A. S. Mezei: Érettségi találkozó
Reggel elment a postára az ajánlott küldeményért, melynek blankettáját pár napja dobta be ládájába a postás. Gondolta, jó kis reggeli séta lesz ebben a napsütéses márciusban. Menet közben jött rá, hogy kissé elszámította magát, mert a térképen rövidnek tűnő út valójában egy négy kilométeres gyalogtúra lett.
Végig a tóparton ment, a néhány éve kiépített gyalogos – biciklis út szélén és szomorúan konstatálta, hogy nemrég ezt a távot játszi könnyedséggel lefutotta volna, de ma már, egy nem túl sikeres térdműtét után lesétálni is fájdalmas valóság. Vennie kell egy biciklit, gondolta, hátha az még menni fog. Végül is, nap, mint nap lát idős embereket biciklizni. Igaz, már Churchill is megmondta, hogy no sport, amikor a hosszú élet titkát kérdezték tőle. A fáma szerint közben egyik kezében egy égő szivart, a másikban egy pohár whiskyt tartott. Élt kilencven évet.
Azért az a bicikli jó lenne. Elképzelte, amint teker a tavaszi napsütésben, az őszi avarban és beszívja a friss, hajnali párás levegőt, mint régen futás közben. Tarthatná a garázsban, úgysincs kocsija, van hely bőven. Majd keres egy bicikli boltot a neten, biztos akad egy–kettő a környéken.
Így gondolkodott bandukolás közben, majd eszébe jutott a tegnapi üzenet, melyet egy régi osztálytársa küldött, miszerint két hónap múlva lesz a harmincéves érettségi találkozó. Pűff neki, gondolta; pont a legszebb májusi időben, amikor mindennél jobban szeret ülni a kertben. Jelöljön meg a megadott három időpontból egyet, mint a többiek, és amelyik a legtöbb voksot kapja, aznap lesz a nagy nap. Megnézte a naptárát, majd örömmel állapította meg, hogy ő egyik napon sem ér rá. Aztán elgondolkodott, hogy miért is örül ennek? Ez fura. Találkozhatna azzal a sok kedves emberrel, akiket tizennyolcéves kora óta nemhogy nem látott, de még telefonon sem beszélt velük.
Huszonéves korukban még voltak időnként fellángolásai némelyiküknek, és akkor össze-összefutottak egy kis dumcsira kávézókban, gyorséttermekben, elmentek sétálni a hegyre, a parkba. Aztán valahogy leült minden. A beszélgetések egyre rövidebbek, a kínos csendek egyre hosszabbak lettek. Nem volt mit mondaniuk egymásnak. A többiek egyetemre mentek, ő szülői apanázs híján dolgozni kezdett. Gimnáziumi érettségivel, szakma nélkül a vendéglátóiparban próbált megállni a lábán. Pár évvel később egyre többen kezdték felrakni a fotókat eljegyzésről, esküvőről, gyerekekről, sikeres előléptetésről, saját vállalkozásról. Csak úgy záporoztak az egzotikus nyaralások, az új autók, a házvásárlások és –felújítások, babavárók, keresztelők, szülinapok és karácsonyok képei. Ő még mindig pincérkedett és egy macskával élt albérletben, amit alig tudott egyedül fenntartani. Egyre jobban unta az éjszakai életet, ahova csak azért járt, hátha megismerkedik valakivel, akivel végre neki is lehetnének közös nyaraláson készült fotói. De nem így lett.
Volt osztályából sokan külföldre költöztek. Voltak, akik családostul vágtak neki a nagy ismeretlennek, mások egyedül, mindenkit hátra hagyva. Rövid idő alatt ők is megházasodtak; csinos külföldi lányokkal, jóképű férfiakkal ölelkezve lőtték fel képeiket a netre. Tartózkodási helyüket végleg megváltoztatták a profiljukban, idegen nyelveken kommenteltek. Ő levelezőn járt egyetemre. Nappal nyolc órát dolgozott, éjjelente tanult, beadandókat írt. Se kedve, se energiája nem volt férfiakra, gyerekekre, nyaralásokra. A pénzről nem is beszélve. Gondolkodott a külföldi munkán ő is sokat, de idős nagymamáját nem akarta magára hagyni, így maradt és kínlódott. Mire lediplomázott és nyelvvizsgát szerzett, pont olyan idős lett, hogy kezdőnek már nem alkalmazták sehol, középvezetőnek pedig gyakorlat hiányában esélye sem volt. Diplomás pincér lett két nyelvvizsgával, diákhitellel.
Aztán két évvel ezelőtt eljött a nap, amikor ő is fellőhette az első képet a saját házáról. Igaz, szomorú esemény vezetett a picinyke, elhanyagolt ingatlan tulajdonjogához, melyet szeretett nagyikája hagyott rá végrendeletében. Amint kézhez kapta a kulcsokat, azonnal felmondta pénznyelő albérletét és beköltözött a roskatag kis házba, így maradt annyi pénze minden hónapban, hogy két év alatt törlessze semmire se jó diplomája árát a banknak. Végül idén sikeresen a nyakába vehetett egy jelzáloggal egybekötött hitelt a ház felújítására, amit a nyugdíjig hátralévő tizenhét év alatt éppen ki tud fizetni, ha beosztással, takarékosan él.
Negyvennyolc év, egy diploma, két nyelvvizsga, egy örökölt ház, többmilliós hitel, pincérkedés, egy nagyszülő segítése, szabadnapokon önkénteskedés a közeli állatmenhelyen. Se férj, se gyerek, se négy kerék, se kettő, se egzotikus nyaralások, se csinnadrattás szülinapok. Ezzel megjelenhet az érettségi találkozón? Az élete vajon mennyi lájkot ér a neten?