A szerződés

Marla gondosan elolvasta a szerződés szövegét, majd elégedetten mosolyogva aláírta. A félhomályos kapu alól kilépve, szinte mellbe vágta az utca lármája, a nyári meleg és a ragyogó napsütés. Az ügyvédi iroda légkondicionált levegője után azonnal leizzadt a párás melegben, de ez most nem zavarta. Helyzete ellenére szinte boldognak érezte magát, és ennek örömére elhatározta, hogy beül ebédelni abba a kis kellemesnek látszó olasz vendéglőbe, amelyet az irodába jövet vett észre két sarokkal feljebb.

Véletlenül pillantott be a kitárt, duplaszárnyú kapu boltívén, és mindjárt megtetszett neki a téglával kirakott udvaron sorakozó asztalkák és kovácsoltvas székek látványa. A négyszög asztalokon hófehér abroszok, s a virággal teli kancsók üvegén fogócskázott egymással az árny és a fény, amint a kifeszített háromszög napvitorlák itt-ott megengedték.

Két fiatal pincér suhant ki és be a belsőudvarról nyíló vendéglő ajtaján, karjukon fehér, porcelántányérok, bambusztálcák italokkal és apró kelyhekben a desszert. Marla elmélázva nézte egyenes hátuk, mosolygós arcukat, fiatalosan ruganyos léptüket, ügyes szervírozásukat. Tetszett neki a hely, és szerette az olasz konyhát, de más dolga lévén, nem ült le még egy kávéra sem, ám most, hogy az "ügy" elintézve, úgy gondolta, igazán megengedhet magának egy finom ebédet.

Végig ette az étlapot, ahogy azt illik. Il primo rendelt egy klasszikus minestronét, bár sokáig vacillált, hogy esetleg tésztát kellene ennie, majd il secondo lazacot kért friss, vegyes salátával. Ezután következett a sajtok ízorgiája, mely összeállítását rábízta a séfre, és nem is csalódott. A sajttál és a hozzá felszolgált bor savanykás bukéja mennyei mannaként olvadt össze ízlelőbimbói hegyén. Végül következett a dolce, gyümölcssaláta fagylalttal. A frissen pörkölt, eredeti olasz kávé tette fel a pontot az ire a csodás étkezés végén.

Üldögélt még egy kicsit a bor felett, azon gondolkodva, kérjen-e valami erősebbet, de végül arra jutott, kár lenne elrontani piálással a hangulatot, az ízeket és a csodás nyári napsütötte délutánt, így kis idő múlva fizetett, agyon dicsérte az ételeket, és őrületes borravalót hagyva kisétált az árnyas udvarról az utcai zajba.

Kirakatokat nézegetve sétált a metróig, mely szinte hazáig vitte. Belépve a redőnyökkel árnyékolt, hűvös lakásba, lerúgta a magassarkút, majd ruhástul végig hevert a nappali kanapéján, s bámulta a plafont. Kissé elszundított, s mikor megébredt, az árnyékok már hosszúra nyúltak, s érezte, tovatűnt a kedve, csak a nyomasztó magány pihent mellette.

Na, most kell az a konyak, nem az ebédhez. Töltött egy pohárral, majd sebtiben egy másodikkal, s csak miután érezte, hogy mennyire "laza", akkor hívta fel barátnőjét, hogy elmeséljék egymásnak a napjuk, s hogy ki mit végzett. Majd' két órán át csevegtek, s ő díjazta, hogy Barb nem hozta szóba "azt". Már unta, hogy mindig mindenki "arról" kérdezgeti. Unta az álaggodalmaskodó, szánakozó pillantásokat, a megjátszottan szomorúra rendezett arcvonásokat, s bánta a percet, amikor a szomszédnőnek futólag megemlítette "azt", amiről Barb, a legjobb barátnője sem beszélt vele. Még jó! Hisz, ismerte Marlát, és tudta, hogy nagylányosan mindent elintéz magának úgy, ahogy azt ő szeretné, hogy majd történjen.

Nem is vacsorázott, csak ivott egy nagy pohár vizet, hogy ellensúlyozza az alkohol hatását. Nem akart fejfájással ébredni, elvégre holnap lesz a nagy nap, amit egész életében halogatott, de most, hogy tudomást szerzett "arról", tudta, hogy többé nincs mire várnia, s szokásához híven, energikusan nekiállt a világ körüli út megszervezésének.

Holnap indul. A bőröndök az előszobában sorakoztak, a pótkulcs Barb retiküljében lapult, ki majd néha szellőztet és virágot locsol. Ő pedig álmodozva mosta a fogát, miközben tükörképére mosolyogva gondolatban végig vette az utat, mely során minden földrészt érinteni fog, s utazik repülővel, hajóval, terepjáróval. Felfogadott egy hivatásos kísérőt, akinek az út koordinálása a feladata, s még, ami belefér neki, legalábbis Marla reménykedett egy kis bónuszjuttatásban.

Minden pénzét rászánta az útra, nem tartalékolt "az" utánra semmit. Minden megtakarítását, a nyugdíj alapját, az eladott kocsija és lakása árát feltette egyetlen lapra, csak Barbnak hagyva egy csekély összeget vígaszdíj gyanánt, hiába ellenkezett barátnője, nem engedte lebeszélni magát.

Felvette az egyszerű pamut hálóingét – a szexi csipkéseket már becsomagolta – és gondosan beállítva a vekker mellé a mobil ébresztőjét is, a hosszú, szőke parókát a babafejre téve, mondhatni boldogan hajtotta álomra bánattól terhes simára borotvált fejét.

*****

Összesen hatan álltak a parányi hajó fedélzetén. Többen nem is fértek volna el. Mindenki a szerződés előírásának megfelelő virágos, nyári ruhában, kezükben a legpompásabb rózsákkal, kálákkal, orchideákkal. Igyekeztek mindenben teljesíteni vállalásukat, s Barb biztatóan mosolygott hol egyikre, hol másikra. Kicsit beszélgetett ezzel, kicsit megállt azzal, kicsit jelen volt minden egyes vendég mellett. Így nevezte őket a szerződés, hát igyekeztek ők is így gondolni magukra. A fedélzeti hangszóróból Bono énekelte, hogy it's a beautiful day, s Barb próbált így gondolni a csodás, felhőtlen kék égre, mintha nem érezné lelkében a viharfelhőket.

Véget ért a dal, egy másik kezdődött, az Adagio, s a szerződés értelmében ekkor kezdődött "az", hát mind felsorakoztak a korlát mellett, s bámulták a lágyan hullámzó vizet, miközben Barb férje Marla hamvait az urnából a könnyű szellőbe szórta.