A. S. Field: A posta (SF)
Jens futva közeledett a hatalmas silóhoz, amelybe épp leereszkedett a hatalmas szivar alakú test, az e heti postahajó. Mindenképpen oda akart érni, mire megkezdik az áru kirakodását, hiszen egész évben ezt a szállítmányt várta, nem akart pont most elkésni. Személyesen akarta felügyelni, hogy sértetlen a csomagolás a méregdrága árun.
Egy évig spórolt, és vállalt pluszmunkát, hogy valóra váltsa Mara álmát, aki a három évesek eltökéltségével jelentette ki selypegő hangján, hogy márpedig neki ilyen kell. Tudta, hogy elkényezteti a kislányt, de nem bánta. Mara gyönyörű édesanyját elveszítették a szüléskor, így már csak ketten maradtak egymásnak.
Az elmúlt hónapokban, túlórázás közben százszor is elátkozta magát azért a meséért, de már hiába. Valójában nem is próbálta meg lebeszélni a csöppséget, tudta, felesleges minden szó, mert Mara ebben is édesanyjára ütött. Övé volt bongyori szőke haja, mely, mint a legfinomabb selyem lengte körbe mosolytól gödröcskés arcát; és rá emlékeztetett minden mozdulata, esdeklő kék szeme.
Jens nem tudott neki ellenállni, úgy érezte, azzal elárulná halott szerelmét, így magát nem kímélve, éjt nappallá téve dolgozott, hogy megrendelje a lehetetlent. És most itt áll lihegve, fújtatva, és saját szemével győződik meg a csomagolás és az áru hibátlanságáról.
Várta, nagyon várta ezt a napot; majdnem ugrálni kezdett örömében, amikor egy óra várakozás után végre meglátta az egyik gravikocsin a hosszú hengeres csomagot, mely közel három méteres magasságával és másfél méteres átmérőjével a legnagyobb szállítmány volt az e heti postában.
Sehol semmi sérülést vagy rést nem látott a tompa grafitszürke tartályon, mely nem csekély éves keresetének nagy részét felemésztette. Idegesen topogott, mialatt a rakodó robotok gondosan felhelyezték egy nagyobb kocsira, amely majd kiszállítja Jens címére. Még megvárta, míg függőleges helyzetben rögzítették, lecsekkolta a kocsi azonosító számát, majd őrült tempóban vágtatott a gravitaxi állomás felé, ahol még épp időben elcsípett egy szabad kocsit, hogy követni tudja a teherszállítót. Saját kocsiját egy hónapja eladta, hogy árából megvegye az ajándék mellé ajánlott extra kiegészítő pakkot is.
Marát reggel elvitte a néhány házzal odébb lakó dadushoz, aki néhanap vigyázott rá. A háztartási robot segítségével bontotta ki a hengert, és elállt a lélegzete. Mara ajándéka csodaszép volt, és mennyei illatot árasztott. A majd' három méter magas fenyőfa ágai fenségesen terültek szét, amint a védő burok lekerült, a gyanta és tűlevél illat szétáradt a nappaliban. Jens megigézve érintette meg az ágakat borító hegyes kis zöld kinövéseket, melyekről nehéz volt elhinnie, hogy levelek.
A Nován, mely az emberiség első gyarmatbolygója lett miután rájöttek a térhajlítás titkára, nem nőttek még hasonló fák sem. Jens már itt született, sosem járt a Földön, csak filmekből ismerte az emberiség szülőbolygóját. A mesekönyvet egy antikváriumban vette, mert Marának tetszett a balerina kislány képe a borítón. A valaha a Földön élt, rég elfeledett meseíró történetei Jens szerint túlságosan szomorúak voltak, de Mara imádta őket. Kedvence a kis fenyőfa története lett, melyen mindig pityergett egy kicsit, taknyos orral azt motyogva, szegény, szegény kis fenyőfa.
Jens percekig ámult a gyönyörű fa látványán, majd kibontotta az extra kiegészítő pakkot is, és a nappali megtelt csillogó üveggömbökkel, piros, fehér és arany csillagokkal, villogó fényfüzérrel, tollas boákkal, illatos gyertyákkal. Mire a használati útmutatónak megfelelően mindent felrakosgatott az ágakra, és a világítást is beüzemelte, a nappali tündérkertre emlékeztetett ezernyi szikrázó díszével.
A háztartási robot is elkészült a vacsorával, melyet sosem kóstolt földi ételek receptjeiből válogatva Jens állított össze. Volt a hófehér abrosszal leterített gyertyákkal díszített asztalon párolt káposzta, sült hal, szerecsendiós krumplipüré, töltött pulyka és mennyei édességek egész garmadája: bejgli, krémes és apró diós süti, melyeken az édes porcukor, mint a frissen hullott hó terült el.
Ünneplőbe öltözött mire a dada haza hozta Marát. Soha ilyen izgatott nem volt, mint amikor karjában tartva az imádott lánykát belépett vele a fénytől áradó szobába.
Mara mindig csicsergő szájacskája elnémult, amint elkerekedett szemmel nézett apjáról a fára, az ablak díszeire, majd a terített asztalra, és vissza a mesekönyvben látott varázsfára, amely meleg fényeivel, édes dallamú csengettyűivel elhozta hozzájuk téren és időn át a karácsony szellemét.