Boróka és Barátai 1.: Boróka

     Boróka elégedetten lépett hátra, hogy megszemlélje az eredményt, amelyért heteken át fáradoztak közösen, vállt vállnak vetve. Na, jó, nem egészen így, de mindenképpen közösen. Persze neki nem lett volna ellenére, ha az Erdésszel vállt vethetne, de úgy tűnt, a férfi gondolatai mindig máshol járnak. Leginkább az erdőnél és annak lakóinál. Olybá tűnt, senki vagy semmi másnak nem jut hely életében, s ez általában eléggé letörte a lány hangulatát. Persze a férfi segítőkész volt, első szóra ugrott a lánynak, de aztán haza ment, és minden maradt a régiben.

A barátság is szép dolog, vigasztalta magát ilyenkor, s igyekezett elűzni a sóvár felhőket lelke boldogságáról. Most tényleg boldog volt, és ennek semmi, még reménytelen szerelme, – amit soha be nem vallott volna senkinek, legfőképpen az Erdésznek, – sem állhatott útjába. Végre megvalósult régóta dédelgetett álma, melyet oly sokáig érlelt magában, s története még az első tavaszi fénnyel kezdődött.

*****

Egész gyermekkorában boszorkány akart lenni. Semmilyen más alternatívát nem engedett meg magának. Egyetlen gondolatra koncentrált, és az csakis és kizárólag abból a pillanatból fakadt, amikor egy fagyos téli éjszakán a falu Boszorkánya világra segítette Boróka öccsét.

Ettől kezdve fáradhatatlanul járta az Erdőt, gyűjtögette a növényeket, melyeket tarisznyájába tömve elcipelt a Boszorkány házához, aki kedvesen mosolyogva segített neki szétválogatni a hasznosakat a károsaktól.

Idővel együtt járták az erdőt, mert Boróka rájött, így időt és energiát takarít meg. A Boszorkány mellett lassan, de biztosan megtanulta, mely időszakban milyen virágok nyílnak, és melyiket milyen bajra lehet gyógyírként használni.

Ekkor ismerkedett meg az Erdész fiával is, aki ugyan kicsit idősebb volt nála, de a lány szerette csendes, nyugodt és segítőkész természetét, mely teljesen ellentétben állt az ő mindig kirobbanni készülő, energikus lényével.

Nagyon jó barátok lettek, és hamarosan egy háromszög alakú napi rutinban élték életüket, mely a Boszorkány, az Erdész és Boróka anyjának háza között telt, s melynek központi eleme az Erdő volt, hol a gyerekek napjuk javát töltötték.

Az évek teltek, és mire Bori, ahogy leginkább szólították, betöltötte huszadik életévét, egyértelmű lett, hogy ő viszi tovább a visszavonult Boszorkány hivatalát a Faluban. Elődje nyugdíjazta magát, ő pedig berendezkedett új otthonában, amelyben a legjobb az volt, hogy így sokkal közelebb lakott az Erdész fiához, aki addigra már évek óta az Erdész névre hallgatott, miután apjára rádőlt egy korhadt fa.

A lány szorgalmasan gyakorolta hivatását. Világra segítette a csöppségeket, ápolta a betegeket, virrasztott a haldoklók mellett. Segített embernek, jószágnak, fáknak és folyónak. Kenőcsei, gyógyteái méltán voltak népszerűek szerte a Faluban. Ám ő valami többre vágyott.

Kifogyhatatlan energiája nem tudott megelégedni a kencék és itókák készítésével. A Falu lélekszáma nem indokolt mindennapi tevékenységet, így sokszor álmodozva sétálgatott az Erdőben, miközben titkon azt remélte, bele botlik az Erdészbe, kinek gyakran vitt házi süteményt, lekvárt, szörpöt, vagy segített a férfi édesanyjának a nagytakarításban.

Néha úgy érezte, sokkal gyakrabban jár oda, mint az ildomos lenne, de gyermekkori barátságuknak hála, nem látott semmi kivetnivalót abban, hogy közeli szomszédok lévén segítsenek egymásnak. Voltaképpen az Erdész is sűrűn járt őhozzá segíteni az állatok körül, vagy megjavítani ezt-azt a kis erdőszéli házban.

Egyikük sem tudta, hogy az egész Falu visszafojtott lélegzettel figyel, és drukkol nekik.

*****

Szeretett az erdőszélen lakni, sokkal jobban, mint a Faluban. Szerette a természet közelségét, az erdő hangjait, s a közeli folyó lusta partcsapkodását. Szerette az ablakból nézni a téli madáretetőt, hallgatni az ólban motozó állatok neszezését. Szerette figyelni az évszakok változását, a falusi ünnepeket, a virágillatot s télen a fagy lehelletét. Imádta az esőt, az ázott föld szagát, az őszi avarban járni, s zápor után szivárványt látni.

Életét mégsem érezte teljesnek, s vágyott valami újra és értelmesre, hát kitalálta, mihez kezdjen, s kinek is mondhatta volna el elsőként, mint az Erdésznek.

A nagydarab, vállas ember csendben meghallgatta, majd összeszedte a szükséges szerszámokat, s szó nélkül ment a lány után, végig az erdei ösvényen, mely a Boszorkány házához vezetett.

Ezen a széles, szekerek és lovasok kitaposta földúton lehetett eljutni a Faluba, ha az ember tovább ment, de rögtön a legszélső fánál állt Boróka háza egy hatalmas tisztáson, melyet délről az út, északról a Folyó határolt. Keleten az Erdő, nyugaton a Falu, s azon túl, háromnapi járóföldre a Város terült el, hol egyszer jártak együtt, az új Király koronázásán.

Azóta sem jártak ott. Számukra elég volt a vidék, s hogy a Király pergamenre írt passzus által megerősítette őket örökölt hivatalukban. Csodálkoztak is a küldöttségen, mely bejárta az egész Falut, külön-külön elrendelve minden munkakörben, hogy maradhat mindenki addigi hivatásában. A legöregebb vének sem emlékeztek soha ilyen rendeletre, de a Polgármester azon nyomban ünnepnapnak minősítette az eseményt, s batyus bált rendeztetett, hol Boróka almatortát s mellé bodzaszörpöt kínált. Nem sejtette, hogy a Falu népe mind tudja, hogy ezek az Erdész kedvenc csemegéi.

*****

Az Erdész s két legény a Faluból hamar felépítette Boróka háza mellé a kis épületet, melyet a lány utasításai szerint rendeztek be polcokkal, asztalkákkal és kényelmes, párnákkal bélelt székekkel.

A két házikó hátával szorosan egymásnak tapadt, bejáratuk az útra nézett. Hátsó falukba szintén ajtót vágtak, melyek egy árnyas teraszra nyíltak, így a fény szépen átjárta az egyszobás helyiségeket. Bori házán még volt egy ablak az erdő felé. Természetesen ezt is az Erdész intézte neki.

*****

Eljött a pillanat, hogy felavassák az új vackot. Boróka megrendelt a Városból mindent mi szükséges, kitűzte a Piactéren a reklámnak szánt papirost, melyen kacskaringós betűkkel hirdette, hogy a vasárnapi ebéd után látogatható Boróka könyvesboltja és könyvtára.

Úgy érezte, menten elalél az izgalomtól, s ezen az sem segített, hogy az Erdész egész nap a sarkában loholt. A jóember pakolta a könyveket a polcokra, miket Bori előtte rendszerezett témakörök szerint. Aztán kihordta a ládákat, melyekben az áru érkezett, s a sufniban felhasogatta őket télire tüzelőnek.

Bori eközben sütiket tálalt, szörpöket, teákat készített tálcákra. Igazgatta a székeket az asztalok körül. Kiment a teraszra, majd beszaladt a házba. Ünneplőbe öltözött, vagyis felvett egy tiszta pólót és nadrágot, meg a csinosabb szandálját, s hosszú haját elrendezte, s feltűzte.

Az Erdésznek ebédet is kínált, de ő már nem bírt enni. Túl izgatott volt, hiába csitította a férfi. Kiszaladt az útra, lábujjhegyre állva kémlelte a távolt. Karba fonta, majd zsebre dugta kezét. Visszament, leült, s legott újra felállt. A teraszon megigazította a muskátlik cserepét, lesimította a ráncmentes terítőket, s mire az Erdész pipára gyújtott, már teljesen kétségbe volt esve, hogy senki nem jön el a megnyitóra.

Már azon tanakodott, hogyan néz ezután a Falu szemébe, mikor az első népek feltűntek az úton. Na, ekkor érezte csak igazán, hogy menten elájul. Úgy örült, mint kisgyerek korában a lekváros kenyérnek.

Elsőnek a Polgármester jött, karon fogva kedves nejével, s mögötte a Falu apraja s nagyja, hogy megtekintsék a Falu első könyvesboltját és kölcsönzőjét. Nagy nap volt ez nekik, úgy érezték, hiszen még a Városban sem volt ilyesmi, csupán a várudvaron árultak kordéról piacnapokon némi ilyen-olyan lapokat, kalendáriumokat, ám itt volt mindenféle holmi. Kicsiknek képes mesekönyvek, a lányoknak szerelmes regények, a fiúknak barkácsolás, állattartás, az asszonyoknak sütés-főzés, kertgondozás.

Boróka boldogan sürgött-forgott egész délután. Könyveket ajánlott, mesét olvasott, süteményt kínált, s frissítőt szolgált. Majd' mindenki vett valamit, senki nem akart lemaradni másoktól. Volt könyv, min összevesztek, s neki listát kellett írni a rendelésekről, hogy melyik kötetből szerezzen nekik. Volt, ki sütemény receptjét kérte tőle, és sokan válogattak az előre elkészített gyógykenőcsökből is.

Mire lement a nap, s ő rendet rakott, elmosogatott, alig állt a lábán, s boldogan rogyott le a teraszon egy székbe.

Az Erdész csak mosolygott, s új pipára gyújtott.