A. S. Field: Medvetor hava
Tilda ángyi serénykedik. Már hajnalban felkelt, s miután felizzította a parazsat, nekilátott az előkészületeknek. Ma palacsintát süt és fánkot, nem is akármilyet. Házi lekvár kerül bele, barack és áfonya, s porcukrot szór a tetejükre.
Farsang ideje van, Medvetor hava, de átnyúlik a mulatság egészen Szarvastorig, mikor a hó már elolvad. Ilyenkor tartják az eljegyzéseket a kicsiny hegyi faluban, Süvöltőn, mely Ángyi otthona. Neki is volt eljegyzése régen, de aztán… sóhajt egy nagyot, majd leemeli a sípoló teáskannát a kemencéről, s mézet csurgat bele.
Ballag le a hegyről, kosarát karján viszi, de mily' szerencse, az erdész utoléri. Így már sokkal könnyebb, kettesben sétálni, van, ki viszi a sok finomságot, s kivel lehet jókat hallgatni. Mennek, s nézelődnek, szemlélik a fákat. Hófehér a táj, vakít a hó, s még egy ág sem rezdül kicsiny madártestek alatt. Minden élőlény vackában bújik. Alszanak, s várják a tavaszt.
Az erdő szélén Ángyi elkéri a vesszőkosarat a hatalmas embertől, nem kell, hogy lássák, helyette vitte, s ezzel magát bajba keverje. Előre engedi, hagy egy kis időt, hogy a falu széléig elérjen, s csak azután lép ki a fák közül, s indul meg a kitaposott ösvényen.
Mosolyogva halad végig a főutcán, jobbra s balra nézeget, mennyi szalmakoszorú van rakva a kapuk sarkára. Mindegyik eljegyzést jelent. Ahány koszorú, annyi lagzi lesz tavasszal, s neki, annyi kis lelket kell majd a következő télen világra segíteni. Arra nem hajlandó gondolni, közülük mennyi éri meg majd a következő Medvetort. Talán mind, talán egy sem, de reméli az előbbit.
Tegnap volt a párválasztás bálja, amit ő csendben, hátsó sorból szemlélt, s látta, bizony néhány leány pártában marad, de akadt ott legény is, ki egy leánynak sem kell. Szégyenszemre kullogtak haza, elbújva sírtak egész éjszaka, míg a falusiak boldogan mulattak.
Ma van Szarvastor havának fordulója, amikor a Medvetor véget ér, s elkezdődik a hóolvadás várásának hava. Ilyenkor nagy a sürgés-forgás a vásártéren, mert a népek ekkor szerzik be az eljegyzési lakomához szükséges éteknek valót. Egész nap, egész éjjel sütnek-főznek, s kikészítik a már előre elkészített ünneplő ruhákat, melyeket tisztességgel megvarrtak a télen.
Két nap múlva lesz az eljegyzések napja, amikor minden legény, ki kapott bokrétát leánytól, s elfogadta, a kalapja mellé tűzte szépen, családostul végig járja a falut, majd bekopog a lányos házhoz, s ott elköltik a lakomát, hogy megpecsételjék sorsuk. Minden kapu tárva-nyitva lesz, bárki bárhova beléphet gratulálni, örvendezni, egy-egy kupica pálinkát, bort hörpinteni.
De ma még a vásártéren serénykedik mindenki, hova Ángyi is igyekszik. Betér sátrába, kiakasztja a "nyitva" táblát, s pakol gyorsan a kopott faasztalkán. Előkerülnek a kosárból tálakon az édességek. Kövér, aranyszínű fánkok, zsíros testük porcukor fedte havas domb, s a háromszögre hajtott, vastag palacsinták, mint megannyi fehér lapály a kerek halmok mellett.
Elrendez mindent szépen, s begyújt a kis vaskályhába, elkészíteni az édes, fűszeres forralt bort, mivel leöblíthetik torkukat a csalódott fiatalok, kik elkeseredésükben szoktak betérni hozzá, hogy kicsit elbújjanak a sajnálkozó tekintetek elől, no meg, hogy legalább ennyi jó jusson nekik, hogy degeszre tömhetik hasuk.
Nekik nem lesz eljegyzés, gondolják, nem lesz mulatság két nap múlva. Hiába varrtak, hímeztek gyöngyös ruhát egész télen, hiába adtak vagy vártak bokrétát, nem volt kinek adni, vagy nem fogadták, mástól kaptak ígéretet a leányok s legények.
Ángyi közel ül a kályhához, melengeti kezét, s türelmesen várja az elsőként belépőket, kik lassacskán, ebédidőhöz közeledve, kezdenek somfordálni kisírt szemekkel, lesütött pillákkal, halkan 'reggeltet köszönve. Reggel van még nekik, hiszen éjjel nem aludtak. Feldúlt lelkük a semmibe meredt, bámulva a jövő sötét kilátástalanságát. Alig aludtak hajnaltól valamit. Amikor a többiek már keltek a kakasok dalára, ők akkor tudtak szenderedni egyet.
Ángyi vigasztalja, kínálgatja őket, idén négyen vannak, éppen két leány s két legény. Ángyi mosolyog szélesen, s már tudja a megoldást. Térül-fordul, kosarából apró tégelyt vesz ki, s mondván, még nincs készen a forralt bor, kell még bele fűszer, tartalmát a pirosló nedűbe szórja. Elkeveri szépen, tölti poharakba, kínálja őket mellé édességgel. Bíztatja szegény párákat szép szóval, mosollyal, hátukat paskolva. "Felezd el, szentem. Úgy igazi ilyenkor, a bánaton osztozni kell. Könnyebb cipelni, ha más is segít benne. Ha van, ki viszi a felét helyetted." S e szóra a két lány megoszt a fiúkkal egy-egy palacsintát. Esznek bőséggel, ízlik a kamrában érlelt finom házi lekvár, s hozzá a jó bor, melynek melege átjárja tagjaik s lelkük.
Mosolyogva sétál haza Ángyi, a célját elérte. Még két kapura került aznap koszorú, újabb két pár tarthat eljegyzési ebédet. Örül szíve nagyon, hogy az ősi receptet a füveskönyvben meglelte, s a szömörce és harcsa hártya keveréket a lekvárba s a borba bekeverte. Hatott az íziben, amint megették, megitták, a lányok szégyenlősen a bokrétát átadták, s a két nyámnyila rögvest elfogadta, hogy együtt sétáljanak büszkén a faluban.