A. S. Mezei: Várakozás
Leül a kis vaskályha elé, így épp szemben van a tágas konyhával, ahonnan a kamra nyílik. Elképzeli, hogy majd az ablak melletti falhoz teszi az ágyát, közel a konvektorhoz, amit nyáron lerakónak használhat, télen pedig jó lesz ott aludni, érezni a meleget, hallgatni a fém pattogását.
Az ajtótól jobbra lesz a kabátakasztó, a magas, fenyőkeretes tükör, és a piciny cipősszekrényke, amibe alig három pár lábbeli fér, de neki nem is kell több, nincs rá szüksége. Elég egy téli bakancs, egy nyári szandál, és a régi, kopott félcipő a kerti munkához. A papucsot, melyben a fürdőbe jár, a szekrényben tartja a fürdőruha és a köntös mellett, a mamuszt pedig, amit a lakásban hord, az ágy elé fogja tenni.
A bejárati ajtó balján, az ablak alatt lesz a tévé, mellette a hosszú falon a könyvek, melyeket érdemesnek tart élete végéig megőrizni, és végül a sarokban még épp elfér a kétajtós ruhás szekrény, melynek egyik fele polcos, a másik akasztós. Jut benne hely szerény motyójának, mit öregségére elnyű, de nem vesz helyettük újat, mert minek arra a kis időre.
Ezen mosolyog. Mosolyogva fordul körbe, mosolyogva jelöli ki az öblös, szürke fotel helyét az ágy mellett, az ablaknál. Tökéletes, gondolja. A konvektor majd melegíti öreg hátát tévénézés vagy olvasás közben, háta mögül a természetes fény egész nap megvilágítja a könyv lapjait, majd este csak egy lépés onnan a heverő, hogy álomra hajtsa ősz fejét.
A boltíven át besétál a hosszúkás konyhába, elképzelve a bal sarokban a fagyasztófiókos hűtőt, aztán a mosogatót, a pultot, végül jobb oldalt, az ablak mellett a tűzhelyet. Szemben vele lesz a kis fehér asztal, ketten elférnek ott enni, és reggeli kávézáskor, ebéd idején kilátni a kertbe. Majd nézegeti a feketerigó párt, télen a cinegéket. Akaszt faggyúgolyókat a füge ágára, a fedett etetőbe pedig magokat szór, szalonnát, aszalt gyümölcsöt.
Az ablakkal szemben, a hűtő mellett nyílik a kamra, amelyet átalakíttat zuhanyzós fürdővé. Van ablaka, lehet szellőztetni. Elég magasan van, nem fogja elérni, mindenképpen ki kell cserélni egy nagyobbra, amelyen alul lesz a kilincs, hogy lábujjhegyre állva elérje.
Háromszor három méter. Lesz helye egy nagy, épített zuhanynak, vécének, mosdónak, mosógépnek. Nincs benne fűtés, kell venni egy elektromos radiátort. Olyat, amin megszáríthatja a nedves törölközőket. Már csak azt kell kitalálni, hol tud teregetni, hova fér el a szárító. Nyáron persze a kertben, de télen talán a konyhapult elé teszi. Majd akkor mos, amelyik nap nem főz. Mosás napon majd maradékot eszik vagy hideget, mindegy az.
Visszasétál a szobába, és kitárja a kertre néző ajtót. Ezt ki kell cserélni üvegesre, hogy beáradjon a fény, és télen is kilásson a fenyőkre, a diófára, amit már elültetett. A fotelből olvasás közben csak kissé jobbra fordítja fejét, s már csodálhatja a hortenziákat, a jázmint, a labdarózsát. Tavasszal a garázs falánál érik majd a sok bogyós, nyár végétől terem a füge, több neki nem is kell. A fenyő alatti padra kiülhet egész évben, a déli fekvésű kertet szépen besüti a nap, a fák lombja árnyat ad.
Igen, ennyi épp elég lesz öregségére, ám addig még vár rá pár évtized. Vár rá még sok tavasz, amikor éled a kert, zöldül a fű, s a fák ágán kihajtanak az első levélkék. Vár rá még a nyarak hősége, amikor a madarak csipogva köszöntik az enyhet adó futó záport. Az ősz tiritarkasága, a hajnali ködök, s a tél bekuckózása, amikor minden szunnyad, s csak várakozik.
Várakozik ő is. Várja az eljövő évtizedeket, az örömöket és bánatokat, az álmatlan éjszakákat, amikor elolvass majd egy teljes könyvet. Várja, a napsütést, a derüt és borut, s hogy a busz szuszogva megálljon a ház előtt. Várja a fügét, a cinkéket, a kakas hangját a szomszédból. Várja az üres órákat, a karácsonyi porcukor illatot. Várja, hogy teljenek a napok.
Sokat, nagyon sokat várt arra, hogy most várhasson. S nem is tesz mást, csupán vár ezentúl minden egyes napot. A napokat, amelyek, egymás után telnek, körforgásukkal megszépítve mindent, s melyek évszakokba rendeződve adják ki életét, amelyet végre megélhet. Várja. Izgatottan, szívrepesve várja, hogy minden, mi neki adatik, elérkezzen, s ő ámulva átélhesse.