Az első éjszaka

Feszül rajta a parányi fekete szoknya, a kis fehér madeirás ujjatlan blúz alig korcáig ér. Nincs rajta melltartó. Érzi magán az árgus tekinteteket, mert jól tudja, belátni a feszülő gombok között, a szétnyílt dekoltázson, s érzi, a meleg ellenére is ágaskodik hetyke kis mellén a bimbó.

Zavarban van. Nem ilyen munkára számított, amikor a fullasztón forró telefonfülkében felírta a címet. Még csak mosdó sincs, ahol átöltözhetett volna. A raktár végében, a söröshordók mögé bújva próbálta átcserélni a hétköznapi pólót és farmert a tulaj által kért öltözékre, miközben meztelen hátán érezte a férfi kíváncsi tekintetét.

A többi lány kinevette, amikor megkérdezte, hol öltözhetne át, s a válaszra, hát, itt, megrebbenő pillákkal nézett szét az italokkal zsúfolt polcok során. Nevettek rajta, a tulaj élvetegen vigyorgott, miközben látványosan a derékszíj csatját igazgatta. Kicsatolta, becsatolta, mint, aki nem találja a megfelelő lyukat a fekete bőrövön.

Benne viaskodott a szégyen, a megalázottság, s a kötelességtudat, melyre nevelték egész húsz éve alatt. Míg emlékezni tud, azt hallotta, felelj, ha kérdeznek, tedd meg, amit mondanak, szüleidnek, a tanárnak, a főnöködnek ne feleselj, fogadj szót, s tettleg erősítették benne a meghunyászkodó, néma beletörődés rezignált sóhaját, mely bennrekedt riadt mellében, hol vert az elbújni vágyó szív, a csepp aranymedál alatt.

Otthonról úgy küldték el, hogy munka nélkül haza ne menjen, s persze, hogy ne hozzon szégyent a szülők fejére. Bántotta fülét a lányok durva beszéde, az érzéketlen, hangos nevetés, a trágár viccek és fülledt, röpke románcok ecsetelése, miközben szemét marta a cigaretta bűze.

Ha tudta volna, el sem jön. Lapult még három cím a zsebébe gyűrt, izzadt cetlin, de itt ígérték a legtöbbet, s már kezdte sejteni, miért, hogy hova tévedt. A másik lányt nézi, aki ma este betanítja a munkára. Együtt nevet a többiekkel, miközben puszit ad a férfinek, aki bennfentes módra megpaskolja a lány feszes fenekét, ki nem rest előtte pucérra vetkőzni.

Valószerűtlenül vékony, áttetsző, fekete csipke csodát húz elő sporttáskájából, s kezdi felhúzni izmos, pucér testére a semmit sem takaró bodyt, melyhez elegáns tűsarkút kotor ki a táskából. Haja derékig ér, szemfestékje túlzó, gyönyörűszép. A férfi nyíltan legelteti rajta a szemét.

Hirtelen a többi lány is elkezdi ledobálni a textilt, s harsány nevetések, beszélgetés közben mind apró tangabugyikat igazgatnak csípőjükön, lecserélik a nyári sarut olyan magassarkú cipőkre, melyekben ő járni sem tudna. Ő meg csak áll ott, a nyíltan megvető tekintetek kereszttüzében, s szégyelli, hogy ruhában van ezek között a neki irigylésreméltón bátornak tűnő lányok között, kik nem szégyellik megmutatni igaz valójuk, míg ő szemlesütve, kalapáló szívvel akar hozzájuk tartozni, de nem tud.

A gyönyörű lány mellé lép, ebben leszel, kérdezi mosolyogva, ő meg úgy érzi szerelmes a füstös szemekbe. Valami irtózó, undorodó rajongással lopva bámulja a kerek melleket, sajátjára gondolva, a semmi kis szilvákra, melyek jobb is, hogy elrejtőznek a hűvös vászon alatt. Gyere, megmutatom a bárt, fogja kézen a napbarnított szirén, s húzza maga után a raktárból a majdnem teljesen sötét terembe, át a felhajtható csapóajtón, be a pult mögé, s kezdi sorolni a napi teendőket, a rutint, mely alapján dolgozni fognak, ő meg képtelen figyelni rá, mert csak a szemét látja, s a fáradt, vidámnak mutatott mosolyt a sminkelt arcon.

Megegyeznek, hogy ő koktélt nem tud, azt majd oktatója keveri, neki marad a sörcsapolás, kávéfőzés, mosogatás. Pénzt nem vehet át senkitől, s a kasszához sem nyúlhat. Idegesen lesi az órát, már csak húsz perc van nyitásig. Még kislisszolhatna, még mondhatna nemet, de tudja, úgysem meri. A belé nevelt, öröktől szajkózott, erővel megkövetelt drill győz a józanész felett, s remegő kézzel tölti fel a kávégépet, készíti elő a papíralátéteket a csészékhez.

Öt perc kezdésig. Szíve annyira kalapál, úgy érzi, biztosan látszik a vékony ingen át. Izzad a hónalja, lábát szorítja a lapos balerina cipő, szinte liheg, amint próbálja elrejteni félelmét a világ elől. Nem akar kezdőnek tűnni, s nem is az. Egy évet már lehúzott máshol, de nappal, nem éjjel, s nem az imént bekapcsolt villogó fények, forgó gömbök árnyékában, hanem fanyar kávéillatú termekben, hol keményített, fehér ingben suhantak a csinos pincérfiúk, s a lányok ruhát viseltek.

Megrezzen, amint feldübörög a zene, melyet a szépség egy kattintással indított a pult alá rejtett kapcsolóval. Ezekhez sem nyúlhat. Ott a zene kapcsolója mellett a pánikgomb, s a vakító, fehér fény a plafonon, melyet baj esetén egy mozdulattal működtetni lehet.

Kézfején érintést érzett, ujjak zárultak ujjaira. Ideges vagy, súgta kérdőn a rúzsozott száj, nevetett rá a füstös szempár, mire bólintott, s bedobta a felkínált italt, nem is nézte, mi az. Ajkához cigaretta ért, mélyen leszívta a füstöt. Köhögött, de agya kellemesen zsibbadni kezdett. Újabb adagot tartott bent hosszan, míg már légszomj gyötörte, és akkor a fények elmosódtak, a zene távolra került. A vérvörös száj közel hajolt, érezte az édes illatot, mely a hosszú, barna hajból áradt. Keze ökölbe szorult a pillanat varázsától, mely émelyítőn tiltott és kívánatos volt.

Behunyta a szemét, és mosolygott.