Boróka és Barátai 6.: Április

Boróka oda nyújtott egy kockás plédet a lánynak, hogy betakarhassa reszketeg vállát. A fiatal, törékeny teremtés hálásan mosolygott, és beburkolózott a puha anyagba. Kislányos termete szinte elveszett a hatalmas fotelben. Mindkét keze a forró teával teli bögrére tapadt, melyből aprókat kortyolt.

Régóta ismerték egymást. Az iskolában találkoztak először, amikor apró gyermekként átlépték az ódon épület kopott küszöbét. Hamar megkedvelték egymást, ám az élet elsodorta őket, s csak nemrég vették fel újra a régi ismerettség gubancos fonalát.

Április élete nem alakult jól, sőt. Szülei korán meghaltak, s a kislányt a városi apácák vették magukhoz. Könnyes szemmel mesélt Borókának a kedves nővérekről, akik megtettek minden tőlük telhetőt, de ez sem segített a lány szívfájdalmán, a rendház rideg kőfalainak látványán, és a fagyos téli estéken, amikor Április magányos lelke is majd megfagyott a jéghideg paplan alatt.

A nővérek megtanították főzni, varrni és hímezni. Úgy gondolták, ennyi bőven elég egy ilyen szép lánynak, hogy találjon némely kérőt, és megállja helyét a háztartásban. Nova nővér még a betűket és számokat is megtanította neki, hogy jobban boldoguljon a piacon, és hogy olvasással üthesse el a hosszú téli délutánokat, amikor szürkeség borult a hóborította tájra, és Április hangulatára.

Boróka emlékezett, hogy mennyire tetszett neki a kislány neve, akivel első iskola napján megosztotta uzsonnáját. Április lelkesen magyarázta neki, hogy külföldön így mondják a rügyezés havát, amikor ő meglátta a napvilágot. Édesanyja nem akart neki hétköznapi nevet adni, mert remélte, hogy a nomen est omen elve alapján, a névadással befolyásolni tudja lánya életét egy szebb, boldogabb irányba. De nem így történt.

Április, miután nagykorú lett, varrónőként helyezkedett el a Városban. Eleinte házhoz ment. Mindennapi körútja során összegyűjtötte a szakadt ingeket, fodros alsószoknyákat, kikönyökölt kabátokat, melyeket azután a nővérek szállásán, ágyán üldögélve megstoppolt, összevarrt, s másnap szépen összehajtogatva visszavitte a tulajdonosoknak.

Kis idő múlva a városi varroda állandó munkát ajánlott az ügyes kezű lánynak, s helyet szorítottak neki a munkásszállón is, így korabeli lányok társaságába került, s végre felnőttnek érezhette magát.

Igyekezett felvenni a ritmust, s beállni a sorba. Szombat esténként eljárt a lányokkal táncolni és puncsot inni. Dús szőke haját ilyenkor a hétköznapi konty helyett kibontva hordta, s csepp illatot szórt a nyakára. Ruháit maga szabta-varrta a mások által levetett, a szegényházban hátrahagyott darabokból, s átalakításai oly jól sikerültek, hogy idő után már minden varrodai lánynak ő varrta a hétvégi kimenő ruhát.

A lányok sorban álltak, összevesztek rajta, hogy kinek ígérte meg előbb, hogy igazít a kézelőn, hogy felszegi a szoknya aljat vagy mélyebbre szabja a dekoltázst. Április oly sokat dolgozott, hogy szinte már aludni is alig jutott ideje. Szemei karikássá lettek, ujjain a tűtől és gyűszűtől göbök nőttek, nyaka és válla állandóan fájt a mély előre hajlástól, amellyel a vásznak fölé tekintett.

Pár hónap alatt elunt a lányokkal táncolni járni. A sok munkára és fáradtságára hivatkozott, de valójában, nem remélt a szombat estéktől semmit. Látta, hogy a legények csak táncolni akarnak, és mindig, minden szombat este mással kavarnak. A lányok kisírták két szemük, s hajba kaptak egy-egy kapósabb fiatalúron, majd legott új ruhát kerestek, s új legénynek hittek.

Április nem vágyott ilyesmire. Egy rendes fiút akart, aki minden estét vele tölt, s nem jár el táncolni a városi lányokkal. Otthonra vágyott, kőkandallóra, férjre és egy tucat gyerekre. Álmodozva szédelgett vasárnapi ebédekről, mikor kalácsot süt, forró nyári lekvárfőzésekről és lobogó tűzről a karácsonyfa mögött, hol a felakasztott zoknik megtelnek édes ajándékokkal, a szívek pedig forró csókokkal.

Ilyen legényt azonban, kivel álmát megvalósíthatja, nem talált, hiába teltek a hónapok, majd évek. Szombatonként inkább kijárt Borókához, hogy beszélgetés közben kicsit besegítsen gyermekkori barátnőjének az egyre bővülő vállalkozásban, s megvarrjon elszakadt kéztörlőket, beszegjen frissen mosott konyharuhákat, csipkés asztalterítőket.

Ámulva nézte Zoli kávékészítő szeánszát, amint a forró vizet tiszta vászon darabokon csepegtette, s mindjárt megszületett benne a gondolat, hogy hiszen ezt egyszerűbben is lehet. Nosza neki is látott, sebtiben megvarrt egy tucat vászonzsákocskát, melyekbe kávét vagy teát töltöttek, s úgy helyezték őket a forró vízzel teli kannába, bögrébe.

Aztán Róza mamának varrt vattával bélelt kesztyűket, hogy a forró tepsiket a sütőből könnyebben kivegye. Véletlent hímzett borkendőkkel lepte meg, melyekkel megjelölték a más-más évben készült palackokat, Kérdőjel és Zárójel horgolt kendőket kapott, melyekkel az illatos cipókat letakarták. Borókának csipkés futókat készített a könyvespolcokra, s átszabta a ruháit, hogy jobban kiemeljék csinos alakját.

Egyedül az Erdésznek nem készített semmit, mert nem akarta megbántani Borókát. Félt, hogy féltékenység lesz belőle, és semmiképpen nem akart visszaélni barátnője vendégszeretetével. Ám, ahogy az lenni szokott, néha még a jóindulat is kevés, és így esett, hogy a derék Erdész megbántódott a dolgon.

A magas, szélesvállú férfi úgy járkált a könyvesboltban, s az egész tanyán, mint árvagyerek az elfeledett születése napján. Boróka s a többiek nem értették, mi baja a mindig kedves, mindig segítőkész embernek, míg Róza mama végül szó szerint sarokba szorította konyha kemencéje mellett, s így elállva előle a menekülés útját, kiszedte belőle bánata okát.

Volt nagy vidámodás, vállveregetés. Április, amikor megtudta, miért kerüli őt a jóember, gyorsan erős vásznat kerített, és egy gyönyörűen hímzett, új hátizsákkal lepte meg a férfit, melyet, amint munkája engedte, még azon hétvégén elvitt a tanyára. Borókával együtt sétáltak el az erdészlakba, hogy átadják az ajándékot. Vittek magukkal almáslepényt, míg az Erdész friss gombapörkölttel kínálta őket, s így helyreállt a világ rendje.

Hát, így esett, hogy most Április ott ül Borókánál a fotelben, és teát iszik, miközben a puha pléd melegíti a vállát. Az élet újfent nem kímélte a fiatal lányt, mert varrodai társai végül annyira megirigyelték kézügyességét, szorgalmát, s talán szépségét is, hogy addig-addig duruzsoltak a főnök úr fülébe, míg az behívatta legjobb varrónőjét az irodába, és összeférhetetlenség címén felmondott neki.

Április nem értette, miért küldi el, csak azt látta, hogy többé nincs munkája és nincs szállása. Tanácstalanul álldogált a varroda kapujában, majd kopott kis bőröndjével elindult gyermekkora helyszínére, a kedves nővérek rendházába. Ott azonban nem volt számára hely, mert csak gyerekeket fogadtak, s ő már rég kinőtte a partedlit.

Így most már második hete Boróka vendége, s kezdi magát emiatt kényelmetlenül érezni, hiába mondogatja barátnője, hogy szívesen látja bármeddig. Napok óta töri a fejét, mihez kezdjen, hova menjen, de pénz hiányában nem sok lehetősége van. Szívesen segít a tanyán, amit tud, cserébe a szállásért és ellátásért. Ellátja a jószágot, krumplit hámoz, ruhát foltoz. Dolgozik reggeltől estig, hogy lelkiismeretét megnyugtassa, s eközben egy gondolat kezd körvonalazódni a fejében.

Teázás közben éppen ezt meséli Borókának, s a lány csak mosolyog, mert neki ugyanilyen ötlet jutott eszébe. Valójában már meg is beszélte a többiekkel, akik lelkesen fogadták a tervet, s már az Erdész is felvázolta egy picike ház rajzát, amelyet Áprilisnak szántak.

Kedvelték a lányt, örültek, hogy vele bővül a csapat, hát mindenki hozzá adott az ajándékhoz, amennyit tudott. Közösen dolgoztak az építkezésen, s a falusiak, akik önkénteskedtek, ingyen ételt s lattét kaptak ebédre.

Épült, szépült Április kunyhója, nem is kellett sok idő, hogy elkészüljön. Hatalmas panorámaablaka az Erdei útra nézett, hogy a tanyára érkező vendégek megtekinthessék a kiállított ingeket, szoknyákat, mellényeket, melyeket mosolygós szalmabábokon helyeztek el.

Április még sosem volt ilyen boldog. Végre tartozott valahová. Lett otthona, amire vágyott, s barátai, akik nem irigyelték tehetségét és szépségét, de segítették s szerették.

Az ünnepélyes megnyitóra meghívták az egész falut. Róza mama és az ikrek, Kérdőjel és Zárójel három napig sütöttek, főztek, s Véletlen csapra vert megannyi hordót, míg Zoli és Boróka a frissítőket mérte. Volt ott minden, mi szem szájnak ingere, valakinél hegedű is akadt, s táncoltak az udvaron a tábortűz fényében.

Sírt Április a nagy boldogságtól, hogy élete végre így elrendeződött. Legszebb ruhája volt rajta, szőke haja kibontva, s táncolt, pörgött, forgott a muzsikaszóra, míg elszédült egészen, s egyenesen beleszédült egy legény sötétbarna szemébe.

Kérdezgette barátait, s a falu népét, ki ez a legény, de senki nem ismerte. Április nem bánta, táncolt vele egész este, s nevét hiába kérdezte, a fiú csak mosolygott, kézcsókkal bókolt, s éjfélre lelépett.

Bánta Április másnap, hogy hagyta elmenni, de sokkal jobban örült új életének. Nem győzte csodálni a kis kunyhót, s álló nap igazgatta a ruhákat a kirakatban. Napokig állt a bejárat előtt, s nézegette a táblát, mely hirdette, itt nyílt meg a Falu első butikja, ahol divatos ruhák és szabászat működik.