiismerte, és megunta. Egyikkel sem tudta volna elképzelni, hogy együtt meneteljenek kéz a kézben az élet rögös útjain. Az utolsó szakítás után már nem is keresett senkit, gondolta, kipróbálja, milyen egyedül, és aztán így maradt. Szeretett reggel a maga ritmusában ébredezni, kávézni, készülődni. Szeretett gyalog haza sétálni munka után, és elmélázva olvasgatni lefekvés előtt az ágyban.

                                                                    George

Már három napot töltött azzal, hogy a lányról fantáziált. Minél többet gondolt rá, memóriája annál több részletet hívott elő a komoly arcról és a bőszabású nyári ruhás testről. Úgy érezte, mintha sorstársba botlott volna, szinte ténylegesen érzékelte a köztük feszülő láthatatlan köteléket.

Hírneve, egyedisége és gazdagsága elválasztotta az emberektől és a többi mesterséges személytől. Felsőbbrendűségének tudata magánnyal és zárkózottsággal keveredett, miközben haszontalannak és feleslegesnek érezte magát. Talán ezért akart kutyát, aki önmagáért szeretné. Nem érdekelné, hány éves, hogy milyen nagyon jóképű, magas és izmos. Az emberekben nem bízott, de egy kutya egészen más. Az embereket kiszámíthatatlannak, túl bonyolultnak és önzőnek gondolta, a mesterségesekkel pedig érzelmi programja miatt nem volt egy szinten.

Elgondolkodott az emberi természeten, melynek mindig kell egy felsőbbrendű társ, akihez védelemért lehet könyörögni a bajban, vagy akire rá lehet fogni magát a bajt is. Elvégre a világ oly hatalmas és veszélyes, benne az ember pedig kicsinyke és védtelen. Kell valaki, hogy ne érezzék magukat annyira kiszolgáltatottnak és magányosnak.

Eleinte ott voltak a természeti istenek, aztán a különféle egyistenhitek, majd a reneszánsz idején maga az ember került piedesztálra, aki mint Isten tökéletes mása felejthetetlent alkotott mind a művészetek, mind a tudományok terén, hogy végül átadja helyét a modern isteneknek, akiket celebeknek, sztároknak, szuperhősöknek neveznek, és akiket lassan, de biztosan letaszít trónjukról a poszthumán kor új üdvöskéje, a mesterséges intelligencia. Vagyis ő, George.

De az a lány…

                                                                      Maya

Nem tudta kiverni fejéből a férfit, talán nem is akarta. Elképzelte, milyen lenne vele az élet. A szimpla hétköznapok, amikor együtt reggeliznének, és esténként ágyból néznék kedvenc sorozatukat. Vajon a vagyon és a hírnév közrejátszott abban, hogy a férfi tetszett neki? Esetleg számít annak a ténynek az izgalma, hogy mesterséges személy?

Vajon milyen vele a szex? Szexszel egyáltalán? Biztosan rengeteg ajánlatot kap a rajongóitól. Rákeresett a neten, és meglepődött, milyen sok tanulmány van a témában. A hálózattal összekötött agyi interfész több ezer találatot jelenített meg tudatában. Tud, de nem úgy, mint egy ember, bár nanotechnológiával ma már minden megoldható. Többen írták különféle blogokon, hogy életük legjobb élménye egy kiterjesztettel volt.

A mesterségeseket több módon nevezték, köztük nagyon sok csúnya néven is, de szerinte a kiterjesztett mesterséges személy megnevezés a legpontosabb, melyet olyan egyedi mesterséges intelligencia programokra használtak, amelyek az emberi testnek megfelelő külsejű nanoburkot, majd egyedi azonosítóként személyi kódszámot kaptak, ezzel átlépve az "ami" kategóriából, az "aki" csoportba. George is ilyen volt, sőt, ő volt az első bioszövettel ellátott kiterjesztett színész, és így a legnagyobb sztár, aki új életet lehelt a leáldozóban lévő filmiparba.

Tudna szeretni egy átlagos lányt? Arra gondolt, őt biztosan zavarná, ha mindig mindenhova testőrök hada kísérné. Milyen lehet a magánélet, amiben nincs magán? Az még élet vagy csak egyfajta kirakatba helyezett látszat létezés, melyet ügynökök, producerek találnak ki, hogy a sztájlisztok beleerőltessék a szerződések által nekik kiszolgáltatott lelkeket? Neki úgy tűnt, legtöbbjük élvezi ezt a fajta létet, bár időnként lehetett olvasni olyanokról is, akik néhány év vagy akár egyetlen film után kiszálltak a mókuskerékből. Volt, aki megrendezte saját halálát, hogy végre nyugodtan élvezhessen egy átlagos életet egy távoli szigeten.

Nem mindenki bírja egyformán a gyűrődést. Ő melyik típusba tartozhat? Az áruházban elég feszélyezettnek látszott, bár ez nem jelent semmit, gondolta. Elvégre jó színész; el tud játszani bármit a magánéletben is. De vajon megtenné? Játszana szerelmet, bánatot vagy vágyat? És ő honnan tudná, mi valóság és mi nem? Felismerné az igaz szerelmet, ha szembe jönne az utcán, vagy zárkózott természete eleve pusztulásra ítélné az egész kapcsolatot már kezdete előtt?

Mindig ilyesmiken agyalt, mintha lett volna bármi értelme; mintha lett volna bármi esélye. Aztán egyszer csak meglátta a Központi Csatornán főműsoridőben, amint őrült és egyben szenzációs bejelentést tett, majd felszólította az embereket és mesterségeseket, hogy kövessék példáját. Épp az ágyon ült pizsamában, és míg él nem felejti, hogy müzlis kanalat tartó keze megállt a szája felé félúton a levegőben.

                                                                     George

Többször is elment az áruházba ugyanabban az időpontban, mint amikor látta lányt, hátha ő is a megszokások rabja, de nem volt szerencséje. Heteket töltött azon ábrándozva, milyen lenne megosztani valakivel terveit, sőt azt követő új életét. Tudta, hogy sohasem élhet majd teljesen önálló életet; ahhoz ő túlságosan különleges, és túl sokba került, ahogy általában alkotója megfogalmazta.

A hús-vér ember, aki megalkotta alapítványt hozott létre, amely halála után rendelkezik George életéről. Hiába kapnak egyedi személyi kódot a kiterjesztettek, előbb alkotójuk, később egy igazgató tanács szeszélyeinek vannak kitéve, amely egy külön, erre a célra megalkotott jogi szabályozás alapján dönthet sorsukról, melynek rövid lényege, hogy amíg hasznosak, életben hagyják őket. Ebből a megközelítésből a felfegyverzett testőröket inkább látta őröknek, bekamerázott luxus otthonát pedig börtönnek.

Valójában nem is városi lakása az igazi otthona, de még csak nem is többhektáros, fallal körülvett birtoka fent a hegyekben. Ez mind csak a rajongóknak és riportereknek szóló felhajtás része, ahol rendszeresen fényképezik napi teendői közben. George golfozik. George vendégeket fogad. George gardróbja. George nappalija. George medencéje. Csak úgy záporoztak a hálózaton a képek, videók, hosszabb-rövidebb cikkek. Ám ez mind csak színjáték a világnak, amely már évtizedek óta a hálózat csapdájában vergődik, behódolva a rendszer által prioritásként kezelt fogyasztási szokásoknak és új társadalmi konvencióknak.

Valódi élete egy szigetcsoporthoz köthető, ahol az apró, zöld édenkerteket süllyeszthető hidak kötik össze egymással és a szárazfölddel. A szigetcsoport köré süllyeszthető falakat is építettek, és saját ellátó rendszere van. Minden, a létfenntartáshoz szükséges dolgot elő tudnak állítani; élelem, ivóvíz és áram egy kisebb csoportnak szinte végtelenségig rendelkezésre áll. Az épületekben, melyek hermetikusan lezárhatók, még légtisztító berendezések is vannak.

Mindezt persze nem ő hozta létre, hanem alkotója családja építtette évtizedek és mérnökök kemény munkájával, így a "Bunker", ahogy maguk közt nevezték, már "születésekor" tökéletes készenlétben várta, ha nem is a világ végét, de a jelenlegi világrend pusztulását, vagy inkább átalakulását, melyet alkotója és családja itt szándékozott átvészelni. Minden úgy lett megalkotva, hogy akár több generáción át is ellátást és védelmet biztosítson számukra és természetesen George számára, aki közülük egyetlenként esélyes megélni a jövő bizonytalanságába burkolódzó szebb napokat.

George, mint a láthatatlanságban megbúvó család kirakat "embere" volt hivatott elindítani a változást hihetetlen bejelentésével, mely akkora port kavart, amekkora talán még nem volt az emberiség történelmében.

                                                                      Maya

Napok óta ki sem mozdult. A világ teljesen kifordult önmagából, az emberek megőrültek. Egy részük őrült módon tört és zúzott az utcákon, másik felük pedig őrülten rettegve zárkózott be otthona falai közé. Szerencsére volt annyi esze, hogy azonnal házhoz rendelt egy komplett nagybevásárlást, amellyel szigorú beosztással akár két hónapig is elélhet anélkül, hogy ki kellene lépnie az utcára.

Éjt nappallá téve a hálózaton pörgött, szinte nem is aludt. Serkentő tablettákat rágva, félelemben vergődve nézte az agyi interfésze által kivetített felvételeket egyszobás lakása közepén. A képek így kevésbé voltak számára szörnyűek, mintha közvetlenül a tudatában jelentek volna meg. Kicsit úgy érezhette, mintha csak egy George-filmet nézne, nem pedig a valóságot, ahol emberek halomra ölik egymást az utcán.

George. Az ő bejelentésével kezdődött minden. Néhány napig nem történt semmi, úgy tűnt, a rövid nyilatkozat elvész a hírdömpingben, ami folyamatosan áradt a hálózaton a nap huszonnégy órájában. Aztán hirtelen felgyorsultak az események, és az erőszak mindent elsöprő cunamiként zúdult az általa ismert világra.

                                                                    George

Heteket csúszott a bejelentéssel, de úgy gondolta, ez a néhány nap igazán nem számít az idő végtelenjében. Nincs lekésve semmiről, de van, amit feltétlenül el kell végeznie. Mindenképpen meg akarta találni a lányt, ezért testőreivel a legnagyobb titokban hegyi birtokára hozatott egy magánnyomozót, aki a busás haszonért cserébe elállt az emberrablás miatti pereskedéstől, és a titoktartási nyilatkozatot is azonnal aláírta, amikor megvillantotta előtte az irreálisan magas összegről kiállított csekket.

Délelőttjét a birtok bejárásával töltötte. Tudta, eljön az idő, amikor végleg háta mögött kell hagynia, és szerette volna minden négyzetméterét az emlékezetébe vésni, ezért végig sétált a felújított központi csarnok épületének folyosóin bekukkantva a kisebb-nagyobb termekbe, szobákba, raktárhelyiségekbe, majd három testőrrel beült a terepjáróba, hogy körbe kocsikázzanak a hatalmas létesítmény területén.

A világ számos pontján kialakított birtokok, vagy, ahogy alkotója hívta, rezervátumok közül ez a kedvence, mert ez az első, és mert maga is itt tartózkodik legtöbbet. Itt igazán szeret lenni, nem úgy, mint városi lakásában, ahol a testőröknek úgy kell utat vágni a kocsitól a bejáratig a rajongók gyűrűjében. Ezekről a helyekről alig néhány tucat ember és kiterjesztett tud, akik mind titoktartást fogadtak, illetve programjuk kényszeríti őket hallgatásra; és akik a legszigorúbb megfigyelés alatt állnak, nehogy idő előtt bármi napvilágra kerüljön. Ezek a területek lesznek egy új világrend alappillérei.

Az erődítménynek is beillő birtokok mind teljesen önellátók és függetlenek a központi hálózatoktól. Megújuló energia működtet minden rendszert, melyeket egy erre a célra megalkotott kiterjesztett irányít. A birtokon belül elhelyeztek gazdasági épületeket, ahol állatokat tenyésztenek és hidropóniás növénytermesztést alkalmaznak. A szabad területeken méhlegelőket alakítottak ki, több méhcsalád betelepítésével biztosítva a természetes cukrok, vitaminok, ásványi anyagok előállítását. Gyümölcsfákat és egyéb haszonnövényeket ültettek, a földalatti létesítményekben pedig, soha nem tudni alapon, génbankot hoztak létre, és a legmodernebb felszereléssel ellátott laborokat telepítettek, külön orvosi szobákkal és orvos végzettségű kiterjesztettekkel. Egy nagyobb területen erdő és egy kisebb folyó is tartozik a birtokhoz, ahol vadállatok élik békés, a világ és az ember sorsával mit sem törődő életüket.

Minden szál George különleges elméjében futott össze, és ő végre úgy ítélte meg, hogy készen állnak a nagy bejelentésre.

                                                                      Maya

Parányi lakása magányában újra és újra lefuttatta a zavargásokat kiváltó tömör bejelentést, amelyben George elmondta, hogy örökre visszavonul a színészettől, vagyonát pedig teljes mértékben eladományozza kutatási célokra, kórházak korszerűsítésére, beteg gyermekek alapítványai részére, ökokertek és vadrezervátumok kialakítására, valamint környezetvédő szervezetek működésére.

Beszéde végén felszólított minden gazdag embert, kiterjesztettet és a nemzeti kormányokat, hogy a béke és a közjó érdekében cselekedjenek hozzá hasonlóan; és ezzel vége is volt az egésznek. Igazából többre nem is volt szükség.

A szervezetek, akik részesültek hatalmas vagyonából, hálaimákat zengtek róla, és a bulvársajtó is felkapta a szenzációs hírt. Futótűzként terjedtek a megosztások és kommentek. A hangulatot tovább fokozta, hogy nem akarva kimaradni a jó reklámból, néhány híresség követte példáját, amivel persze tele kürtölték a hálózatot. Vérszemet kaptak egyes politikai csoportok és civil szervezetek is, akik külön adót kértek a vagyonosokra, sőt, mint Sulla, ókori római diktátor idejében, egyenesen a vagyonok elkobzását, a proscriptiók visszahozását követelték.

Az emberek először csak békésen felvonultak az utcákon, de látva, hogy semmi nem történik, hamar eljutottak az esztelen rombolásig. Világszerte zavargások, rongálások, tüntetések bontakoztak ki, majd csaptak át fegyveres utcai harcokká a rendőrökkel és katonákkal. Néhány nap alatt civil csoportok szerveződtek a hálózaton, amelyek megtámadták a gazdagok házait, birtokait, pánikszobákba száműzve életükért reszkető tulajdonosaikat.

Sokan kihasználták az események sodrását, hogy saját pecsenyéjüket sütögessék, és fosztogató bandák vezérei lettek röpke pár nap leforgása alatt. Az első hét végére már mindenki mindenkivel harcban állt. A kormányok tehetetlenek voltak, mert néhány országban a rendfenntartók is átálltak az emberek és kiterjesztettek egyesült csapatának oldalára.

Maya mindeközben azon csodálkozott, hogy a hálózat még működik. Azt gondolta, az lesz az első, amit az ország vezetői kilőnek, hogy megnehezítsék a kommunikációt a fegyveres huligánok között, ahogy egy külföldi politikus nevezte a vagyoni különbségek felszámolásáért küzdő csoportokat. Ezen csak nevetni tudott. Az események rég túlléptek a huliganizmus határán. Sorban dőltek be a nemzetállamok kormányai, az utcákon a halál aratott, ahol akár egy olcsó karóráért is levágták egy ember karját, vagy egy drágább cipőért is elvágták bárki nyakát, ha az illető nem adta át önként vagyontárgyait támadóinak.

A hálózat képeinek bámulásából erőteljes dörömbölés riasztotta fel. Először nem is tudta, mit hall, de a folyosón álló türelmetlen, erőszakos ököl újra lesújtott ajtajára. Rettegve húzta össze magát a kanapé sarkában, lélegzet visszafojtva próbált semmilyen zajt nem kiadni. Agya lázasan zakatolt, vajon már a szegényebb lakásokba is betörnek? Már senkit nem kímélnek? Az ököl újra és újra lesújtott és egy mély férfihang a nevét ismételgette. Fülelt, de nem ismerte a hangot, az vajon honnan ismeri őt?

Ekkor hatalmas dörrenés hangzott, amint valaki szétlőtte a zárat, majd lábbal berúgta a bejáratot. Maya sikoltott, és menekülni próbált, de esélye sem volt. Még mielőtt megmozdult volna az idegenek lefogták, és nyugtatót szúrtak a nyakába, amitől elvesztette az eszméletét.

                                                                     George

A birtok legmagasabb pontján álló épület tetején várta a helikoptert, és ő maga emelte ki a lányt a gépből, hogy óvatosan lefektesse a hordágyra. Az orvos készenlétben várakozott, amíg a hosszú pillák fel nem emelkedtek a csodálkozó kék szemekről, ám a csodálkozást hamar felváltotta a félelem és harag keveréke, majd a zavart nézelődés.

Pont olyan gyönyörű, mint amilyennek memóriája elraktározta. A hullámos haj, a hatalmas szemek felett az ívelt szemöldök, az álkapocs vonala és a dús ajkak félénk mosolygása lenyűgözte, egyszersmind boldoggá tette.

Boldogság. Nem érzett még soha olyasmit, amit most, hogy látta feleszmélni ezt a gyönyörű nőt. Megpróbálta nem kielemezni az elégedettség ezen új formáját, és igyekezett felidézni alkotója tanácsát, aki "ne agyalj, csak élvezd" felkiáltással szokta rövidre zárni érzelmekkel kapcsolatos kérdéseit.

Miután a lány biztosan állt a lábán, kocsiba ültek, és végig vitte a birtokon, miközben elmesélte neki, hogyan találta meg a magánnyomozó az agyi interfészének azonosítója alapján, és hogyan rabolták el az ő utasítására, hogy megmeneküljön a még csak alig megkezdődött mészárlásoktól. Elmondta neki azt is, hogy itt a birtokon fogják átvészelni a vérzivataros időket, amelyek valószínűleg évekig fognak tartani.

Legnagyobb döbbenetére a lánynak semmi kifogása nem volt a világtól elzárt élet ellen. Mosolyogva vette tudomásul, hogy soha többé nem térhet vissza régi életéhez. George elvitte a kis házhoz, amelyben szüleit szállásolták el, és ahol ő is lakhat ezentúl. Elnézte sírós – nevetős összeborulásukat, és immár másodszor érezte az elégedettség új formáját.

Nem igazán tudta, mit tegyen, amikor a lány oda lépett hozzá, és lábujjhegyre állva átölelte.

                                                                     Charlie

Elégedetten dőlt hátra hatalmas, egyedi gyártmányú karosszékében. Minden a tervei szerint haladt. A világon káosz lett úrrá, amit a kiválasztott kevesek az előre létre hozott birtokain fognak túlélni, hogy idővel egy új rend örökösei legyenek. Ők lesznek egyszemélyben az utolsók a régi világból és az elsők az új világban, amely visszahozza a természet imádatát és a vagyonközösséget.

Igaz, addig sok vér fog folyni, ő pedig mindent megtesz innen, a távoli szigetvilágból, hogy sokan, nagyon sokan meghaljanak harcban, éhínségben, járványokban. George bejelentése, amely világszerte kiváltotta a zavargásokat csupán az első lépés volt terve megvalósításában.

Gyűlölte az embereket, akik fiatal korában rendszeresen bántották, gúnyolták testalkata miatt. Lenézte műveletlenségüket, igénytelenségüket, és hamar rájött, hogy szolgalelkűségüket, falkaösztönüket könnyen a maga javára fordíthatja.

A természetet imádta; a napfényes búzatáblákat, a kéklő eget és a színpompás réteket. Mindig úgy érezte, hogy túl sok az ember, túl sok az általuk okozott erőszak és pusztítás. Az emberiség történelme során túl sokszor borította lángba a földeket, szennyezte be a levegőt és a tengereket. Kizsákmányoló életmódjuk letarolt mindent, mint sáskák a terményt.

A harag egyre forrt benne, bosszúvágya évről évre dagadt, míg egy szép napon megérett benne a gondolat, hogyan hasznosíthatná családja mérhetetlen vagyonát. A világban szétszórtan elhelyezkedő birtokaikat még felmenői kezdték kialakítani, de ő a jelenből a jövőbe fejlesztette őket a kiterjesztettek segítségével.

Szépapja háborúkban rabolt össze hírnevet, birtokot, aranyat. Ükapja bányákat működtetett sikeresen, míg dédapja mindenbe belefogott, amiből pénzt remélt, és sikert sikerre halmozva haladt egyre feljebb a társadalom lépcsőjén. Nagyapja már oly mérhetetlen vagyonnal rendelkezett, hogy tíz ügyvéd asszisztenst tartott ügyei intézésére; apja pedig már számítógépeket is használt, informatikusokat alkalmazott, hogy egyben tudja tartani az egész világot behálózó cégbirodalmát. Ő, Charlie már beleszületett a kiterjesztettek világába, így evidens módon fordult feléjük, hogy létre hozzon egy szebb jövőt, amit megálmodott.

Pénzt és időt nem kímélve hajtotta tudósait és mérnökeit, hogy megalkossák George-ot, aki páratlan volt a maga nemében. Az emberek szemében csak egy sztárocska volt, sőt a legnagyobb sztár, akit valaha látott a filmipar, pedig valójában Charlie tervét volt hivatott megvalósítani. A sztárság csak ahhoz kellett, hogy minél több emberre gyakoroljon hatást személyiségével és életmódjával, így teremtve meg a lehetőségét az emberek bevonásának saját elpusztításukba.

Karitatív bejelentése tökéletesen manipulálta ezt a – Charlie szerint – szörnyen együgyű és erőszakos fajt, amely beváltotta hozzá fűzött reményeit, és gyilkolni kezdte önmaga világát. A dominó első lapja eldőlt.

Számításai szerint pár évtized múlva a megmaradt nyomorultak hálásan fognak fejet hajtani egy hosszútávon menedéket és nyugodt, biztonságos életet ígérő vezető előtt, így George lesz az új világrend kormányának, az Egyesült Nemzetek Szövetségének elnöke, ő pedig addigra része lesz George elméjének, hiszen tudósai már egészen közel járnak a sikerhez, hogy feltölthetővé tegyék személyiségét, és akkor ő, a mindig kigúnyolt púpos csúfság halhatatlanná válik.

Egy lesz az istenekkel.