A. S. Mezei: Rossz szájíz

a folyosó végén,

fájdalom szülte mámoros elme,

mely érzelmek leple alatt

kihűlt kelyhek íze.

Tölt még egy pohárral,

bánja, ki kánya,

mi végre vélemény,

mi végre szenvedély.

Rosszul van az önnön valótól,

irigyli a holtat,

az ünnepnek vidulót.

Nem érti, hogy lehet,

ünnepelni világnak végét.

A bor kicsordul,

pezsgő pukkan,

bárány csikordul.

Sír, jajveszékel a mind,

s a kevés tortáját szeli.

Nem gondol bánattal teli,

búskomor létére,

jövőnek ízére,

s önnön védelmére.