A döntés

 Elege volt. Nem bírta már az egészet. Úgy érezte, inkább kiveti magát az ablakon, ha újabb napot kell elviselnie az irodában. Hallgatni a kollegák bájolgó csevegését, nevetni a főnöke múltszázadi viccein, melyek lehet, hogy fiatalkorában menők voltak, de mostanra már jócskán eljárt felettük az idő.

Elege volt a napi rutinból, ami évtizedek óta meghatározta életét. Elege volt az állandó rohanásból és kapkodásból. Elege volt a műmosolyokból, álbarátságokból, az egymás háta mögötti szurkapiszkából.

Elege volt a szerkesztők szőrszálhasogatásából, hogy minden egyes pontos vesszőjét pontra javították, ezzel rövid tőmondatokra szabva többsoros gondolatfüzéreit. Elege volt, hogy megkövetelték tőle a gondolatjeles párbeszédeket, miközben az már oly idejét múlt volt, mint készpénzzel fizetni a sárga csekket. Elege volt, hogy hatalmas, klasszikusokon érett szókincsét ledegradálták egy tízéves készletére, mondván, ilyen szavakat ma már nemhogy nem használnak, de nem is értenek az emberek. Pedig a tanulás éppen így működik, nem? Valamit, amit addig nem tudtunk, valaki elmagyarázza, megmutatja, leírja, és onnantól tudásunk bővült egy új információval. De manapság már senki nem akar tanulni semmit.

Pedig milyen szép az a szó, hogy televény vagy bakacsin, és milyen fontos lenne ismerni a ládafiát, a kelengyét, a grádicson való kvaterkázást. Ezen elmerengett kissé. Hát nem szebb azt leírni, hogy Jorik, a tündefi nesztelen léptekkel lopakodott a bakacsinerdő pereméig, s éles szemével fürkészte a láthatáron elterülő televényföldeket, mint csak úgy odavetni, hogy Jorik kisétált a dudvás fák közül, és szétnézett a mezőn?

Ó, ez már igazán sok! Még ebédszünetben sem hagyják magába roskadni, beszélnek hozzá, és az új kollegina megérintette a karját, hogy felhívja magára a figyelmet. Gyorsan kisietett a mosdóba, és magára zárta az ajtót. Ezentúl itt kell kuksolnia, hogy békén hagyják? Hihetetlen!

Neki ebből elege van. Elege van az egész hacacáréból. Na, ezt a szót vajon értené a szerkesztője, aki húsz évvel fiatalabb nála? Biztosan kihúzná a szövegből, ósdiságra hivatkozva. Hallotta, hogy bejött valaki, gyorsan lehúzta a vécét, és kiment kezet mosni. Ó, csak bírja ki valahogy a mai napot, aztán végre hétvége, és akkor két napig elfelejtheti ezt az egész zsibvásárt. Ezen a szón már tényleg mosolyognia kellett.

*****

Hétfőn rémesen érezte magát. Nem, nem volt semmi baja, mégsem volt képes felkelni az ágyból. Telefonált az orvosának, aztán a főnökének, hogy kivesz pár napot, mert megfázott a vasárnapi kiránduláson. Emlékeztette magát, hogy majd találjon ki egy jó túraútvonalat, ahol ott volt, pedig nem.

*****

Hamar elrepült az egy hét. Rengeteg elintéznivalója volt, mindennap reggeltől estig rohangált. Először is minden befektetését pénzzé tette. Beváltotta az értékpapírokat, az életbiztosítását, eladta az összes ékszerét, kivéve a Nagyitól örökölt Mária-medált, majd mindent elhelyezett egy takarékszámlán, hogy könnyen hozzáférjen.

Csalódottan állapította meg, hogy az összeg sokkal kevesebb, mint amennyiben reménykedett. Lehúzott közel negyven évet középvezető beosztásban, és csak ennyire vitte? Egy teljes napig írta a listát az elmúlt évtizedekről, hogy mi mindenre fecsérelte el a pénzt. Elborzasztotta a tudat, hogy milyen rengeteg felesleges dologra költött, amelyek nélkül – ma már jól látta – tökéletesen eléldegélt volna.

Hét közepén elkezdett keresgélni a neten. Még nem volt biztos abban, hogy mit szeretne, csak azt tudta, hogy valami mást, mint az eddigi élete. Precíz élettervét fokról fokra megvalósította, most mégis úgy érezte, hogy elherdálta a soha vissza nem térő, értékes éveket.

Fiatalon azt gondolta, majd boldog lesz, ha férjhez megy, ha gyereket szül, lakást vesz, sőt házat, és persze kocsit. Kicsit irigyelte azokat, akik vele ellentétben, nem törekedtek ilyesmikre, ám mégis maradt nagyanyái kitaposott ösvényén, lépésről lépésre haladva tanulmányaiban, a ranglétrán, a családi életében. És tessék. Itt áll az öregedés kapujában, és elege van az egészből.

A gyerek már rég a maga útját járja, ahogy exférje is, aki közhelyes módon elvette a titkárnőjét, azaz a személyi asszisztensét, amint azt manapság mondják. Igazából ebből is elege volt. Hogy mintha az utóbbi pár évben mindennek új neve lenne, s lassan már attól vénnek érezte magát, mint az ország útja, ha kinyitotta a száját.

Végül úgy döntött, hogy megérdemel egy kis vakációt, ezért újabb hét betegszabadságot vett ki, majd kitöltött egy pohár bort, és elgondolkodott, hol nem járt még. Férje is jól keresett, és mindketten szerettek utazni, így elég sokáig elmélkedett, s nézegette a böngésző ajánlatait, mire talált egy, úgy érezte, neki való úticélt.

*****

Fáradtan igazgatta széles karimájú szalmakalapját. Rámosolygott a mellette álló fiatal lányra, aki éppen a gumikesztyűjéről rázogatott egy oda ragadt szemetet. Itt ismerkedtek meg, a parton, és megkedvelte ezt a csinos, hirtelenszőke, vagányt, aki friss diplomáját sutba vágva döntött úgy, hogy a jól menő praxis helyett, amit apja erőltetett volna rá, inkább koktélozót nyit a világ másik végén, egy olyan tengerparti szakaszon, ahol éveken át nem lehetett fürdeni a rengeteg szemét miatt. Mindketten a neten látták a közösségi felhívást, s egymástól függetlenül felkerekedtek, hogy másik tizenöt idegennel karöltve megtisztítsák a homokos partot.

Az első napokban zsákokba gyűjtötték a kisebb-nagyobb hulladékot. Volt ott minden. Papír, műanyag, ételmaradék, cigarettacsikkek, arcmaszkok, elfeledett, elhagyott játékok, strandpapucsok, homokba taposott törölközők, használt óvszerek, törött napszemüvegek. Napestig tudná sorolni, mi mindent látott a szemétben, mely háromszáz méter hosszan vastagon beborította a partot. Itt tudta meg, hogy egy csikk lebomlási ideje több mint tíz év, s szégyellte életének rövidke szakaszát, amikor a bulikon ő is rágyújtott.

Mikor minden látható tárgyat összeszedtek, gereblyékkel, fém hálókkal, szitákkal estek neki a homoknak. Heteken át dolgoztak, hajladoztak, cipekedtek, s közben életre szóló barátságok, szerelmek szövődtek. Így barátkozott össze a szöszivel, akivel esténként együtt szürcsölték a finomabbnál finomabb italokat a sebtiben összetákolt bárnál, s hallgatták az aggregátor búgását, melyre az ócskapiacon vett hűtő volt rákötve.

A lány eldöntötte, hogy innen már nem is megy haza. Megismerkedett valakivel, hát marad, aztán majd meglátja, mi sül ki belőle. Talán majd közösen üzemeltetik a koktélozót, fürdeni járnak, hát, nem jobb ez, mint egy életen át ülni a szűk magassarkúban egy irodában? Ő meg lelkesen bólogatott, s biztatta, hogy ne kövesse el az ő hibáját, ne élje le az életét mások elvárásának megfelelően. És komolyan is gondolta.

Mosolyogva nézegette saját barnára sült karját. Lefogyott, kivirult, és végre úgy érezte, mintha élne. Mintha az a sok-sok szürke év az irodában nem is létezett volna. Eszébe jutott, mit szólna exférje, ha látná? Hogy megint karcsú és vidám, mint régen, mikor megismerkedtek. Aztán elhessegette a gondolatot, s inkább szemezni kezdett a pincérrel csak úgy, a csillagos ég s a langyos éji szellő kedvéért.

*****

Átvette a szomszéd nénitől a leveleket, melyek többhetesre nyúlt vakációja alatt gyűltek össze, majd lerúgta a cipőt, egészen elszokott tőle, s gyorsan átpörgette a borítékokat, van-e fontos köztük. Talált egy hivatalos nagyalakút, s miután elolvasta a feladót, nyomban kibontotta. Döbbenten és riadtan ült le a kanapéra, hogy most mihez kezdjen. Első gondolata az volt, milyen jó lenne most egy koktél, egészen megszokta őket.

Végül felállt, módszeresen kipakolta a bőröndöt, a szennyessel megindította a mosógépet, az útlevelet, tárcát, pipereholmit fiókokba rendezte, s csak ezután jutott eszébe, hogy a szülinapjára kapott pezsgő még bontatlanul figyel a hűtőben.

Kicsit kínlódott a dugóval, de megoldotta, és jóízűt kortyolt a hideg italból. Mire az üveg végére ért, már nem is látta olyan borúsnak a helyzetet. Ha nincs munkája, hát nincs munkája, nevetgélt spiccesen. Legalább lesz ideje az életére, amit eddig, most már egészen úgy látta, elhanyagolt.

*****

Koktélt kortyol, lehunyja a szemét. Kis szőke barátnője mellette ül, poharában narancslé, gömbölyödő pocakját simogatja, s a várandósok elmélázó mosolyával bámulja a csillagos eget.

Három éve találkoztak, s épp annyi ideje barátok. Tényleg azok, nem csak a neten. Jelen vannak egymás életében, segítenek egymásnak, támogatják egymást mindenben, s a koktélozó mellett már egy surf- és biciklikölcsönző felirat is ott virít a táblán.

A pezsgőtől mámoros éjszaka után másnap reggel hideg fejjel ébredt. Álmában meglelte a választ, mit nem is tudott, hogy keresett. Percet sem tétovázott. Lakása eladásával megbízott egy ügyvédi irodát, selejtezett, válogatott, csomagolt. Mindent, ami nem fért be a bőröndbe és egy kétszer két méteres ládába, eladott, elajándékozott, lomtalanított.

Őrült tempóban dolgozott, hogy mielőbb indulhasson, hiszen várta a megtisztított, homokos part, a koktélok, a csillagos ég alatt szökellő langyos szellő.

Három év. Mily gyorsan elszállt. Vett egy picinyke, alig garzonlakást tengerre néző erkéllyel, vállalkozó lett, megtanulta a helyi nyelvet. Saját blogja van, sokan olvassák, pedig szerkesztője nincsen. Egyik keresztlánya két éves, a másik egy hónap múlva fog megszületni. Mondhatni nagymama lesz. Kétszeres nagymama.

Három éve, hogy elege volt mindenből. Visszanézve milyen szánalmasan boldogtalanul pergette monoton napjait. Futott, rohant az örök mókuskerékben, melybe beleszületett. S most, ki hitte volna akkor, kint ül a meleg, nyári éjben, koktélt szürcsöl, tiszteletbeli nagymama lesz, és hívja az élet.