Boróka és Barátai 3.: Róza mama

     Róza elmosogatta az utolsó tányért, és nekiállt eltörölgetni őket, majd szép sorban berakott mindent a kredencbe. A maradék ételt már előzőleg behordta a kamrába, így miután letörölte a konyhaasztalt és helyükre tolta a székeket, még felmosta az apró konyhát, s kiszáradás ellen vékonyan bekrémezte a kezét a "Boróka körömvirág" krémmel.

Kiment a teraszra egy levendulás limonádéval, hogy kissé kifújja magát az egész napos sürgés-forgás után. Merengve nézte a bárányfelhőket az égen. Eszébe jutott fiatalkora, amikor a felhőkből próbálta meg kiolvasni a jövőt vagy leendő párja nevét, persze eredménytelenül. Későbbi férje nevét úgysem lehetett volna bodros felhők mögé rejteni, hiszen a Támogatás nevet nehéz lenne az égre kanyarítani.

Ennél a gondolatnál megremegett kicsit. Szíve hevesebben dobbant néhányat, mikor arra gondolt, hány hónapja már, hogy Támogatás a temetőben pihen, s ő itt maradt egyedül a házban, mikor a gyerekek is végleg kirepültek.

Mindhárman a Városba költöztek. A legidősebb fiú hivatalnok lett. A cég, ahol dolgozik hamar előléptette, lakást bérelt neki. A középső, a leány, férjhez ment egy udvari bolondhoz. Na, jó, nem ahhoz, de valami hasonlóhoz. A legkisebb fiú pedig egyetemre jár, s nem tervezi ő sem, hogy hazatérjen, miután megszerzi a passzust az élethez.

Ez az élet rendje, tudta ezt Róza, nem is hánytorgatta nekik, hogy elmentek a Faluból. A Város a jövő, ott van munka, mindenkitől ezt hallotta. Rendben volt ez így, örült, hogy jól megy soruk. Mind egészséges, munkától szorgos, nem szorulnak másra. Büszke volt rájuk.

Ám, hogy Támogatás oly váratlanul elment, azt már sehogy sem tudta megemészteni. Nem volt még idős, sem legyengült beteg, mégis egy kiadós Róza féle vacsora után csak szuszogott, majd hördült egyet, s vége volt. Szaladt Róza tüstént az Orvoshoz, de az már nem tudott segíteni, csak a szemét foghatta le a széken ültő helyében meghalt embernek. Megpukkadt, mondta, s a Faluban híre ment hamar, hogy Róza halálra etette az urát.

Búsult Róza nagyon, alig mozdult ki a házból. Szemébe mosolyogtak a népek, de tudta, megszólták a háta megett. Találgatták vajon baleset volt, vagy szándékosan sütött-főzött olyan finomat és sokat, hogy Támogatás nem tudott ellenállni az ínycsiklandó falatoknak.

Ma is készített számtalan ételt, mert jöttek a gyerekek látogatóba, s nem csak helyben traktálta őket, de csomagolt mindegyiknek egyheti ebédet. Szeretett főzni, sőt imádott, s értett is hozzá. Nála nem maradt éhen senki, aki betért egy kis csevegésre.

De ennek most vége. Az ura a földben, a gyerekek a Városban, a szomszédok meg csak picsognak. Nem gondolta, hogy magyarázkodnia kéne, szerette az urát, bárki láthatta, mily szépen megvoltak. Az szerette a hasát és a neje főztjét, hát sütött neki Róza mit megkívánt a szeme.

Most nincs, mihez kezdjen, nincs kinek főzni, máshoz meg nem ért, és nem is szeret csinálni semmit. Próbált kötögetni, hímezni, de nem kötötte le. Elment a Városba mindegyik gyereket meglátogatni, de nem volt maradása, hiába kérlelték. Zavarta a zaj, a sok ember s a szekerek, melyek éjjel-nappal az utcákon kerengtek. Hiányzott neki a vidék, a Falu hangjai. A hajnali kukorékolás, kutya ugatás. Hát, haza jött, s most gondolkodik, mivel kösse le magát.

Hallotta, hogy a Boszorkány könyvtárat nyitott, gondolta holnap úgysincs semmi dolga, elmegy, szétnéz, aztán majd meglátja. Legalább sétál kicsit, ha más haszna nem lesz. Kiszellőzteti a fejét, talán a piacra is letér. Vesz némi finomságot, sajtot vagy friss gyümölcsöt.

*****

Előre elhatározta, hogy könyvet nem vesz. Nem ad pénzt olyasmiért, amit kölcsön vehet. Nem bánta, ha szamárfüles vagy nyálas ujjával lapozta már más is, ő sem vigyázott különösebben az ilyen portékára. Támogatásnak volt néhány kalendáriuma az étkezőasztal feletti polcon, de legtöbbjét már százszor kiolvasta, s leginkább telente gyújtósnak használta.

Lassan sétált, ráérősen nézelődött. Egyik háznál látta, új függönyt vettek, másiknál levágták a fügefát, a szomszéd ne érje el. Na, hiszen, gondolta, mit sajnálják tőlük azt a pár szemet, mit leesznek. Amott muskátlit tettek az ablakba, petúnia helyett, s Bori anyjánál bevetették a kert kopár részét. Biztosan az Erdész végezte.

Így mélázgatva kiért az erdei útra, s nézte, mekkora forgalom van. Kétszer is félre kellett állnia a szekerek elől, s több falusi lehagyta még félút előtt. Köszöntötték, ő meg viszonozta, s kérdezte tőlük, hova ez a nagy sietség. Limitálják a lattét, jött a válasz, ő meg csak nézett, hogy milyen rátét? Mi az a rátét, mit limitálnak, s egyáltalán mi az, hogy limitálás? Forgatta magában az idegen szavakat, egész úton ezen töprengett, az egyik szekér majd' el is ütötte.

Megérkezett a Boszorkány házához, s nem győzött csodálkozni a nagy sürgés-forgáson. Elolvasta a táblát az ajtó felett "Boróka könyvesbolt és könyvtár és Zoli kávézója". Hogy itt micsoda fejlesztések voltak, nézte ámulva az új épületeket.

Boróka háza mellett két új lakocska, a könyvesbolt és a kávézó, lett felhúzva mióta utoljára itt járt. Mindkét épületben emberek ültek csinos asztalkáknál, párnázott székeken. Egyik helyen olvasgattak csendben, a másik helyen beszélgettek, s a pultnál tolongtak, hogy friss eszpresszót, lattét kapjanak. Latte. Kétszer is elolvasta a táblán. Capuccinó. Lebetűzte magában, úgy könnyebben megjegyzi.

Addig bámészkodott, hogy a pulthoz sodródott, hol kérdezte tőle egy fiatalember, milyen kávét szeretne, hölgyem? Róza körülnézett, kihez beszélhet, mire rájött, hogy éppen őrá néz a legényke. Hirtelen nem tudta, mit is felelhetne, szemével gyorsan a táblát kereste, s kibökte az elsőt, min megakadt tekintete. Foglaljon helyet, kiviszem, lelkesedett a pult mögött álló, biztos ő lesz a Zoli, gondolta, miközben egy székre ereszkedett.

Hamar jött is a csésze, gőz szállt felette, s Róza behunyt szemmel hajolt fölébe. Nem is emlékezett, hogy mit kért, az első kortynál próbálta kitalálni, mit iszik. Azt látta, hogy rátét nincsen rajta, viszont érezte benne az őrölt szerecsendiót s még valami mást. Selymes repcemézet ízlelt a nyelve, mely láthatatlanul feloldódott a parányi csészében.

Na, de melege lett tőle, a víz leverte, hát, kiment a teraszra a fák hűsítő lombja alá. Onnan elsétált a veteményes fele, gondolta, hadd teljen az idő, míg a kávé hatása lemegy. Körbe sétálta a csinos ágyásokat, látta mind rendben van tartva. Virultak a palánták, a gyógynövények, felettük a gyümölcsök a fákon már értek.

Szép kis hely, gondolta magában, s visszasétált a teraszra, s onnan be a könyvtárba. Nézegette a polcokon a sok könyvet, olvasgatta címüket, s figyelte, mily szorgosan olvasnak mások. Végül kikölcsönzött egy szakácskönyvet, hátha talál benne új receptet, amivel a gyerekeket meglepheti legközelebb, ha jönnek.

*****

Róza újra és újra elsétált a Boszorkány tanyához. Kipróbált mindenféle kávét, capuccinót és lattét. Sorba olvasta a könyveket a polcról, teát, kenőcsöket vett, s az Erdésszel beszélgetve bodzaszörpöt kortyolt.

Tetszett neki ez az élet, le sem tagadhatta volna. Tetszett neki az Erdész is, de tudta, az túl fiatal hozzá, s látta, hogy nézi a férfi a Boszorkány alakját. Azt is látta, a lány is nézegeti, lopva méregeti a pipázó embert, s hogy a fiatal baristára egy pillantást sem vet.

Barista. Ezt is most tanulta. Milyen jó hely ez, gondolta. Finom frissítők, szép kert, s a könyvek. Kellemes emberek, udvarias kiszolgálás, alacsony árak. Szinte tökéletes. Szinte, de nem teljesen, mosolygott magában, s már tudta, hogy mi hiányzik innen.

*****

Egy jó kis vendéglő kellene nektek, mondta Borókának, kit következetesen csak Borkának szólított, s a lány elgondolkodott a dolgon. Tetszett neki Róza, sokat beszélgetett vele. Tudott az ura haláláról, s hogy a gyerekek elmentek. Jó ötletnek gondolta a vendéglőt, de nagyon sokba került volna, így kicsit húzódozott.

Róza megijedt, hogy fuccsba megy a terve, s a házát kiadásra nyomban meghirdette. Szerencsére nem kellett soká várnia, egy kisgyermekes család hamar lecsapott a kedvező ajánlatra. Unták a várost, falura vágytak, hogy a kisgyermek a jó levegőn nőjön fel, a szülők meg ingáztak a Városba dolgozni. Előre kifizettek egy egész évet, Róza csak nézett, nem is látott ennyi pénzt még egyben.

*****

Társultak Borkával egyenlő arányban, s közösen tervezték meg a konyhát s az éttermet, melyet a terasz átellenes oldalára helyeztek. Az Erdész segítségért ment a Faluba, mert ekkora házat nem tudott egyedül felépíteni.

Heteken át hordták a gerendát, ácsoltak, kopácsoltak, mire minden úgy lett, ahogy a két nő elképzelte. A munkálatok idejére a teraszt lezárták, hogy a por ne zavarja a kávézót, s be ne lepje a könyveket.

Végül, az utolsó napon újabb táblát húztak fel a bejárat fölé, s így a hely neve onnantól "Boróka könyvesbolt és könyvtár és Zoli kávézója és Róza mama konyhája" lett. A piactéren is új hirdetményt raktak ki, mely Rózát a Falu legjobb szakácsának titulálta.

Az Erdész ötletére az Erdőben is raktak ki egy útjelző táblát, sőt a Város és a Falu között félúton is felállítottak egy póznát, melyre táblát szögeltek "Boszorkánykonyha és kávézó könyvekkel körítve" felirattal.

*****

Róza látványkonyhát vitt. Mindig arra vágyott, hogy sütés-főzés közben lássa a vendégeket, s velük néhány szót válthasson. Saját házában mindig beszorult a parányi konyhába, hol szakadt róla a víz a kemence melegétől, s még azt sem láthatta, ízlik a főztje vagy fanyalognak rajta. Mire meg mindennel végzett, a vendégek már szedelőzködtek, elteltek az étellel, s haza mentek, míg Róza mosogatni kezdett.

Most, hogy a konyha egybe volt nyitva a vendéglővel, értette meg, hogy mennyi élményről lemaradt az évek során. Sütött-főzött és beszélgetett közben. A levegő is jobb volt a nagy térben, s látta a mohón rágó szájakat, a zsíros ujjakat, a diszkrét böfögéseket, s a mosolyokat a tányérok felett. Csak egy pult választotta el a vendégektől, kik nem győzték dicsérni mennyei fogásait, és sorban rendelték a kávézóból a frissítőket, az ebéd utáni kávékat és teákat.

Kedvenceit tálalta, s mindig tanult új recepteket. Legjobban a póréhagymát szerette vajon megfuttatni s bármihez hozzáadni. Köretnek felhasznált bármit a veteményből, rendelt a piacról s különlegességeket a Városból. A kávézó mintájára bevezette ő is hetente egyszer, hogy a vendég mondhatta meg, milyen összetevőkből főzzön. Ezeken a napokon teltház volt, mert mindenki azon versenyzett, hogy Róza mamát behúzza a csőbe, s olyan ételt kérjen, amit nem tud elkészíteni. Egy idő után fogadásokat is kötöttek, de Róza mindig nyert, mert nem volt olyan nyersanyag, miből ne tudott volna csodát alkotni.

Boldogabb nem is lehetett volna. Élete új értelmet nyert, épp akkor, amikor látta összeomlani. Szabadidejében újdonságokat kreált, s hangosan kacagott, ha az Erdészt zavarba hozta, hogy rákacsintott.