A. S. Field: Az ima ereje

Ludus bolygó, Ludi után 1783.

I.Jonzi élete minden reggelén fél órán át térdelt a templom hideg kövezetén, és imádkozott Ludihoz, hogy halála után vegye magához lelkét, majd minden nap dolgozni ment a falu szélén lakó kádárhoz, ahol már inaséveit is töltötte, míg végül élete negyvenhetedik évében, egy igen nehéz fürdődézsa megemelésekor megcsúszott, hanyatt esett, és beverte fejét a kút kávájába.

Temetésére összesereglett az egész falu, tekintettel a derék kádárra, ki most új inast keresett, és a frissen sütött lekváros fánkokra, melyekett a csinos kádárné hordott körbe fatálon a kertben.

Ludus bolygó, Ludi után 1876.

IV.Jonzi szokásához híven, felszállás előtt hosszan térdepelt a földön, mikor porban, mikor fűben, mikor nyirkos avaron, avagy húszcentis fagyott hóban, és imádkozott Ludihoz szerencsés repülésért, pláne a még szerencsésebb landolásért, és természetesen ezek hiánya esetén, hogy Ludi emelje magához lelkét, majd élete utolsó napján is, mint addig mindig, bemászott a hatalmas kosárba, és kioldotta a hőlégballont tartó pányva bogját.

Hálás ügyfelei, kiket sokszor repített úticéljukhoz virágokat szórtak a helyi mólóról a tengerbe, hiszen mind oly nagyra tartották a jámbor feltalálót, ki élete harmincnegyedik évében nyomtalanul eltűnt a felhők felett.

Ludus bolygó, Ludi után 2174.

XXIII.Jonzi boldogan lebegett a szülőbolygóját körülölelő végtelen űrben, s csukott szemmel áhítatos imát rebegett Ludihoz, hogy megérhette e csodát miért élete minden napján imádkozott, s így nem láthatta a kis darab követ, mely évmilliók óta járta kozmikus útját, s most Jonziban akadályt talált száguldása közben.

Négy társa, kikkel együtt repült megjavítani a meghibásodott műholdat röpke két percben megemlékezett róla, majd folytatták a fontos munkát, mely ludusiak sokaságának jelentette a nélkülözhetetlen kapcsolatot a világgal.

Ludi, a Fény Urának csarnoka 2742.

I.Jonzi üveges tekintettel, ezeréves mozdulatokkal, oda sem figyelve készítette a szendvicseket, majd tálcára pakolva őket elindult a kerek asztalhoz, melyen IV.Jonzi szokás szerint éppen elhelyezte a nagy kancsó levendulás limonádét, XXIII.Jonzi pedig, mint nap nap után mindig, eligazította a székeket.

Így várták Őt, a Fény Urát, ki jött is már aranyköntösében, frissen, üdén, fiatalosan, arcán széles mosollyal. Mind leültek miután Ő intett, s IV.Jonzi kitöltötte a frissítőket.

Az asztal alatt csendesen tördelték kezüket, míg mosolyogva nézték Őt, ki, mint minden fényével áldott napon, kegyesen intett hófehér kezével, s akkor I.Jonzi kevert, és osztott, hisz' épp megvoltak négyen a pókerhez, melyet Uruk egy Föld nevű bolygón tanult, s szeretett meg. 

[Inspired by "Mily kifürkészhetetlenek szándékai, mily megfoghatatlanok útjai!" - Pál apostol / Róm. 11, 33]