A kertész

[Föld 2035.]

Clara elégedetten töltötte újra a régimódi duplacsövű sörétest. Na, ez sem kujtorog itt többet, gondolta elégedetten, miközben hurkot kötött a rabló bokájára, kit már hetek óta próbált elkapni, nem tűrve, hogy veteményesét dézsmálja. A traktor után kötötte, s elhúzta a komposztálóig, majd a kis markolóval beforgatta a kihűlő testet a rothadó zöldek közé. Mire újra trágyázni kell a veteményt, már nem is lesz rá gondja, s ki tudhatná, mitől nála legszebbek a rózsák.

*****

[Valahol az Androméda Galaxisban f(öldi). i. sz. 2387.]

Mona a riasztó hangjára ébredt délutáni szunyókálásából, melyet az utóbbi években minden ebéd után beiktatott. Megérintette az öregség szele, nem bírta már úgy a korán kelést, mint régebben. Fiatalon reggeltől estig járta a gazdaságot; mindent látott, mindenről tudott, mindent elintézett. A munkások tudták, semmi nem kerülheti el éber tekintetét a tíz hektáros területen, mely családja tulajdonában volt már szinte emberemlékezet óta.

Az eltelt századok alatt lassan felvásárolták a környező földeket; kit szép szóval, kit erélyesebb módszerekkel beszéltek rá generációkon át földjük eladására. Egy darab erdőt kártyán nyert ükapja, persze csalással; az északon elterülő alacsony dombok közé ékelődött tavacskát pedig nászajándékba kapta szépanyja. Felmenői, akárcsak ő, híresek voltak arról, hogy amire szemet vetettek, azt megszerezték, és ami az övék, azt megvédték bármi áron.

A vörös törpe körül keringő csöpp kis bolygón alig kétszáz éve vetette meg lábát az emberiség, miután saját hazájukat végképp lakhatatlanná tették. A Földön az utolsó száz év a tömegeknek a tengődésről, a Világkormánynak pedig egy új haza kereséséről szólt. Mona felmenői azon szerencsések közé tartoztak, akiknek elég pénzük volt az áttelepülésre.

Már a Földön is gazdálkodók voltak, s ezen itt sem változtattak, elvégre, miért hagynák el, ami bevált, amihez értenek; inkább tovább fejlesztették tudásukat, kiegészítve azt új otthonuk erőforrásaival.

A Földről hozott magokkal, csemetékkel, állatokkal kezdték betörni eredetileg egy hektáros földjüket, és folyamatosan tanultak, kísérleteztek, kereszteztek. Hasznot húztak mások kárából, tanultak mások hibáiból, nem kockáztattak, mindig kiszámítottan biztosra mentek. A terménynek, jószágnak alig pár százalékát fordították nemesítésre, az újvilágival való keresztezésre; ami nem sikerült, azonnal elvetették, mások sikereit felhasználták, ötleteiket megvásárolták, kisajátították.

Mona már hihetetlen jólétbe született; családja vagyona messze meghaladta földi eleiét, pedig az ő javaik is messze átlagon felülre emelték őket a társadalomban. Nekik volt a legtöbb munkásuk, kiket a tönkrement gazdálkodók közül verbuváltak, s akik így hálásak voltak nekik még a csekélyke éhbérért is, amit fizetségül kaptak. Saját földjüket művelhették, mely immár Mona családjának birtokában volt, mégis magukénak érezhették, mert megszokott házukban lakhattak, s a termény bizonyos részét megtarthatták.

Mona, amint apja, nagyapja, dédapja, és minden felmenője őelőtte, minden nap kétszer bejárta a birtokot. Reggel és este körbe repülte kis, egyszemélyes suhanójával, meg-megállva néhol, ellenőrizni, beszélgetni pár szót, kéréseket meghallgatni, utasításokat kiadni. Szerette az életét, szerette a gazdálkodást, és lelkiismeretesen törődött minden négyzetméterével.

Ma reggel sem volt ez másként, miután nehézkesen kikászálódott az ágyból, és elfogyasztotta helyi zöldségekből álló reggelijét. Ám a ma reggel kissé más volt, mint a többi, ugyanis Bovur, ki legújabb termelője volt, már hetek óta kevesebb árut szállított, mint az várható volt, s számonkérésére azzal védekezett, hogy megdézsmálták a veteményt. Nem vittek el sok mindent, de mert ez már nem az első eset, úgy gondolta, intézkedni kellene, melyhez Mona jóváhagyását kérte.

Bosszankodott, hogy a férfi csak most szólt neki, nem azonnal, az első alkalommal, de miután jól aludt az éjjel, csak szóban megdorgálta, s kegyesen elengedte büntetését, hogy az eltulajdonított terményt megfizettesse vele. A kár őt érte, nem Bovurt, kinek még meg kell szokni, földje már nem az övé, hiába ő műveli.

A riasztó egyre csak sípolt, és sípolt, míg feltápászkodott a kanapéról, ahol délutáni sziesztáját szokta tölteni, s benyomta a megfelelő gombot nappalija vezérlőpultján, hogy Mina, a háztartási MI megmutassa a kameraképen a riasztás helyét. Igen, a Bovur által művelt veteményben mászkál valaki, aki Mina szerint nem a gazdaság személyzete közé tartozik.

Vajon Mina miért nem jelezte az előző alkalmakat, amikor a fosztogató ott járt? Visszanézte az elmúlt hetek felvételeit, de semmi gyanús tevékenységet nem látott, csak Bovur tett-vett a növények között. Megnézte a mostani riasztás képeit, de újfent csak Bovur volt látható, amint répákat húzgál ki a földből, s gyűjti őket ládákba, melyekben a városi piacra szállítják az árut, Mina mégis azt jelezte, idegen van a veteményben.

Ez érdekes, gondolta magában, s már sietett is suhanójához, menet közben ellenőrizve a féltve őrzött családi ereklyét, a duplacsövű sörétest, hogy töltve van. Szerette ezt a fegyvert. Vehetett volna modernebbet, de képtelen volt megválni tőle, már majd négyszáz éve családjáé volt, s oly meghitten simult tenyerébe, mint jóllakott macska a kemencesutba. Ismert rajta minden rovátkát, minden kopott foltot, s maga tartotta rendben, újította fel, másnak nem is engedte, hogy hozzá nyúljon.

Míg odaért a helyszínre, elgondolkodott, vajon Mina elromlott, de tudta, hogy ez lehetetlen; egy mesterséges intelligencia nem romlik el. Mire megérkezett Bovur veteményéhez, már tudta a választ. Kicsit távolabb állította meg a suhanót, gyalog lépkedett a répaföldig, lövésre készen tartva ódivatú fegyverét. A férfi háttal állt neki, sebesen pakolta a répákat, nem is vette észre, amint Mona vállához illesztette a fegyvert. Fel sem kiáltott, csak némán földre hullt, mint érett barack a fáról.

Ekkor futó lépteket hallott a háta mögül, s gyors félfordulattal újra tüzelt. A felé rohanó alak mellén az ing hirtelen véres cafatokká vált, s mire oda sétált, már üveges szemmel meredt a semmibe. Úgy volt, ahogy gondolta. Még ilyet, csóválta fejét mérgesen. Úgy látszik tényleg öregszik, némely dolog már elkerüli a figyelmét.

Kényelmesen elsétált a pajtáig, kitolatott a kis markolóval, s közben egy ősi, földi dalt dúdolt, mit pár napja a rádióban hallott, s nem tudta kiverni fejéből a keserédes dallamot. Raindrops keep falling on my head, dúdolta vég nélkül, míg a markolóval beforgatta a komposzt rothadásába Bovurt és ikertestvérét, ki nem volt a személyzet tagja, s kivel testvérbátyja összejátszott, hogy meglopják munkaadójukat; és ezt a rossz példát, mely ragadós lehet, mégsem engedhette.

Raindrops keep falling on my head…

English version: https://asfield.webnode.hu/a-s-field-the-gardener/