A. S. Mezei: Bossa nova
Étteremben ülnek. Sokáig sétáltak mire találtak egyet, mely mindkettőjüknek megfelelt. Utólag nem is értették, miért pont ezt választották, hiszen meg sem nézték a terasz szélénél kirakott étlapot. Kirstienek tetszettek a háromszögletű napvitorlák, melyek hatalmas, vajszínű szárnyakként feszültek a terasz asztalai felett, Natet pedig megragadta a kellemes zene, mely az étkezők beszélgetését nem zavarva, halkan szólt a rejtett hangszórókból.
Szinte egyszerre lassítottak le, s néztek kérdőn egymásra, hogy régen elfeledett mosollyal tétovázzanak az árnyék és fény között, mely megosztotta a feketelábú, diófalapos asztalokat. Végül szokásukhoz híven egy szélső, árnyékos helyet választottak, mely a lágy nyári szellő segítségével megadta nekik az esélyt, hogy a fény bevillanhasson a napellenzők alá.
Nat félig háttal ült a sétáló utcának, míg Kirstie teljes testével a járókelők felé fordult, hogy nézelődéssel üsse el az időt a beálló csendben, mely mindig velük volt az utóbbi években. Nat nem zavarta meg, félig hunyt pillákkal átadta magát a ritmusnak. Hallotta a dalt egyszer egy filmben. Az a szemtelenül sármos spanyol színész hallgatta a kocsijában, de Natnek fogalma sem volt róla, hogy Joao Gilberto énekel, csak tetszett neki a lágy, érzéki dallam, mely első éveikre emlékeztette, bár ezt a gondolatot inkább hagyta elsuhanni, hogy a mélabú ne fertőzze meg a kellemesnek ígérkező ebédet.
Vodkát rendelt és ásványvizet, míg Kirstie cigánymeggy pálinkát, s hozzá nem illő módon levendulás limonádét, melyet imádott, s bárhol talált az étlapon, meg sem nézte a további kínálatot. Csendben, elmélyülten tanulmányozták az étlapot, mely eddig még sosem tapasztalt ízkombinációkat vonultatott fel. Esküdni mert volna, hogy Kirstie hagyományos ételt választ, feltéve ha talál ilyet, míg ő biztosan kipróbál valami izgalmasat, lehetőleg olyasmit, amit magától eszébe sem jutna összepárosítani.
Új zeneszám következett. Egy híres, spanyol nyelvű dal, melyet mindketten ismertek, és szerettek. Táncoltak rá az esküvőjükön, a többiek pedig körbeállták, és meghatódott, könnyes szemmel nézték lassú hullámzásukat, amint egymás szemébe merülve, összesimulva léptek a zene ütemére.
Úgy érezte, ez most nem hiányzott. Nem nézett Kirstiere, s mégis tudta, hogy a másik összehúzott szemmel, komoly arccal vizslatja a terasz mellett elhaladó idegeneket, mintha legfontosabb dolga lenne emlékezetébe vésni minden egyes arcot, ruhát, cipőt. Megkönnyebbülve látta, hogy a pincér feléjük lejt.
Kicsit kárörvendőn somolygott, hogy a másik nem talált semmilyen szokványos ételt, így kelletlenül választott egy parmezános gombával töltött csirkemellett salátával, melyet a jóképű, negyvenes pincér rezignált arccal jegyzett fel noteszébe.
Ilyet is rég látott már, hogy egy felszolgáló még noteszt használjon, s ettől az étterem csak még jobban tetszett neki. Még meg sem kóstolta a főztjüket, de már tudta, hogy ide még visszajönnek. Nehezen választott, mert szinte minden tetszett neki az étlapon, végül a legfurábbnak ítélt mellett voksolt, s szinte gyermeki boldog, széles mosollyal mondta, hogy egy paradicsomos-ricottás töltött karajt kér diós nudlival és remulád mártogatóssal, s majdnem büszkén kihúzta magát, amikor a pincér mosolyogva kitűnő választásnak bókolta rendelését.
Most egy nő énekelt; az a híres szőke, kinek sosem tudja a nevét, de imádja füstös, alt hangját. Remélte több dal is lesz tőle, s a láthatatlan dj mintha kiolvasta volna gondolatát, négy számot is játszott, míg végül átváltott egy szintén alt női hangra, ki régi popslágereket énekelt bossa nova stílusban, s ő meglepődve tapasztalta, mennyire bejön neki a Say, say, say vagy az Easy lover lassú változata.
Sosem készített volna diós nudlit cukor nélkül, bár korábban evett már sós-diós pogácsát, mely meglehetősen ízlett neki. Kíváncsian emelte szájához a villát, s már az első falatnál egekig magasztalta gondolatban a séfet, aki ezt a parányi kis olasz csodát asztalára készítette. Kicsit izgult, hogy a paradicsomos ricotta és a remulád ne okozzon gondot az emésztésében, mégis ellenállhatatlan vággyal ízlelte a falatokat, igyekezve lassan enni, hogy elhúzza a gasztronómiai élvezetet, miközben szinte meg sem hallotta Kirstiet, ki dicsérte a saláta öntetet.
Bármily kimérten vágta a húst, mégis úgy érezte, túl gyorsan elfogyott, túl hamar vége lett a gyönyörnek. Percekig szinte aléltan ült, a zenét hallgatva élvezte ki az utolsó falatnyi ízorgiát a szájpadlásán. Komolyan gondolta, amikor a pincérnek megdicsérte az ételt, s örült, hogy az tizenöt percig nem hozta ki a kávét.
Kirstie persze desszertet rendelt. Répatortát whiskeyvel és mascarpone krémmel. Szomorú vágyat érzett a kávé mellé egy szegfűszeges cigarettára; talán éveket is adott volna életéből érte. Szinte sajnálta, hogy véget ért az ebéd, amikor kérte a számlát, s a hatalmas összeg sem tántoríthatta el, hogy ide még visszatérjen.
Még mindig bossa nova szólt halkan, amikor felálltak. Úgy érezte, még a nap is másként süt. Kirstie rámosolygott, egészen úgy, mint régen, ő meg átfogta a vállát, s szájukban összekeveredett a whiskey és az eszpresszó íze.
[Inspired by Joao Gilberto & Diana Krall & La'Mar]