A. S. Mezei: Örökifjú - A negyven az új harminc

Na, az ilyen és hasonló szlogenektől agybajt kapok. Aki ezt kitalálta, tuti, nem ment le negyven évesen egy szórakozóhelyre vagy akármilyen fesztre a fiatalok közé, vagy ha igen, túlságosan be volt állva, hogy észrevegye a szánakozó pillantásokat, meg a nem túl diszkrét röhögéseket a háta mögött, az esetenkénti levegőnek nézésről nem is beszélve.

Ma már odáig fajult a fiatalság hajszolása, hogy a harmincasok is húszasnak akarnak látszani. Nem lenne jó végre egy kis őszinteség? Sokan csodálkoznának, mennyire megkönnyebbül tőle az ember. Nem kell fárasztó agytornával mindenféléket elhallgatni, mint például a korunk és súlyunk. Esetleg nem kell letagadni a férjet, feleséget, gyerekeket. Így rengeteg időnk és energiánk maradna sokkal értelmesebb dolgokra gondolni, amitől produktívabbá válhatunk, sőt, elégedettebbé és ezáltal boldogabbá. Ez pedig nem csak nekünk, de a családunknak is jót tenne.

Egyszerűen csak vállaljuk fel, és élvezzük korunkat. Elvégre úgysem tehetünk mást. Úgysem hiszi el senki, hogy nem negyvenhét, hanem csak harminchat évesek vagyunk. Pusztán csak udvariasan bólogatnak, és hallgatnak, majd a hátunk mögött jól kibeszélnek, hogy mennyire szánalmasak vagyunk. Ellenben ha bevállaljuk a valóságot, lehetőséget adunk másoknak, hogy ámuldozva megdicsérjenek, hogy ők nem is gondolták volna, mert mennyire csinosak, fiatalosak vagyunk. Egyébként sincs értelme bánkódni azon, hogy megöregedtünk, hiszen nem tehetünk ellene semmit; különben is, legalább még élünk. Már Shaw is megmondta, hogy ne bánkódj azon, hogy megöregedtél, van, akinek még ez sem sikerül.

Vegyük sorra, mennyi mindent elértünk az elmúlt évtizedekben. Soroljuk el magunknak a sikereket és a kudarcokat is, melyekből felálltunk, és megerősödve újra csatába indultunk a hétköznapok szélmalom harcában. Ne hagyjuk ki a felsorolásból csodás férjünket, feleségünket vagy sikeres válásunkat, nagyszerű gyermekeinket, vagy azt, hogy nincsenek, ha nem vágytunk rájuk. Választhat mindenki szája íze szerint. Legyünk büszkék iskoláinkra, munkahelyi előmenetelünkre, vagy, hogy negyven évesen lefutottuk a maratont.

Mindemellett keressünk új utakat, új célokat; találjunk új értelmet életünknek. Keressünk új hivatást, új hobbit. Váltsunk stratégiát, maradjunk rugalmasak, nyitottak és tettre készek; de legfőképpen vidámak és bátrak. Ez az egy életünk van, hát, ne szúrjuk el lustaságból, vagy, mert mások azt várják el tőlünk, hogy ne úgy éljünk, ahogy szeretnénk, ne olyanok legyünk, amilyenek vagyunk. Ne másoktól várjuk a boldogságot, hanem mi tegyük önmagunkat boldoggá. Márpedig a boldogság nem korfüggő.

Ne akarjunk húsz évesnek látszani, pláne úgy viselkedni. A sztárok, celebek sem azok, csak a botox, a photoshop, a fillterek és a rengeteg smink mutatja őket makulátlannak. Mi sem fogunk holnap reggelre megfiatalodni semmilyen csodaszertől, sőt a diétától, edzéstől, sminktől vagy tűsarkútól sem. Helyette legyünk korunknak megfelelően ápoltak, csinosak és természetesek. Divatos, gyors fogyást ígérő diéták helyett étkezzünk egészségesen minden nap. Önsanyargató edzés helyett válasszunk örömöt adó szabadtéri tevékenységet, mint a séta vagy a túrázás a jó levegőn. A tűsarkútól csak bütyök nő a lábunkra, ami csúnya, és borzalmasan fáj, a szolárium rákot okoz, a botox pedig eltorzítja arcunkat.

Legyünk olyan erős, bátor, önmagunkat felvállaló, jókedélyű nők, akikről már messziről látszik, hogy harmóniában vannak önmagukkal. Elfogadónak kell maradnunk önmagunk megváltozott teste iránt. Figyelembe kell vennünk a bennünk lejátszódó testi, lelki változásokat; erőnlétünk, állóképességünk csökkenését, de mindez ne legyen ok a begubózásra, depresszióra, irigységből fakadó gyűlöletre a fiatalabbak iránt.

Ne adjuk fel a küzdelmet, harcoljunk elégedett, boldog önmagunkért, csak mindezt már új elvek mentén tegyük. Amennyiben nyitottak vagyunk, minden életkorban megtalálhatjuk a nekünk megfelelő és boldogságot nyújtó tevékenységeket. Ha már nem tudsz futni, gyalogolj, de maradj mozgásban!

Negyven évesen miért akarunk harmincnak látszani? Hogy tetszünk a férfiaknak, és irigyeljen a többi nő? És milyen férfinak akarunk tetszeni? A nős ötvenesnek, aki csak egy röpke légyottot akar, leginkább egy húszévessel, vagy a léha húszasnak, akivel még szexszelni is fura, mert pont egyidős Bálint fiunkkal; sőt éppen az évfolyamtársa, a szülei pedig a barátaink, ezért folyamatosan izgulhatunk, nehogy mindenkinek kikotyogja?

Esetleg a harmincasnak, aki a munkahelyi csődör, és nagyjából már mindenki megvolt neki, tehát jó eséllyel kaphatunk tőle bármit, csak nem virágot? A menetek közben vagy után meg úgysem tudnánk miről beszélgetni. Mit mondhatnánk? Na, hogy megy a suli? Klasszikus, nem? Csak kínosan hallgatnánk mindketten, és az első pár eufórikus találka után megalázottnak éreznénk magunkat, ahogy kapkodva öltöznénk, próbálva takargatni a kisebb–nagyobb hurkákat a derekunkon vagy a striákat a hasunkon, a visszereket lábunkon. Nem beszélve a melltartónk diszkrét igazgatásáról, amit persze le sem vettünk, hogy tinédzser szexmasinunk ne lássa, már nem olyan hetyke a bimbók állása, mint egyetemista társáé, aki legalább a tizedik üzit küldte a röpke idő alatt, és amire szexi partnerünk persze szemünk láttára válaszol is, miközben szánakozó pillantásokkal nézi vergődésünket, és alig várja, hogy elhúzzunk a velünk egyidős szülei által fizetett lakásából, hogy aztán felhívhassa magához az üzengetős kiscsajt.

Igen, sajnos a férfiak vizuális típusok, ezért mi, nők kötelességünknek érezzük, hogy egy életen át sanyargassuk magunkat, hogy megszerezhessük, és megtarthassuk a kiválasztott hímet, pedig mind tudjuk, hogy a gének programja miatt ez szinte lehetetlen küldetés. Mi, nők ellenben jobb esetben érzelmi alapon választunk párt, egyébiránt pedig a bankszámlája, az állása és a kocsija márkája alapján, ezért nem tesszük szóvá az olyan zavaró tényezőket, mint a pocak, a béna séró, a hónalj- és lábszag. A kopaszság pedig kedvenc alkoholista, atlétatrikós nyomozónk mozivászonra lépése óta úgyis menő, sőt, állítólag a magas tesztoszteron szint jele, ami különösen jól jöhet…

Na, itt lett elegem a nőből! Most komolyan! Ezért fizetem ki óránként azt a rengeteg pénzt? Na, jó, nem én, hanem a Béla, de akkor is! Fel kellene, hogy dobjon, meg kellene, hogy erősítsen, nem, hogy lehúzzon! Nem is értem, miről hadovál! Hogy jön ide a mai ülés témájához a kopaszság? És hogy ne edzek, és ne éhezzek? De akkor szimplán egy trampli negyvenes nő lennék! Akkor hogy tudnék megfelelni a Bélámnak és Bencikének is? Bolond ez a nő! Biztos frigid!

Na, jött egy üzi. Jaj, Bencike lemondta a mai randit, pedig csak miatta voltam fodrásznál. Segítenie kell a kis évfolyamtársának készülni a vizsgákra. Édes gyerek, milyen kis rendes, figyelmes. Kár, de mindegy, majd legközelebb. Így legalább beugorhatok a szoliba, majd a boltba megvenni azt a dögös tűsarkút, amit kinéztem.

Mit beszél ez a hibbant pszicholiba? A férjem nem is csóró rendőr, pláne nem kopasz! Akkor hogy tudna mindent fizetni? Mit szólnának a csajok a klubban? Még hogy kopasz rendőr! Na, még csak az kéne! Az tuti, hogy ide nem jövök többet!