A. S. Field: A bajusz - Kísért a múlt

Birk megsimogatta parányi bajuszát. A mozdulat már szokásává vált a bő egy év alatt, mióta megnövesztette a legutóbbi trend hatására. Mint korosztályából majd' mindenki, ő is szinte kényszeresen igazodott a mindenkori mainstream ajánlásaihoz, melyek nélkül számkivetetté vált volna.

A múlt évi borotváltságot inkább kedvelte, mert kevesebb vesződséggel járt és sokkal jobban kiemelte érzéki száját. Utolsó pillantást vetett a tükörbe, majd szálfaegyenes háttal kilépett az utcára, és elsétált a közeli mozgójárdáig, mely halkan suhant a Központ felé, ahol elvegyült az egyforma bajuszok és hajak tömegében. A nők ebben az évben tarkóig érő, sima, fül mögé fésült hajat hordtak, ami jobban tetszett neki, mint az előző divat tupírozott kócossága.

Mindenki szürke öltönyt vagy kosztümöt viselt. A múlt hónapban fehér inget és cipőt hordtak hozzá, most pedig lazac ing ment fekete cipővel. Haját minden férfi rövidre vágatta, és oldalt fésülve hordta, a kawka pálma illatos olajával simítva le a rakoncátlan tincseket.

Az Alapítás után sokáig a földi divatot követték a Ghirlán is, de idővel elvetették az utánzást, és saját irányzatokat kezdtek megvalósítani. Egy hosszú évszázadig még a helyi ghirlek viseleteit is átvették egészen vagy kisebb-nagyobb változtatásokkal, míg az utolsó pár évtizedben, így Birk teljes eddigi életében, újra visszanyúltak a jó öreg Föld történelmi ikonjaihoz. Persze a történészeken és gyűjtőkön kívül már senki semmit nem tudott az ottani régmúlt dolgairól. Az óhazában már 3673-at írtak, de itt a Ghirlán még csak 1287-ben jártak az Alapítás után.

Birk nemzedékének már a nagyszülei, sőt az ő szüleik is itt születtek, sosem jártak az emberiség anyabolygóján, és nem is gondoltak származásukra, minden tekintetben, és elsősorban ghirlaiként határozták meg önmagukat, és csak másodsorban vélték úgy, hogy emberek.

A földiek miután teljesen tönkretették szülőbolygójukat, eléggé ráfeküdtek a kirajzásra, és a Hold, Mars, Titán hármas meghódítása után már elég fejlettek és erősek voltak távolabbra tekinteni; így néhány sikertelen kísérlet után benépesítették a Ghirlát, melyen az emberek újra természetes közegükben létezhettek; űrruha, bunkerek, kupolavárosok nélkül élhettek.

A békés, természetimádó ghirlek önként átengedtek sok területet az égből alászállottaknak, bár kissé nehezteltek a megritkított erdők miatt, hogy aztán megenyhüljenek a számukra eddig ismeretlen ultramodern ételautomaták láttán.

A hatalmas távolság miatt retúrjegyről szó sem lehetett, így aki áttelepült, az itt is maradt; majd családot alapítva megteremtették az emberiség első központját egy távoli galaxis dús növényzetű bolygóján.

Birk születésekor már senki nem élt az alapítók közül, hogy meséljen az óhazáról, így a virágzó, majd tönkretett Földet a ghirlaiak már csak a számítógépek adattárából ismerhették meg; nem mintha akarták volna másképp is megismerni.

Birk a Hálón kapcsolatban állt néhány terracistával, akikkel még egyetemi évei alatt ismerkedett össze, leginkább Marla miatt, aki a felesleges tudás kimeríthetetlen tárháza volt. Módos szülei nem várták el tőle, hogy hasznos tagja legyen a társadalomnak, elvégre öccse fogja tovább vinni a családi vállalkozást, azt viszont megkövetelték, hogy diplomát szerezzen a legjobb egyetem bármely szakán, így a lány terralógus lett, ami nem tudta, miért, de rendkívüli módon izgatta Birket, és néha még szex közben is megkérte, hogy mindenféle csipcsup adatokat nyögdécseljen elfúló hangon a fülébe.

A lány sajnos pár évvel később pozíciójának megfelelő férjet választott, de barátságuk megmaradt, és Birk bármikor fordulhatott hozzá bármilyen bugyuta kérdéssel a Földet illetően. Így esett, hogy ezt a kis bajuszt az orra alatt, amit sehogyan sem bírt megszokni, kikerestette a lánnyal az archívumból, csak hogy megtudja, kinek köszönheti szenvedését.

Minden nap úgy érezte, hogy a bajuszka rontja az esélyeit a lányoknál, ezzel aláásva az önbizalmát, amitől rettentően rosszul érezte magát. Ennél rosszabb már csak az volt, amikor több mint három évig a kopaszság volt ajánlott hol a nőknek, hol a férfiaknak egy néhai földi hős emlékére, akit Mcclain-nek hívtak, és a Rend Őre pozíciót töltötte be még valamikor az ősidőkben.

Marla most is készségesen átnézte kedvéért az adatokat, és meg is találta a bajusz forrását. Egy Dolf Hifles nevű pasas volt a bűnös, aki még a Rend Őrénél is régebben élt, valamikor az űrkorszak előtt, és hadvezéri minőségben felfuttatott egy Némef nevű területet a néhai Europiában, amely terület az elsők között esett áldozatául a klímaváltozásnak.

Birk sokkal jobban örült volna, ha Supramag simára borotvált arca lett volna a divat, esetleg Dr. Ross borostás álla, mert neki mindkettő rendkívül jól állt, ráadásul a távoli ködbe vesző huszadik század világhírű orvosának, akinek életéről sorozat is készült anno, jól megtervezett hanyagsága nagyon kényelmesen elkészíthető volt a reggeli kapkodásban. Mindazonáltal így, hogy már tudta, hogy egy nagy ember bajuszát kénytelen viselni, nehogy kiutálja mindenki a Központban, kissé könnyebben vette rondaságát.

Ebédidőben Mundival, ki legjobb barátja volt az egyetem óta, és aki bemutatta Marlának, a tanuló társának, kiugrottak a Vad Vöcsökbe egy kagylósalátára, és megbeszélték, hogy este beülnek egy italra, amiből, mindketten tudták, több lesz, melynek reményében sokkal könnyebben telt a nap hátralévő része.

A harmadik pohár khmír után Birk legnagyobb bánatára Mundi már megint szóba hozta a bajuszkát. Ma valahogy még annyira sem volt kedve erről értekezni, mint máskor, mert épp egy csinos szőkével szemezett, igyekezve megfeledkezni a förtelmes szőrzetről az arca közepén, mely még a könnyen kapható lányokat is elriasztotta tőle. Ez a lány viszont nagyon szép volt; szőke hajához lila szemlencsét viselt, amit csak még jobban kiemelt méregzöldre festett szemhéja. Egyenesen Birkre mosolygott, kosztümszoknyája slicce szétnyílt keresztbe rakott lábán, megmutatva izmos combját és aranyló bőrét.

Birk folyamatosan mosolygott rá, időnként bólogatva hallgatta Mundit, miközben szemeit forgatva mutatta a lánynak a poco loco jelét halántékához tartott mutatóujjával, amit egy imitált ásítással is megfűszerezett, mutatva, mennyire unatkozik. Amikor a lány erre elnevette magát, oda intette a pincér droidot, és küldött egy italt az egész asztaltársaságnak.

Reggel iszonyú fejfájásra ébredt, amit csak tetézett a lány mindenhol ott lebegő édes parfümjének illata. Arra, hogy éjjel itt járt csak ez, és a tükrön hagyott, elkenődött rúzsfolt tanúskodott. Alig emlékezett valamire. Rémlett, hogy a lány átült az ő asztalukhoz, ahol hangosan kacagva hallgatta Mundi részeg okfejését a mainstream általánosító hatásáról, mely szerinte teljességgel aláássa az individualista törekvéseket, így végső soron elnyomva az egyéni szabadságot, aminek ráadásul a hivatali siker érdekében mindenki önként veti alá magát. Itt rá is tért a bajusz problémájára, mely, mint rámutatott, nem egyeztethető össze mindenki arcával, sőt, ő például nem akar egy rég elföldelt barbár hadvezér arcszőrével együtt élni, inkább a jelenkori Ghirla legnagyobb sztárjának, Ghomwaldnak a szakállát szeretné viselni, aki már zsinórban az ötödik droid bokszot nyerte meg az idei szezonban.

A lány kacéran simított végig Birk bajuszkáján; nekem tetszik, búgta miközben egyre közelebb hajolt, végül szájával lágyan érintve Birkét. Innentől Mundi magyarázata az elföldelés barbár szokásáról már csak távoli zajnak tűnt a bár amúgy is kaotikus zűrzavarában. Lokwát szívtak, és megittak még jó néhány khmírt; csókolóztak, eltolva Mundi folyton közéjük furakodó fejét, aki akkor épp a vöcsök szó jelentését taglalta, ami Birket Marlára emlékeztette.

Behunyta a szemét, és Marlára gondolva hosszan, szenvedélyesen megcsókolta ezt a szexi lányt, akihez semmi köze nem volt. Kezével végig simított a comb bársonyos bőrén, egyre feljebb haladva a szoknya alatt, de a lány ne itt sóhajjal eltolta magától, és részegen kacsintva megigazította összekócolt haját. A taxiban majdnem rosszul lett, ahogy az édes parfümillat körül fogta, de a lány keze és nyelve nem engedte eltérni gondolatait a lényegről.

Lassan, óvatosan ült fel az ágyban, és nézett körül a szobában. Még jó, hogy szabadnapos, ilyen másnaposan aligha tudna dolgozni. Feje majd' széthasadt, szája kiszáradt, és mintha homokkal lenne tele, bűzlött a lokwa keserű füstjétől, a megszáradt tegnapi izzadságtól. Szemei bedagadva, arca felpüffedve a rengeteg khmírtől, és csak remélte, hogy nem zöldült be tőle a szeme is, ami gyakran előfordult nagyobb mennyiség fogyasztásától, és az elsőfokú mérgezés leglátványosabb tünete volt.

A khmír, a lokwa mellett, a legelterjedtebb legális tudatmódosító szer volt az egész Ghirlán, melynek terjesztéséből sokan megszedték magukat. A lokwa kis mennyiségben és csak ritkán fogyasztva nem okozott maradandó károsodást, de ha valaki túl sokszor, túl sok khmírt ivott, annak egy idő után világító smaragdszín szeme lett, ami előre vetítette az általános tudati, majd fizikai leépülést, így gyors elbocsátást, és lezüllést vonva maga után. Áldozatainak nem volt gyógyír; néhány hónapos leépülésük alatt külön, erre a célra épített lakótömbökben húzhatták meg magukat, míg a halál csendesen el nem ragadta őket.

Kitámolygott a fürdőbe; bűzös vizelete mintha halvány zöldben játszott volna, de a szemén nem látott elváltozást. Két ujjal tartotta szemhéját, hogy nyitva tudja tartani, amíg gondosan megvizsgálta minden egyes milliméternyi területét. Elrágott egy semlegesítő pasztillát, ami nem szűrte ki a szert, csak rendbe hozta arca feldagadt, másnapos vonásait. Mindig megfogadta, hogy soha többé nem iszik ennyit ebből a méregből, hogy aztán a következő csinos lány látványa azonnal törölje agyából minden törekvését a józan életre. Végül is mindenki szívta és itta, különbség csak a mennyiségben és gyakoriságban volt.

Hívta Mundit, de az nem vette fel, így bemondta Marla nevét, és a lány vidám arca azonnal megjelent a fali panelen. Szörnyülködve nézte Birk arcát, majd nevetve csacsogott legutóbbi nyaralásukról, amikor férjével ellátogattak a ghirlek által sűrűn lakott Nagy Déli Fennsíkra, de Birk vadul közbevágott, hiányzol, mire a lány elhallgatott, és ámulva nézte régi szeretőjét, barátját, kivel esküvője óta nem volt kettesben. Hiányzol, nagyon hiányzol, motyogta Birk immár kissé riadtan és szégyenlősen, hogy kimondta a titkot, mit magában hordott. Most mennem kell, de majd beszélünk, mondta a lány, Birk meg ott maradt a hirtelen elsötétült képernyővel.

Egész nap ágyban maradt, semlegesítőt rágcsált, vizet ivott, és a hosszabb, rövidebb bóbiskolások közben Marlára gondolt. Visszaemlékezett az ujjai közt csúszó selymes haj tapintására, a bőre illatára, csengő nevetésére, élénk beszédére. Nem akarta az egyen külsejű lányokat, kik mintha futószalagon készültek volna valami gyárban, mint a ruhák, amiket hordtak. Nem akarta romlottságukat, léha csábításukat, unottan rebbenő pillájukat, kihívó mosolyukat. Marlát akarta, hosszú, hullámos fürtjeivel, mely rangjából adódóan nem változott a köznép divatjával. Marlát, csakis őt, rebbenő, félszeg tekintetével, okoskodó magyarázataival, halk sóhajaival.

Amíg vele volt, nem ivott, nem szívott; nem volt rá szüksége. Csak megpillantotta vagy hallotta a hangját, már forrt a vére. Az esküvő hírére ágynak esett, azt hitte belehal a gyászba. Igen, gyászolta a lányt, kit nem is gondolta volna, hogy ennyire szeret. Gyászolta őt, magát, a szerelmet, melyet utólag értett meg. Végig gondolta alig elkezdett, fiatal életét, melyet annak szentelt, hogy lábát megvesse, hogy magát sikeressé tegye. Mit meg nem tett az előrébb jutásért; még a förtelmes bajuszt is viselte.

Rosszkedvében megnyitotta a központi adatbázist, és bemondta a Dolf nevet, meg hogy hadvezér, mert más hirtelen nem jutott eszébe élete megkeserítőjéről. Átugrotta a földrajzi magyarázatokat, hogy hol helyezkedett el Némef állam Europiában, amely ma már úgysem létezett abban a formában, ahogy a bajuszka eredeti tulajdonosa ismerte, hiszen tönkretette az egész földrészt a klímaváltozás és a fenntarthatatlan, kizsákmányoló gazdasági rendszer.

Emlékezett, tanultak róla, hogy évtizedekig tartó belháborúkban mindent felégettek, elpusztítottak a földi emberek, majd a lakosság maradéka más területekre menekült, hátrahagyva az élhetetlen vidéket. Gyorsan rákeresett a hadvezér életének idejére eső adatokra, de alig talált valami érdemlegeset. Viszont talált egy fekete-fehér fotót, amelyen a férfi hosszúszárú csizmát viselt betűrt nadrágszárral és rövid kabáttal. Komoly, szigorú arccal állt, és egyik kezével intett valakinek valahova, legalábbis Birknek ez volt a benyomása testtartásáról. Hódításairól nem voltak részletes adatok, de úgy látta egész Europiát érintették a harcok, amelynek során valami egységeset akart létrehozni, ám az emberek ellen álltak törekvéseinek.

Birk, tősgyökeres ghirlaiként ezen elgondolkodott, már amennyire másnapossága ezt lehetővé tette. Szülőbolygója csak a földi múltból ismerte a nemzetállamok fogalmát, ők maguk sosem éltek ilyen keretek között. A lakosság létszáma a szigorú születésszabályozásnak köszönhetően sosem haladta meg a tízmillió főt, és mindannyian egy közepesen nagy kiterjedésű városban éltek a Nagy Északi Fennsík tengerparti részén, amelyet a Füst szoros választott el az őslakosok életterületétől.

Okulva a Föld és az emberek sorsából, nem akarták benépesíteni a bolygót, nem akarták felélni kincseit, sem leigázni eredeti lakóit. Tudomásul vették, hogy a létezés részeiként nincs sem joguk, sem okuk felborítani, tönkretenni az életet adó ökoszisztémát. Békés együttélésre törekedtek a tőlük alacsonyabb technikai szinten álló, és ezáltal egészen eltérő életvitelt folytató őslakosokkal, akik érkezésükkör nagylelkűen befogadták őseiket.

*****

Hetek múlva, mikor már nem is emlékezett az átmúlatott éjszakára, pláne nem a lányra, akinek még a nevét sem sikerült megjegyeznie, váratlanul újabb infókhoz jutott a bajusz viselőjéről. Marla hagyott neki üzenetet, hogy hívja vissza, mert meglepetése van a számára. Megdobbant a szíve, mert titokban kicsit mindig abban reménykedett, hogy a lány egyszer talán őt választja férje és társadalmi státusza helyett, bár tudta, hogy erre nagyjából nulla százalék az esély.

Azonnal felhívta a lányt, és megbeszéltek egy vacsorát a Szép Sybüllában, ami régen a kedvenc helyük volt. Izgatottan öltözött, a kawka olajjal gondosan lesimította elválasztott haját, és utálkozva nézte bajuszkáját, miközben idegesen remegő kezével alig bírta megkötni nyakkendőjét. Száraz fehérbort rendelt, Marla kedvencét, aki szerette ezt a Földről áttelepített bogyós nedűt. A lány gyönyörű volt a hófehér lepelben, mely beborította alakját, redőivel kiemelve karcsú, nyúlánk termetét és sötét haját. Minden tekintet ráirányult, amikor belépett, és Birk teljesen elveszett mosolya varázsában, miközben nézte a felé sétáló szépséget, akit a pincér az asztalukhoz kísért.

Felállt, hogy üdvözölje, míg a pincér segített neki helyet foglalni, aztán csak ült sután, és semmi másra nem tudott gondolni, csak hogy itt ül ez a gyönyörű, okos nő, neki pedig borzalmas olajos haja és förtelmes bajusza van. Nem is lehetett volna ennél ékesebb bizonyítéka a kettejük között húzódó társadalmi szakadéknak. Marla azonban úgy tett, mintha semmit sem vett volna észre, kedvesen mosolygott, megkérdezte, hogy van, majd megbeszélte az oda lépő pincérrel az ételek listáját. Még fejből tudom mindet, mondta, amiket régen mindig itt ettünk.

Vacsora után sétáltak a közeli parkban, majd leültek a szökőkút melletti padra, melynek kőszobráról az étterem a nevét kapta. Birk addigra összeszedte a bátorságát, hogy megkérdezze, miféle meglepetése van a lánynak, ami miatt oly sok idő után kettesben akart vele találkozni. Marla elkomolyodva bólogatott, majd megkérdezte, nem akarja-e meghívni őt magához. Birk még levegőt venni is elfelejtett, mert remélni sem mert ilyesmit, ám a lány gyorsan hadarta, nem, nem azért, csak mutatnom kell valamit, amit jobb lenne a négy fal között megnézned. Szeme olyan komoly volt, hogy Birk szó nélkül rendelt egy taxit.

Míg él nem felejti el azt az éjszakát. Marla a doktori disszertációjához gyűjtött anyagot az archívumban, megnyitva olyan aktákat is, amelyekhez addig, alacsonyabb végzettséggel nem volt hozzáférése, és amire rátalált, szóval nem lehetett leírni, így személyesen akarta megmutatni Birknek, kockáztatva ezzel státusza elvesztését.

A mainstream társadalomban betöltött szerepéről, annak előnyeiről és hátrányairól írta dolgozatát, párhuzamot vonva a földi és ghirlai trendek között, és amelyhez egyik kutatási anyaga a Birk által gyűlölt bajuszhoz kötődött. Ennek kapcsán talált rá a korabeli dokumentumokra, amelyek arra engedtek következtetni, hogy az addig hadvezérnek beállított férfi, aki tudomásuk szerint egységes Europiát akart létre hozni, inkább volt a gonosz megtestesítője, mint hős, kinek akarata megtört a nép ellenállásán.

Marla nem sokat magyarázott, inkább elindította a korabeli képsorokat a kivetítőn. Birk döbbenten ült, majd töltött egy nagy adag khmírt, aztán még egyet, félóra múlva pedig a fürdőben kihányta a vacsorát. Nem értette, az emberek hogyan tudtak ilyen borzalmas dolgokat művelni fajtársaikkal, vagy bármilyen élőlénnyel. A képek, melyek örökre beleégtek retinájába, olyan szörnyűségekről tanúskodtak, melyeket egyetlen ghirlai sem tudott volna még csak kitalálni sem. Marla egy órán át vetítette a kínzásokat, kivégzéseket, bombázásokat ábrázoló képsorokat, a lesoványodott, éhező embereket, a kitépett hajcsomókat, kihúzott fogakat, a feltárt tömegsírokat bemutató felvételeket.

Végül Birk úgy érezte megfullad, hogy a szobában nincs levegő; torkában gyűlt a keserű epe íze, a khmír most az egyszer nem felemelte, de lenyomta, leteperte, származása szégyenét égetve ereiben. Ezek az ő ősei, minden ghirlai elődei, ezek a földi emberek, akik megalkották a térugrásra alkalmas űrhajókat, akik gyógyítják a rákot, akik terraformálták a Marsot, akik felvették a kapcsolatot egy idegen civilizációval, akik…

… akiknek utódai, mint Marla és ő mit sem tudnak származásuk sötét bugyrairól. Azután szinte elgyengült a haragtól, hogy a trendek irányítói olyan haj- és bajusz viselést tettek, ha nem is kötelezővé, de erősen ajánlottá, melyek ilyen szörnyűségekhez köthetők, mint ami az elmúlt órában tárult fel előtte. Vajon tudtak róla? Tudták, ki és mi volt az az ember, aki milliókat ölt meg, tett hazátlanná, árvává, lelki nyomorulttá őrült téveszméi sugallatára? Tudták, és nem törődtek vele, vagy nem tudták, nem is akarták tudni, mert úgy kényelmesebb?

Birk agyában lázasan rohantak a gondolatok; viaskodott benne a harag, a bánat, a szégyen. Az a sok ember, az a sok élet, sors, a rengeteg gyermek, az idős, fejkendős néni, kit a tömegsír szélén tarkón lőttek. Nem bírta felfogni, mily gonosz az ember, hogy azt az egyet mennyien követték, hősként tisztelték. Hogy elhitték, miket összehordott, végrehajtották, amit mondott.

Fel-alá járt a szobában, új és új adagot töltött, látta, Marla sír az ágyon, rágyújtott, hogy a lokwa füstje enyhítse kínját, majd egy megvilágosodott pillanatában, berohant a fürdőbe és a borotvával levágta az ocsmány bajuszt, majd dühtől és khmírtől részegen belenyírt hajába, csak tolta és tolta a gépet végig a koponyán, míg tar lett egészen, és a holtak képére emlékeztette.

A szobában Marla már kikapcsolta a vetítőt, a fal felé fordulva, összekucorodva feküdt. Birk nézte a zokogástól rázkódó testet, mögé feküdt, magához húzta egészen, és csendben, szorosan ölelte.

*****

[Egy évvel később]

Birk átengedte Marlának a dicsőséget, hogy átvágja a hatalmas masnival díszített szalagot, jelképesen megnyitva ezzel az egyetem új szárnyát, ahol a Terra Közkönyvtár ezentúl mindenkinek hozzáférést biztosít a múltbéli tudáshoz, visszahozva ezzel, ha nem is a Guttenberg Galaxis fénykorát, de megadva a lehetőségét egy új kornak, melyben a mindenkori mainstreamben helyet kaphat a tudásból, a műveltségből újfent szárba szökkenő individualizmus.

Hosszú volt az út, melynek még mindig csak az elején járnak, de Marla és Birk bíznak egymásban és népükben, hogy tanulva eleik hibáiból egy jobb, szebb világot építhetnek.