Teste kínok kútja, rémülete ősi.

Gyűrik, szorítják, erőltetik.

Úgy fáj minden csontja, úgy fázik minden izma.

Mozdulni sem bír; karjai,

mint indák a kérges ágon, testére fonódnak.

Nyakán fojtóhurok a zsinór;

tüdeje, mint égő kohó, fel-fellobban tüze lángja,

mely elméjét sötétségbe zárja.

Oda már a meleg boldogság,

lágy ringatózás a védett burokban;

most a kínnak napja van, mely törvényt ül felette.

Élte erre készült nap nap után; a kínnal kiérdemelt küzdelemre,

mely létét befonja, mint hínár a bokát.

Ereiben még száguld a vér;

de elméje elektrolízise már csak sötét árny –

Szeme csukva, nem sír;

s kérész léte szétfolyik, mennybe száll.