Boróka és Barátai 5.: Kérdőjel és Zárójel

     Hol volt, hol nem volt, még a Világvége-tengeren is túl, ott, ahol a hegyek égig érnek, terült el a Város, és ebben a Városban élt nagy boldogságban Zsálya és Berkenye.

Még az egyetemen ismerkedtek össze, s eleinte ugyan padtársak, majd barátok lettek, ám ahogy az gyakran lenni szokott, végül az oklevél megszerzése után sem váltak el útjaik, hanem közösen kibéreltek egy picinyke kétszobás lakást az Óvárosban, s onnantól együtt éltek.

Kapcsolatuk alapja a szakmai érdeklődés volt, mert mindketten irodalmat és nyelvtant tanultak, s íróként helyezkedtek el a Süvöltő Híreknél, mely a Város egyetlen heti lapja volt, s mint ilyen fontos szerepet töltött be a Falu és a Város lakóinak életében.

Itt lehetett olvasni a heti vásárokról, a népi jóslatok időjárás-előrejelzéséről, hogy kinél ellett tehén, hol kapható disznótoros, kinek lesz lakodalma vagy temetése, de itt írtak a királyi család vélt és valós dolgairól is, valamint minden számban megjelent némely irodalmi próbálkozás is, melyben Zsálya és Berkenye bizony mindenki mást megelőzve, élen jártak.

Csak egymásnak és a munkának éltek. Senki és semmi más nem tudott befurakodni szűkült gondolataikba. Rengeteget olvastak, majd megbeszélték egymással a regények, versek értelmét. Könyvismertetőket, kritikákat írtak, s maguk is alkottak mindenféle komoly és komolytalan munkákat.

Éjt nappallá téve témákon agyaltak. Összedolgoztak vagy versenyeztek egymással kedvük szerint. Egyikük kitalált egy történetet, a másik karaktereket gyártott legott, s nevetve találtak ki furábbnál fura fantázianeveket, tulajdonságokat, melyeket a szereplőkre aggattak, mint mások a ruhát testükre.

Így éltek nagy szeretetben és boldogságban, míg egy napon Zsálya rosszul lett. Hányt onnantól minden reggel, s ha mégsem, akkor mindentől öklendezett. Berkenye már üres pirítóst sem készíthetett anélkül, hogy Zsálya ne menekült volna el a lakásból.

Beri, amint Zsálya szólította párját, erősködött, hogy menjenek el az Orvoshoz, ám Zsálya mindig csak azt mondogatta, hogy majd elmúlik, nem kell ezt olyan komolyan venni. Ám a helyzet egyre rosszabb lett, így Beri végül a sarkára állt, és az ötödik napon azzal állt elő, hogy Zsálya vagy megy magától, vagy ő viszi a hátán az Orvoshoz.

Zsálya titkon meg volt már ijedve nagyon, így csupán kevéssé húzódozott az erélyes hangra, s Berkenyébe karolva elsétáltak az öreg Orvoshoz, ki alaposan kikérdezte őket mindenféle dolgukról, majd megvizsgálta Zsályát minden szegből-szögből, s végül nyájasan mosolyogva gratulált a fiatal párnak.

Ami ezután következett, még sosem volt a praxisában, s így a jóember kezelni sem tudta az esetet sehogy sem. Azt, hogy Zsálya zokogásban tört ki, még örömkönnyeknek vélte, de hogy Berkenye felháborodva követelt magyarázatot, s végül mindketten valami megoldást a bajra, sehogy sem értette.

Otthon a fiatalok csüggedten ültek az ebédlőasztalnál, s kezüket tördelve kérdezgették egymást, most mitévők legyenek. Szegények voltak, mint a templom egere. Kevéske bölcsészfizetésük alig volt elég a lakbérre, s némi szegényes étekre.

Végül kisütötték, hogy mert nincs mit tenni, Berkenye elmegy szabadidejében ganét lapátolni, Zsálya pedig, míg bírja magát, takarítást vállal, hogy eképpen előre spóroljanak a gyermek érkezésére.

Dolgoztak vég nélkül hónapokon át, mígnem Zsálya már annyira elnehezült, hogy a lakásban is csak csoszogva járt. Fáradt, karikás szemmel várta Berkenye hazatértét.

Hiányoztak neki az együtt töltött vidám napok. Párja mikor beesett az ajtón, volt, hogy enni sem kért, csak eldőlt a pamlagon, s már horkolt is, míg Zsálya hasát simogatva tépelődött, milyen nevet adjon a születendő gyermeknek.

Azt gondolta, hogy ha fiú lesz, akkor Kérdőjel lesz a neve, mert az olvasás és írás mellett egyetlen közös szenvedélyük a sakk volt, és a játszmákban így jelölték a gyenge, hibás lépéseket. Abban az esetben pedig, ha a gyermek lánynak születik, a Zárójel nevet szánta neki, mert ezzel az írásjellel különítették el a kevésbé fontosnak tartott, közbevetésszerű szövegrészeket a főszövegtől. Márpedig ő nem tudott másképp tekinteni az áldásra, mint akadálynak, mely elválasztja Berkenyétől és közös szenvedélyüktől, a munkától.

Szó nincs rémületükre, amikor az Orvos lelkendezve mondta, hogy két szívhangot hall. Berkenye csak sóhajtott egy nagyot, s újabb másodállás után nézett, elment éjszakai portásnak háromszor egy héten. Zsálya csüggedten csak arra tudott gondolni, hogy Kérdőjel ÉS Zárójel érkezése alapjaiban fogja felforgatni már amúgy is pattanásig feszült életüket.

Így teltek az évek néma fogcsikorgatással. Nevelték az ikreket, s az írás mellett egyre többet dolgoztak. Megragadtak minden lehetőséget, hol kis pénzt lehetett szakítani. Olvasni már rég nem volt idejük, sem erejük, nemhogy megvitatni könyveket vagy bármit, ami az irodalomhoz kapcsolódik. A közös nevetések, az éjszakába nyúló végtelen mesélések oly távolinak tűntek, mint egy tengerparti nyaralás a Világvége-tenger mellett.

Kérdőjel és Zárójel pedig csendben mosolyogtak, s falánkan ettek meg mindent mit elébük tettek. Szerette a hasát a két lurkó, s legjobban az édes ízek bűvöletében szerettek élni. Már egészen kisgyermek korukban a konyhában sertepertéltek, s szüleik legnagyobb meglepetésére finomabbnál finomabb édes tésztákat kevertek, ragacsos krémeket és mázakat csorgattak, mely után az egész család minden ujját megnyalta.

Hogy segítsenek szüleik fáradtságán, már iskolás korukban bérbe sütöttek mindenféle kalácsokat, tortákat, péksüteményeket, így megkeresve az iskolára valót, ahol teljes egyetértésben Kérdőjel péknek, Zárójel pedig cukrásznak tanult.

Szépen kiegészítették egymás munkáját, ami melegséget lopott Zsálya szívébe, mert a közös munka örömét a fiúk egyértelműen szüleiktől örökölték. Amint régen Zsálya és Berkenye, úgy most Kérdőjel és Zárójel is csodálatosan boldog volt egymás versenyeztetésében.

Egymást ugratva találtak ki új recepteket, kísérleteztek új összetevőkkel, technikákkal, melyeket a szomszédokon mindjárt kipróbáltak.

Úszott az egész ház az édes illatban, ragadt még a lépcsőkorlát is a porcukortól s a színes mázaktól, melyeket csorgattak pék- és cukrászsüteményre. Az egész utca náluk vásárolt, tőlük rendelték a lagziba a tortát, a krémest, a sós rudacskákat s mindenféle kekszet.

Örült Zsálya nagyon, maga sem hitte volna, hogy megéli e boldog napokat, s végre visszatért otthonukba a nevetés, hogy Berkenyének sem kellett portáskodni s ganét lapátolni.

A fiúk hamar felcseperedtek, s kinőtték az apró konyhát, így önálló helyet kerestek, hol üzletüket megnyissák. Igen ám, de az üzlethez pénz kell, és nekik az nincsen. Szüleik szegények, ők meg minden keresetük csokidarára, pasztillákra költik, így hiába a kereslet árujukra, nem tudnak felmutatni semmit.

Elszegődtek a Város egyetlen panziójába, a Göcsörtös Fába, a konyhafőnök mellé, s mellette folytatták az otthoni mókát, s megfogadták, spórolnak egy évig, míg az induló tőkét megszerzik.

Lelkesen belevágtak hát új életükbe, de hamar elment a kedvük, mert a Göcsörtös Fa oldtimer hely volt, s nem kínált más pékárut vagy édességet az étlapon, mint kenyeret, porcukros fánkot, s ünnepnapokon palacsintát.

Szenvedtek a fiúk, de nagyon. Ennyit a kreativitásról, gondolták, s otthon folyton panaszolták, mint sütik nap, mint nap ugyanazt az ételt, s hogy mikor Zárójel épp csak egy kicsike reszelt citrom haját csempészte a kalácsba, majdnem kicsapták érte.

Bíztatta őket Zsálya, s Berkenye is példálózott magukkal, hogy a célért mennyi mindent meg kell tenni, mennyi békát le kell nyelni. Persze csak képletesen, tette hozzá gyorsan, mikor fiai szeme nagyra kerekedett.

Az ikrek fogadkoztak, támogatták egymást, s számolták a napokat, mikor telik le az év, s mikor bérelhetnek maguknak saját helyet.

Kevés szabadidejükben kirándulni szerettek. Szívesen kimozdultak a Városból vidékre, hogy kiszellőztessék a sok édes illatot orrukból, s az üde levegőn új recepteket eszeljenek ki. Mindig ketten sétáltak erdőkön-mezőkön, kosarukban gyűjtve illatos gombákat, mohát, áfonyát, vadkörtét s ehető virágokat.

Egy ilyen tüdőtisztító kiránduláson megláttak az Erdei úton egy táblát, mely addig nem volt ott, s szép, cirkalmas betűkkel rá volt írva, hogy "Boszorkánykonyha és kávézó könyvekkel körítve".

Ez nagyon érdekesnek hangzik, gondolták mindketten, s mivel a táblán egy nyíl a Falu felé mutatott, elsiettek a Piactérre, hol hamar megtudták, hogy a Falun túl, az erdőszélen áll Boróka és barátai közös vállalkozása, mely híres ételeiről, illatos kávéiról és gyümölcsös boráról.

Kérdőjel és Zárójel nem is tétováztak, s legott elsiettek a könyvtárral kombinált vendéglőbe. Az úton kíváncsiságuk egyre nőtt, s mire oda értek, az étvágyuk is megjött. Étlen-szomjan gyalogoltak már jó ideje, hát rögvest a teraszon leültek, s limonádét rendeltek, majd a napi menüből választottak, s végül fahéjas lattéval a kezükben végre körbe sétáltak a neves intézményben.

Mindjárt látták, hogy ez igazán nekik való hely. Látták, míly kedvesek egymással az emberek, hogy milyen remek ételeket, italokat készítenek, s hogy itt kedvére alkothat, ki mit szeret. Csak összenéztek, s már tudták egymás gondolatját, hát beköszöntek Róza mamához, és kérték a főnököt.

Jött Boróka sebbel-lobbal, mosolyogva üdvözölte őket, s kérdezte ízlett-e az étel, kóstolták-e a kávét, s hogy mi járatban jöttek? Pirultak a fiúk a csinos lány láttán. Nem akarták hinni, hogy boszorkány, hát rákérdeztek, igaz-e a hír, hogy nappal csinos leány, éjszaka bibircsókos vénség?

Kacagott Boróka s vele Róza mama, mosolygott az Erdész, s Zoli és Véletlen. Ki hallott már ilyet, legyintettek rája, s maguk közé ültették a legényeket.

Kérdőjel és Zárójel előadta mondandóját, s rövid gondolkodás után, Boróka próbát tett velük. Rendelt tőlük áfonyás lepénykét, sós karamelles csokitortát, sajtos tekercset, s még egy meglepetést, mit rájuk bízott, találjanak ki valami ínyencséget neki.

Nosza, rohantak az ikrek haza elújságolni a nagy hírt, s vitatkozni egész éjjel, mi lehet kedvence a boszorkány hölgynek. Végül hajnalra megegyeztek, hogy mindketten sütnek a lánynak, a duplázásból baj nem lehet.

Sürögtek-forogtak a csepp konyhácskában, Zsálya és Berkenye a szobában izgultak értük, bár lelkük mélyén nem hitték, hogy fiaik veszítenek a próbán. Meggyőződésük volt, hogy sikert aratnak, hiszen ki lehetne alkalmasabb az édességes posztra, mint e két fiú, kik süteményeikkel megédesítették mindenki életét.

A nevezettek elkészítették a rendeléseket, csak úgy fehérlett a porcukor az áfonyás lepényen, a sajtos tekercsek szépen gúlában álltak, s a sós karamelles csokitorta büszkén feszített a tálon, tetején citromos és málnás marcipán rózsákkal.

Kérdőjel meglepetésnek sütött gombás rizottóval töltött batyukat, kecskesajtot ráreszelve és tetejébe még néhány mentolos csoki szeletet.

Zárójel is kitett magáért, mousse tortát készített diógrillázsos tésztával, étcsokoládéval és narancszselével, tetején fehér csokoládékrémmel. Ám utolsó pillanatban meggondolta magát, s a mousse tortát túlzásnak titulálva, gyorsan "összedobott" egy egyszerű sárgabarackos mandulatortát csokoládé forgácsokkal és ehető erdei virágokkal a tetején.

Így felpakolva az étkekkel indultak szüleikkel együtt Boróka házához, hol szívrepesve tálaltak, szervíroztak minden egyes édességet.

Róza mama vendéglőjében mind körbe ülték az asztalt. Ott volt Boróka, ki könyvesboltot álmodott magának, s szorosan mellette az Erdész, ki kissé csalódott, hogy se alma, se levendula nincs a meglepetések között, ám végül mosolygott, mert eszébe jutott, hogy úgyis Boróka almás sütijét szereti legjobban a világon, s ez még akkor is így van, ha néha a feltét oldalra csúszik vagy pörkös lesz az alja.

Mellettük sorban várakoztak a többiek. Zoli, ki lattéival meghódította a falut, Róza mama, ki mindig magára fogadott és nyert a vacsora főző versenyeken. És ott feszített Véletlen is, ki két buborékos csárdonnyét is kibontott erre a jeles alkalomra.

Elmélyülten kóstolgatták a sós és édes desszerteket, nagyokat hümmögtek, bólogattak, mosolyogtak közben. Örült Zsálya nagyon, Boldogan ölelte Berit, s a második pohár után mindenki előtt szájon csókolta férjét. Tudták, hogy a kóstoló már eldőlt. Látták az elégedett arcokat, az újabb szeletért kinyúló karokat.

Nem telt bele sok idő, hogy a Piactéren és a Városi úton új hirdetés jelent meg, mely büszkén tudatta a Város és a Falu lakóival, hogy Boróka tanyáján megnyílt A Cukrászda, melynek bármennyit tanakodtak, nem találtak jobb nevet, s mindegy is volt, mert alig pár nappal később már mindenki csak úgy emlegette Kérdőjel és Zárójel szentélyét, mint A Cukrászdát, így nagybetűvel kimondva.

Boldog volt mindenki a tanyán, s nem különben a vendégek, de a legboldogabb Zsálya volt, s fiaira immár, mint Felkiáltójelekre gondolt.