Boróka és Barátai 2.: Zoli

Zoli révedezve bámulta az erősen megkopott papirost a piactéren, s azon gondolkodott, hogy talán ez egy égi jel. Hogy mire, azt nem tudta, inkább csak remélte, vagy még inkább erősen szerette volna, ha az lenne.

Nagyon messziről érkezett a Faluba, nagyjából azt sem tudta, merre jár. A Városban már szétnézett, de a lakások bérleti díja rendkívül magas volt, ezért úgy döntött, hogy inkább vidéken próbál szerencsét, aztán ha kicsit összeszedi magát, majd tovább lép.

Alig várta, hogy végre összeszedhesse magát, bár erre nem sok esélyt látott. Utálta, hogy mindig szomorú, azt meg pláne, hogy olyan szerencsétlen féle, akinek semmi nem jön össze.

Szerelmi bánatra nincs orvosság, mondta neki egy kollégája, aki azt tanácsolta, utazgasson kicsit, ismerjen meg új tájakat és új embereket, szakadjon ki a megszokás mókuskerekéből.

Hát, most itt van, alig a térkép szélén, de még mindig szomorú, viszont legalább már a pénze is fogytán van. Ösztönösen érezte, hogy ez így nem lesz jó, ezért elindult az erdei úton Boróka könyvesboltja felé.

Mindig is szerette a könyveket, a bennük található történeteket. Igaz, azok a sztorik általában heppienddel végződtek. A szerelmesek összeházasodtak, mindenkinek menő állása lett, még menőbb kocsival, a gonoszok megbűnhődtek, a jók elnyerték a fele királyságot. Az életben inkább úgy látta, hogy a jószándék holt talajra hull, így a jók végül elnyerik méltó büntetésük, mert mindenki csak kihasználja őket, a rosszak viszont tejben-vajban fürödnek, miután kihasználták a jókat, s így nekik jut a boldogság s a jutalom.

Nagyon el volt keseredve, s csak remélte, hogy a könyvek között némi vigaszra lelhet. A rétesboltnál megkérdezett egy arra járót, merre menjen tovább a könyvesbolt felé, s teljesen összezavarodva hallgatta a részletes útmutatást, mely kiterjedt minden útba eső házra muskátlikkal az ablakban vagy anélkül, hogy melyiknél forduljon el semelyik irányba, és végül hol menjen tovább egyenesen előre, míg a Falu szélétől egy kőhajításnyira, de alig fertály órára vagy hamarabb, a lába gyorsaságától függően, már ott is lesz a Boszorkány házánál.

Na, itt egy kicsit visszahőkölt, mert hát, boszorkányról nem esett szó az ázott papiroson a piactéren. Ott az volt írva, hogy "Boróka könyvesbolt és könyvtár", most meg itt boszorkánnyal riogatják. Már majdnem meggondolta magát, s úgy vélte, inkább szállást keres éjszakára, de mire eddig ért gondolatban, észrevette, hogy már kiért a Faluból, s poros földúton poroszkál egy halványan pislákoló fény felé.

Elolvasta a táblát a bolt ajtaja felett, s úgy is volt, mint a hirdetésben: "Boróka könyvesbolt és könyvtár". Na, nincs itt semmiféle boszorkány gondolta megnyugodva, csak a falusiak riogatták az ijedős turistákat vele. Talán ettől várták az idegenforgalom növekedését, s ezáltal a vendégéjszakák számának emelkedését, hogy mindenféle rémtörténeteket találtak ki, melyekkel érdekesebbé tehetik lakhelyüket. Mint a Locs-Pocs-i szörny, amiről egyszer olvasott az újságban, s melyet még soha senki nem látott, de mindenki esküdött rá, hogy létezik.

A boltban ugyan már sötét volt, de a szomszéd házban, mely szorosan tapadt a könyvesbolt falához, még égett egy lámpás, így Zoli bekopogott az ajtón, különös tekintettel az egyre sűrűbben csepergő esőre, szeretett volna már letáborozni valahol éjszakára.

Ámulatára egy fiatal lány nyitott ajtót, aki kapkodva húzta össze magán a nyuszis köntöst, s egyik kezében gőzölgő kakaós bögrét tartott. Zoli elbizonytalanodott, mert képzeletében a csinos, fiatal teremtés összemosódott a falusiak ijesztgetésével és egy régen olvasott pasas kalandjaival, melyben szerencsétlen férfit mindenféle rémségek akadályozták egész hazaúton, köztük gyönyörűséges boszorkányok, akik el akarták csábítani, nehogy haza tudjon menni a feleségéhez. Mondjuk, ezt a részét a sztorinak sosem értette, elvégre miért baj az, hogy szép nők a férfiasságára törnek az élete helyett.

Mire idáig jutott gondolatban, a csinos fehérnép már másodszor kérdezte tőle, hogy mi járatban és segíthet-e valamiben. Zoli reménykedve makogta, hogy a könyvesboltba jött, de már este van és esik, szóval szállást szeretne. Igyekezett a legszebb mosolyát elővenni, hátha, ám a lány teljes közönnyel mosolygott, és "ez nem panzió" mondattal becsukta előtte az ajtót.

Zoli jobb híján behúzódott az eresz alá, de az eső még így is a nyakába csorgott, ezért pár perc múlva újra megzörgette az ajtót. A lány még mindig mosolyogva, de láthatóan már kissé bosszúsan nyitotta ki, de látva a fiatalember búbánatos ábrázatját, megadó sóhajjal fogta a lámpást, és hátra vezette hősünket az istállóhoz, ahol terített alá némi ezt-azt, hogy mégse a földön aludjon.

*****

Zoli, ki mindössze huszonkét éves volt, és egy franchise rendszerű kávézóban dolgozott pincérként, majd egy több hónapos tanfolyam elvégzése után baristaként egész eddigi életében, úgy érezte megfogta a Sors kezét, mikor sikerült Borókát rábeszélnie, hogy nyissanak közösen egy kávézót a könyvesbolt mellett vagy benne vagy bárhol, ahol a lány szeretné.

Igaz, a fiú nehezen tudta összeegyeztetni ezt a kedves, kenőcsökkel házaló lányt a könyvekből ismert gonosz boszorkányokkal, de jelen helyzetét tekintve, erre nem is akart túl sok időt vesztegetni.

Az erdei levegő jót tett az asztmájának, az enyvszagú könyvek között biztonságban érezte magát, és hamar összebarátkozott mind az istálló lakóival, mind az Erdésszel, aki eleinte kissé komor szemmel méregette, s Zoli szerint szigorú megfigyelés alatt tartotta, mert a legváratlanabb pillanatokban toppant be, gyakran még éjszaka is, ám idővel valószínűleg felismerte a vélt rivális teljesen veszélytelen mivoltát, mert végül kedves hangra váltott, és már csak egyszer nyitott be naponta az ajtón.

Boróka nyitott volt minden újításra, s miután megkóstolta Zoli saját ötletei alapján készített kávéit, lelkesen átpakoltatta a könyvespolcokat a fiúval és az Erdésszel, hogy a fal mellett kialakítsanak egy kis kávézósarkot.

Az ajtó feletti táblához újabbat erősítettek, így a boltot már úgy nevezték, hogy "Boróka könyvesbolt és könyvtár és Zoli kávézója". Ezzel a névvel mindketten elégedettek voltak, mert Bori örült az üzlet bővítésének, melytől több vásárlót s több bevételt remélt, a fiú pedig szinte mámoros boldogságban úszott, hogy neve szerepel a táblán. Persze a várható saját jövedelemről nem is beszélve, melyre eddigi élete során még álmában sem mert gondolni.

A piactéren új papirost szögeltek ki, amelyre ráírták a bolt kibővített nevét, és hogy Zoli, a barista, de azt senki nem tudta, hogy micsoda, így le kellett tépni a papír sarkával együtt, mert némelyek azt terjesztették, hogy az egyfajta betegség, olyan, mint a bőrpista, ami nagyon csúnya dologgá tud válni, ha nem kezelik megfelelően.

*****

Néhány hónap múlva Zolinak és kávéinak akkora rajongó tábora kerekedett, hogy a kávézó emberektől és folytonos jövés-menésüktől már képtelenség volt csendben olvasgatni a bolt könyvtári sarkában, így Boróka arra az elhatározásra jutott, hogy egy teljesen új kávézót építtet, ezzel visszaszerezve uralmát saját könyves részlege felett.

Elment az Erdészhez, aki örömmel segített kiebrudalni Zolit a könyvesboltból, s talán még Borókánál is lelkesebben látott hozzá a könyvtár hátához épített kávézó megépítésének, miközben Zoli lázban égve igyekezett bővíteni repertoárját.

Érkezésekor tudott készíteni eszpresszót, melyet felszolgált üresen, ahogy ő mondta, avagy tejjel, mézzel és egyéb ízesítőkkel, mint például a borsmenta, a fahéj és a szegfűszeg. Borinál rendelkezésre állt mindenféle lábasjószág, így készíthetett capuccinót, mely egy rész eszpresszóból és egy rész habosított tejből készült, valamint lattét, amelyhez két rész tejet adott. Ez utóbbi annyira népszerű lett, hogy be kellett szerezniük egy újabb tehenet és további néhány kecskét, s még így is napi limitet kellett szabni a capuccinók és latték sorában.

Az egykori szomorú szerelmes, hamarosan lelkes vállalkozóvá érett, aki minden szabad percében új és újabb ízeket próbált ki önmagán és lelkes hívein. Így született meg a csilis kávé, a fűszeres vajas capuccinó, az őrölt diós és mogyorós latté, valamint ezek mindenféle keveréke, míg végül már csak egyszerűen felírták egy táblára a rendelkezésre álló hozzávalókat, melyekből Zoli a vendégek kérésére állította össze a fekete nedűt.

A csepegtetős módszerre esküdött, és ebben nem ismert tréfát. A forró vizet egy tiszta vászondarabon át csepegtette a kávéra, egészen addig a napig, amikor belépett életükbe valaki, aki apró zsákokat varrt a vászondarabokból, ezzel feltalálva a filtert és a zaccmentes kávét, de ez egy másik történet.

Zoli egy idő után átvette Borókától a teák és szörpök készítését, s a nyári hőségben különböző limonádékat is készített, melyekből a legnépszerűbb a levendulás, a borsmentás, a rózsaszirmos és a bodzás volt. Ez utóbbit az Erdész fogyasztotta leginkább, bár időnként másoknak is hagyott belőle.

A fiú mérhetetlenül boldog volt. Nemrég még magányosan tengette bánattól felhős napjait, most pedig sikeres vállalkozást működtetett, imádta a munkáját és rengeteg barátja volt, akik mind mosolyogtak rá.

Csak Borókával nem tudott mit kezdeni, mert a csinos, mosolygós lányt továbbra sem tudta elképzelni egy üst fölé hajolva átkokat szórni, vagy mérgezett almát kínálgatni, esetleg mézeskaláccsal gyerekeket a házába csalni, amint azt régi mesekönyvekben olvasta. Jó megfigyelőként azonban idővel rájött, hogy ezeket a problémákat nyugodtan meghagyhatja az Erdész gondjainak, így minden figyelmét szeretett őrleményeire fordíthatta.

Jelenleg a karamellás tejjel kísérletezik.