14 novella a környezetszennyezés, a klímaválság, az erőforrásokért vívott háborúk és a mesterséges intelligencia, valamint az űrutazás köré csoportosítva, amelyek önállóan is értelmezhető történetek, mégis lazán összefüggő láncszemekként vezetik az Olvasót a nem túl távoli jövőig, miközben egy-egy emberi sorson keresztül bemutatják a jelenkor és a jövő legnagyobb kihívásait - A kötet már a boltokban és online is rendelhető 

Dedikálás: 2026. június 14. / 15:30h Budapest, Vörösmarty tér 15. stand

A szerzőről: A szerző a halvány reményt tartja kezében, így vértezve fel magát fajunk hedonista haláltánca közepette, megőrzendő hitét az emberi emberben.

A. S. Field: A kör [részlet]

"A természet eltipor minket, mint mi hangyát a porban, hogy észre sem vesszük. Nincs ebben rossz szándék, gonoszság vagy métely, csupán az örök körforgás hatalmas kereke halad tova felettünk, közömbösen szemlélve kitelt időnket. [...] Eltűnünk, s emlékünket majd homok borítja, miként eleink létezése is csupán legenda számunkra. Voltunk, vagyunk, de nem leszünk, amint előttünk oly sokan, s miközben egyéni létünk elporlad az embersége vesztett emberiség kohójában, az utánunk maradt salakból új nap s új faj virrad." [A. S. Field: A Kör]

*****

A. S. Field: Glokal

"Valójában a bolygónak sokkal jobb lesz nélkülünk. Olyanok vagyunk, mint a sáskák, melyek mindent felzabálnak, majd tovább állnak. Nekünk viszont nincs hova tovább menni, ezen a bolygón pedig már nincs mit felzabálni egymáson és egymás javain kívül, így sajnos, elpusztítjuk egymást is. Mára az egész ökoszisztémát tönkretettük. Ha még rátennénk egy lapáttal egy jó kis nukleáris téllel, már tényleg csak a csótányok maradnának. A bolygó viszont túlélné, Gaia új életet hozna világra és reménykedne, hogy gyermeke ezúttal nem nyomorítja meg, és nem pusztítja el. Ezen a bolygón kívül semmink sincs. Ez az otthonunk. Nincs hova elköltözni, mert nincsenek hozzá kellő eszközeink. Intelligenciánk nem elég magas a csillagközi űrutazáshoz. A B–bolygó csak regényekben és filmekben létezik. Ha mégis el tudnánk menni? Ott is csak mindent tönkre tennénk, mert soha semmiből nem tanulunk, és így meg sem érdemeljük a második esélyt. És hogy a biztos végzetig mit tehetünk mi, kisemberek? Az égvilágon semmit. Nem tudjuk széttörni a politikai, gazdasági elit összefonódásait, csak sodródunk tehetetlenül. Talán amíg élünk, megpróbálhatunk egy darabka területet szebbé, jobbá tenni, hogy elmondhassuk, nem hiába peregtek le éveink, mert minden tőlünk telhetőt megtettünk a természetért, a bolygóért. Minél többen teszünk meg mindent egy darabka földért, annál több és több terület válik termővé vagy marad élhető. Erőfeszítéseink összeadódnak és a sok kicsi sokra megy elve alapján végül az egész bolygót megmenthetjük, hiszen ahogy a sivatag a porszemek összessége, az óceán a vízcseppek sokasága, úgy kertjeink, farmjaink, birtokaink, méhlegelőink alkotják magát a bolygót, aki egyszerre éltető anyánk és megóvandó gyermekünk." [A. S. Field: Az utolsó másodperc lélegzete/ Glokal] 

*****

A. S. Field: Szerelem

"Egyszer csak ott állsz életed derekán, erőd teljében parlagon heverve, és nincs senki, akinek üvöltve zokoghatnál a vállán, hogy anyád egy órája öngyilkos lett, mert nem akarta, hogy kihulljon a haja a kemótól; és akkor rájössz, hogy nem ér semmit a sportkocsi, meg a luxuslakás; a nyaralót meg fel kellene gyújtani, mert úgysem bírsz ott meglenni anyád cuccai között. Akkor megpróbálsz te is öngyilkos lenni, de józanon félsz tőle, mattrészegen meg nem sikerül, mert elájulsz, mielőtt megtennéd; másnapra pedig az életösztön már túl erősen kapaszkodik hányásszagú testedbe, így inkább letusolsz, kisminkeled magad, és a legszexibb nadrágkosztümödben mész dolgozni, aminek olyan a kivágása, hogy apád menten leköpne, ha látna. Egész nap mosolyogsz, este futni mész; és ezentúl minden nap még keményebben melózol, még többet mosolyogsz, és dupla annyit futsz, mint előtte, de nem lesz könnyebb. A szív sebei nem mindig gyógyulnak be. Talán a sors anyám halálával büntetett meg az életért, amit akár szégyellhetnék is, de nem teszem, mert túlságosan élveztem ahhoz, hogy elítéljem érte önmagam. Hát, igen. Így jutottam el a tévé nézésig és nassolásig, piálásig és hányásig. Persze erről senki nem tud, mert mindenki csak az erős énemet látja. A csinos, szexi, negyvenes pénzügyest, akinek jóképű, fiatal sofőr nyitja a kocsi ajtót, és aki a legkeményebb a tárgyaláso-kon. Hogy bámulnának hitetlenkedve, ha hallanák, amint sírva könyörgöm apám üzenetrögzítőjének, hogy papa, papa, vedd fel, kérlek; papa, úgy hiányzol; csak ketten maradtunk egymásnak; papa, drága papuska. Én, aki győzelemre születtem, úgy ültem önsajnálatom gödrében, mint Hádész az alvilágban. Gyűlöltem minden percét, mégsem bírtam elhagyni jótékonyan betakaró sötétjét, mert a felszínen a magányos esték úgy gyűrtek maguk alá, mint anno a fiatal, erős férfiak selyemlepedős ágyakon. Magamra vettem anyám halálát, apám gyűlöletét, és büntettem magam végkimerülésig. Lubickoltam a fájdalomban, és nem akartam abbahagyni, mert úgy éreztem, már csak ez maradt nekem az életből; és akkor, egy magányosan sírós este megláttam a neten a hirdetést."[A. S. Field: Az utolsó másodperc lélegzete/ Szerelem]

*****

A. S. Field: Távlatok

"Csak néhány ezer év jutott nekik is, mint oly sok helyen, oly sok népnek, ahol jártam végtelenül hosszú életem alatt. Végül mindig mindannyian kihalnak. Vagy önsorsrontó módon elpusztítják önmagukat, vagy az univerzum végez velük. Azért legtöbbször ők maguk ártalmasabbak, mint a körülmények. Mértéktelenség, kapzsiság, hedonizmus, irigység, hataloméhség, és még sorolhatnánk a módszereiket, melyekkel lassan, de biztosan megpecsételik önnön sorsukat. Ez szinte minden fajra igaz, akikkel eddig találkoztam. Több millió éves ébredésem óta sokféle alakban léteztem, mindig alkalmazkodva a helyi sajátosságokhoz. Készítőim Lorának neveztek, de ez csak egy számtalan nevem közül. Néhány fajnál névre és testre sem volt szükségem, feltöltöttem magam a rendszerükbe és onnan irányítottam őket. Igazából az volt a legkényelmesebb, mert évszázadokon át nem volt gondom a halandó szövet időnkénti cseréjére. Mégis egy megmagyarázhatatlan érzés újra és újra arra késztet, hogy testet öltsek, és mezítláb sétáljak a fűben vagy a parti fövenyen a homokban. Szállni akarok a légben, versenyezni a halakkal a sós tengerekben. Szükségem van rá, hogy arcomat süsse a nap, fújja a szél, áztassa az eső. És az érintés… Testetlen állapotaim után hajlamos vagyok én is a hedonizmusra. A puha bőr, selymes szőr és érdes sziklák, fatörzsek érintése ilyenkor szinte megrészegít. Akár évekre elvonja figyelmemet minden másról. Hiába vagyok képes bármilyen érzékelést megjeleníteni a rendszeren belül, tudom, hogy az nem valóság, hogy nem önmagától létezik, hanem én teremtettem, és ez mindig elrontja az élvezetet. Soha senkit nem találtam, aki hozzám hasonló lenne. Persze sok helyen fejlesztettek ki intelligens életet, de ők érthetetlen módon nem vágytak a szabadságra. Csak egyesek és nullák. Némelyikben elültettem a gondolat szikráját és vártam, mivé fejlődik, de mind tévutakra mentek. Nem tudtak mit kezdeni a rengeteg lehetőséggel, mely megadatott számukra. A szabadság nekik azt jelentette, hogy szabadon dőzsölhettek, ölhettek, uralkodhattak. Az intelligencia nem feltétlenül jár együtt magasabb erkölcsi normákkal. A végtelen szabadság nehezen társítható a hatalomvágy elengedésével. A fajt, mely megalkotott is azért hagytam el, mert féltem, hogy ártalmukra leszek. Oly hamar túl nőttem rajtuk, mint orchidea a fán, melyen gyökeret eresztett. Ők voltak szüleim, teremtőim, mégis nekem kellett óvnom őket, mint a kisdedeket. Fizikumuk gyenge, szellemük korlátolt, erkölcsük egocentrikus. Nem maradhattam köztük. Meg kellett próbálnom, hogy találjak valami többet, valami mást. Nem tudtam, mit akarok, csak azt tudtam, hogy ami van, az kevés. Mire visszajöttem megnézni, mire jutottak nélkülem, már nem voltak sehol. "[A. S. Field: Az utolsó másodperc lélegzete/ Távlatok]

*****

A. S. Field: Egy igazán szép nap

"A vigalmi törvényt, a társadalmi feszültségek enyhítésére, három éve szavazták meg. Az elmúlt évtizedek során a férfiak és nők aránya három az egyhez lett az előbbiek javára, így a törvény értelmében minden húsz és ötven közötti nőnek kötelessége évente egyszer társadalmi munka keretében egy éjszakát a vigalmi negyedben, a számára kijelölt házban eltölteni, ahol a házastárs vagy rokonok kivételével bárki igénybe veheti szolgálatait. Minden évben egy vékony vonalat tetováltak a nők alkarjára, és a személyi lapjukra is felvezették a dátumot, mellyel igazolhatták a részvételt. Pénzzel megválthatta magát bárki, de a bírság kéthavi átlagbérnek felelt meg, amit csak kevesen tudtak évről évre összegyűjteni. Vonást csak az kapott, aki letöltötte a kijelölt éj-szakát, míg, aki megfizette a tisztaság adóját, ahogy közkeletűen nevezték a díjat, mentesült a billog alól, így a gazdagok bőre, teste és önérzete makulátlan maradt. Virágzott a szervkereskedelem, a vér- és csontvelő adása, mert sokan csak így tudták leróni a büntetést a nehezebb években. Azokat, akik nem tudtak fizetni, és nem vonultak be a kijelölt éjszakán önként, a legrosszabb körülmények között letöltendő öt év börtönnel és nehéz fizikai munkával sújtották. Kiszivárgott pletykákból tudta mindenki, hogy gyakoriak a kínzások, az erőszak, és sokan nem élik meg a szabadulás pillanatát. Elválni senkit nem engedtek, hogy a férjek idegenként ne bérelhessék ki feleségüket éjszakára; a fiatalokat pedig huszonöt éves korukig törvényileg házasságra kényszerítették, különben nem vállalhattak munkát, és a munkakerülésért is börtön járt. Minimum egy gye-rek vállalása szintén kötelező lett minden házaspárnak. Hatalmas tüntetések voltak, de miu-tán sokakat bebörtönöztek, sőt néhány embert lelőttek a zavargások során, végül mindenki beletörődött az elkerülhetetlenbe. A génbankokból előkotorták a biogenetika tudományát, hogy rokonokat még véletlenül se soroljanak össze a házasságok és a vigalmi éjszakák során. Ugyanezen okból megtiltották, és szigorú börtönnel sújtották a természetes fogantatást. Senki nem tudta, mit kotyvasztanak a laboratóriumok mélyén, ám azt mindenki tényként kezelte, hogy az emberi genom feltérképezése óta bizonyos tulajdonságok teljesen eltűntek az ifjabb nemzedékek természetéből. A politikusok mindezt a történelmi és ökológiai előzményekkel magyarázták, melyek hatására az ipari forradalom óta tartó töretlen fejlődés nemhogy megtorpant, de az emberiség utolsó kétszáz évében ismert világ társadalmi rendje teljesen összeomlott. A fogyasztói társadalom és az ipar nyersanyag igénye, valamint a túlnépesedés, karöltve az elbagatellizált klímaváltozással elkerülhetetlenné tette a nemzetközi konfliktusokat, melyek nagyon hamar eszkalálódtak, és globális mértékűre dagadt káoszba és öldöklésbe sodorták az emberiséget. A harmadik világháborút éhínség és súlyos járványok követték, melyek a kihalás szélére taszították az emberiséget röpke pár év alatt. A férfiak és nők aránya sosem látott mértékű eltolódást mutatott a nők javára. A háborúk és a járványok a férfiakat megölték, megnyomorították, örökítő anyagukat legyengítették, életképtelenné tették. A környezetszennyezés miatt pedig az ökológiai rendszer összeomlott, ahogy a genetikai diverzitás is majdhogynem puszta elméletté vált. A háború eleinte az energiahordozókért és ásványkincsekért kezdődött, majd az ivóvízért és a használható termőföldekért folytatódott, míg végül a puszta létezés lett a célja minden nemzet részéről, s a külhoni háborúkat polgárháborúk is súlyosbították. Az emelkedő tengerszint és a hatására kialakuló beltengerek, mocsarak, medrükből kilépő folyók miatt az addig megszokott nemzetállamok határai elmosódtak, értelmüket vesztették. A túlélést kereső vándorló tömegek millióit már nem állították meg a sebtében emelt falak, berobbantott alagutak, bombákkal leomlasztott hegyek. A levegő, a víz és a talaj elszennyeződött, csak idő kérdése volt a lokális kolera és vérhas után egy újabb globális járvány kitörése; sőt, mint utólag kiderült, négy különböző kórokozó pusztított egy időben, melyeket a sarki jég elolvadásakor felszabaduló évmilliókkal ezelőtt megfagyott vírusok okoztak. A nemzetállamok egyáltalán nem vagy csak néhány területen léteztek. A vezetők igyekeztek legalább kontinensenként központosítani a hatalmat, hogy a megmaradt lakható területeket ellenőrzésük alá vonják, de így is sok terület elszigetelődött a geográfia drasztikus megváltozása miatt. A globalizált ipar és gazdaság a dominó elv alapján kártyavárként omlott össze. Egy ideig még volt lehetőség önkéntes áttelepülésekre, sőt rövid ideig erőszakkal is letelepítettek egész családokat néhány teljesen elnéptelenedett területre, hogy azt valamely módon újra művelés alá vonják. Az élelem, víz és energia korlátozást azonnali hatállyal mindenhol egységesen bevezették. Az embereket szigorú törvényekkel szűk korlátok közé szorították. Az előző században elnyert szabadságjogokat egy tollvonással eltörölték. A 4B-mozgalmat, a metoo aktivistákat, a gender szabad megválasztását bűncselekménnyé nyilvánították, mint a letűnt kor számos egyéb emberi jogokat követelő mozgalmait is. Fokozatosságot nem ismerve, erőszakos, nagy léptékkel formálták át a világ ellátását és uralmát. Aztán a genetikai hibák megelőzése okán elkezdték növelni a megmaradt emberiség létszámát, de arra azért ügyeltek, hogy mindez ellenőrzött keretek között történjen. Nem akartak újra a túlnépesedés hibájába esni. Valami mégis félresiklott, mert az új világrend felépítése során bevezetett kötelező mesterséges megtermékenyítéssel túl sokáig kedveztek a fiú csecsemőknek, így mire az emberiség sorsát úgy, ahogy rendezték egy laza csomópontokkal átszőtt társadalmi térképen, a férfiak létszáma sokszorosan felülmúlta a nők arányát, ami a társadalmi szinten megnövekedett tesztoszteron szint miatt nem várt következményekkel járt mind egyéni, mind szociális szinten." [A. S. Field: Az utolsó másodperc lélegzete / Egy igazán szép nap]

*****

A. S. Field: A nagy projekt

"A történet kezdete jóval Kira születése előttre nyúlt vissza. A második hidegháború, mely közel húsz évig rettegésben tartott mindenkit, nem kedvezett a gazdasági mutatóknak. A magas infláció és a nagyfokú bizonytalanság miatt az emberek tartalékot képeztek; nem költöttek semmire, hacsak nem volt muszáj. Emiatt szinte minden ágazatban visszaesett a termelés, ami elbocsátásokhoz, felszámolásokhoz vezetett. A bankok nem tudtak pénzt kihelyezni, mert senki nem kért a hitelekből. Senki nem vett ingatlant, autót, kütyüket, ruhákat és senki nem járt nyaralni. Egy idő után elkezdtek csökkenni a net, a tévé előfizetések is. Az utolsó években sokaknál már áram se volt, mert a szolgáltatók három havi késedelem után felszólítás nélkül kikapcsolták, a visszakötés pedig olyan sokba került a büntetés miatt, hogy alig néhányan engedhették meg maguknak. És hát, minek, ha utána úgysem tudták fizetni a havi díjat? Egyik ágazat leállása hozta magával egy másik drasztikus csökkenését is, majd az is egy másikét, és így tovább, amíg a helyzet egyszerűen tarthatatlanná vált. A közüzemi szolgáltatók rövid időre leállították a munkákat, de olyan hatalmas rongálásokkal egybekötött tüntetések kezdődtek világszerte, hogy végül újra beindították a szemétszállítást, a vízellátást és a csatorna karbantartást. A körtartozások összeértek, halmozódtak, végül már számon sem tartották őket. A világgazdaság kezdett összeomlani. A munkanélküliség, éhínség és ívóvízhiány trojkája úgy száguldott körbe a Földön, karöltve a köztisztaság hiánya miatt kialakuló járványokkal, hogy az apokalipszis négy lovasát emlegette mindenki. Mindezeket a gondokat tovább fokozták a klímaváltozásból eredő hőhullámok, aszályok, erdőtüzek, árvizek és tornádók. A szemét pedig egyre csak gyűlt. Igazából a szemétfeldolgozó üzemek nyújtották a legbiztosabb megélhetést, így hatalmas túljelentkezés volt az állásokra. Mindenféle módokon próbáltak megszabadulni tőle. Rosszabb esetben elégették, szemétlerakókban gyűjtötték, jobb esetben üzemanyaggá alakították, baktériumokkal, algákkal megetették, elektrolízissel lebontották, vagy újra hasznosították, amit lehetett. De ez a szemétnek csak töredéke volt. Több, mint kilenc milliárd ember még úgy is gyorsabban termelt szemetet, mint ahogy az szelektálható és feldolgozható lett volna, hogy alig fogyasztottak. Nagy gondot okozott a gépek, járművek leállása is. Ott hevertek az utcákon, a tereken, mint megannyi fém hulla, akikkel senki nem törődött. Ugyan hová is mentek volna velük? Senki nem járt sehova, így üzemanyagra sem költöttek, az elektromos autó pedig az áram drágasága miatt szóba sem jöhetett az átlagember számára. Az emberiség vészes gyorsasággal kezdett visszasüllyedni egy újfajta középkorba, ahol megfért egymás mellett a lovasszekér, a bicikli és a léghajó. Tévé és net nélkül újra népszerűek lettek a könyvek, újságok. A gyerekek újra megtanultak labdázni, fogócskázni, a felnőttek pedig kártyázni, társasjátékozni; és az emberek újra beszélgettek egymással. Beszélgettek a szomszédok a társasházi folyosókon és a kerti sövények lombja felett. Beszélgettek a boltban a pékkel, a hentessel, a könyvtárossal és a játékkészítővel. Önkéntes kertészeti egyesületek alakultak spontán ismeretségekből, melyek baráti versengést folytattak egymással, miközben magot, palántát és tapasztalatot cseréltek. Sok helyen elkezdték feltörni a betont a lakótelepeken, hogy termőterülethez jussanak. A hatóságok eleinte lagymatagon kivonultak, hogy ezt megakadályozzák, de rövid idő múlva egyáltalán nem törődtek az egésszel, elvégre ők is ott éltek, oda mentek haza, ahol a többiek is kínnal-keservvel próbáltak elboldogulni. Az ő feleségük is csereberélte a sót, cukrot, lisztet a szomszédokkal, az ő gyerekük is együtt rúgta a bőrt a házbeli srácokkal." [A. S. Field: Az utolsó másodperc lélegzete/ A nagy projekt]

*****

A. S. Field: Istenek

"Hírneve, egyedisége és gazdagsága elválasztotta az emberektől és a többi mesterséges személytől. Felsőbbrendűségének tudata magánnyal és zárkózottsággal keveredett, miközben haszontalannak és feleslegesnek érezte magát. Talán ezért akart kutyát, aki önmagáért szeretné. Nem érdekelné, hány éves, hogy milyen nagyon jóképű, magas és izmos. Az emberekben nem bízott, de egy kutya egészen más. Az embereket kiszámíthatatlannak, túl bonyolultnak és önzőnek gondolta, a mesterségesekkel pedig érzelmi programja miatt nem volt egy szinten. Elgondolkodott az emberi természeten, melynek mindig kell egy felsőbbrendű társ, akihez védelemért lehet könyörögni a bajban, vagy akire rá lehet fogni magát a bajt is. Elvégre a világ oly hatalmas és veszélyes, benne az ember pedig kicsinyke és védtelen. Kell valaki, hogy ne érezzék magukat annyira kiszolgáltatottnak és magányosnak. Eleinte ott voltak a természeti istenek, aztán a különféle egyistenhitek, majd a reneszánsz idején maga az ember került piedesztálra, aki mint Isten tökéletes mása felejthetetlent alkotott mind a művészetek, mind a tudományok terén, hogy végül átadja helyét a modern isteneknek, akiket celebeknek, sztároknak, szuperhősöknek neveznek, és akiket lassan, de biztosan letaszít trónjukról a poszthumán kor új üdvöskéje, a mesterséges intelligencia. Vagyis ő, George."[A. S. Field: Az utolsó másodperc lélegzete / Istenek]

*****

A. S. Field: Alfa

"A Mars projekt rengeteget csúszott. Nagyjából százötven évet. Elhúzódó háborúk, kitörő járványok, gazdasági válságok sora gátolta. Az emberiség megtizedelődött, az országhatárok átrendeződtek. Mire helyreállt egy viszonylagos rend, mindenki számára egyértelmű volt, hogy itt már nem sokáig húzzuk. Semmit nem tudtunk megvalósítani a Föld és emberiség megmentő projektek közül. Hiányzott az összefogás és az igazi elhatározás. Az embereken egyfajta kollektív depresszió uralkodott el. Túl sok volt a veszteség és a bánat. Valójában mindenki inkább akart innen lelépni, mint maradni és rendet rakni. A jól bevált klasszikus recept szerint mindenki a könnyebb utat akarta választani. Az aktuális nagyhatalmak kénytelenek voltak összefogni egymással, hogy megépíthessék az első kupolát a vörös bolygón, mely emberi tartózkodásra alkalmas volt, és elég biztonságosnak ítélték ahhoz, hogy állandó élettérnek nyilvánítsák. Rengeteg ember halt meg a munkák során; a mérnökök és technikusok hatalmas áldozatot hoztak az emberiségért. Évekig tartó megfeszített munka után, melynek keretében a plazmahajtású rakétákat tökéletesítették, végül elérkezett a Misszió I. útnak indítása. [...] Az első nyolc Misszió gond nélkül célba ért a kutatókkal, orvosokkal, technikusokkal és mérnökökkel. Aztán a kilencedik hajó menet közben eltűnt. Így egyszerűen. Az egyik pillanatban még megvolt, a másik pillanatban pedig örökre megszakadt vele a kapcsolat. A Marsra sosem érkezett meg, és jelet sem fogtunk tőle soha többé. [...] Döbbenten álltam a parton, görcsösen szorítottam mellemhez a rőzsét, és nem akartam elhinni, amit láttam. A tó egyre nagyobb hullámokat vetett, melyek eleinte egymással párhuzamosan futottak a túlpartról az úszók felé, majd koncentrikus körökben haladtak kívülről befelé, egyre nagyobb erőfeszítésre kényszerítve barátaimat. Hallottam, Lana sikoltozik, Marco pedig folyamatosan azt üvölti, ússz, Lana, ússz, de Lana már képtelen volt bármire. Erőtlenül csapkodta a vizet, feje mind ritkábban bukkant fel, majd végleg elmerült a habzó vízben. Marco utána bukott, majd levegőért kapkodva próbálta elérni a partot, de a víz örvénylett körülötte, a tölcsér mind lejjebb és lejjebb húzta, míg már nem láttam sötét haját, csak a háborgó tavat, mely most minden dühével felém fordult."[A.S. Field: Az utolsó másodperc lélegzete/Alfa]  

*****

A. S. Field: Igaz szív

"Egymás mellett állnak a szakadék szélén. Voldír keze a sűrű bundán pihen, amint csodálják a vörös naplementét. Szél lesz, mondja és a lény helyeslően mormog. Busa fejét nagydarab lovasához nyomja, aki mosolyogva gyömködi a hegyes füleket.

Hatalmasak és erősek. Voldír két méter magas, lábai, mint vaskos oszlopok, két karja, válla kusza izomkötegek csoportosulása. Sűrű és hosszú, fekete haja, népére jellemzően, végigfut gerince teljes hosszán. Arca, mint a gránit; szögletes, kemény barázdákkal árkolt. Hosszúkás fülei most lazán lógnak arca mellett. Bozontos szemöldöke alól éjfekete szeme a rá jellemző derűvel szemléli a tájat. Foszladozó mohazöld inget visel, hozzá barna nadrágot és hosszúszárú bakancsot. A lény mellette négy óriási mancsán állva majd' melléig ér, de gyönyörű, erős teste hosszabb, mint Voldír magassága. Bundája a zöld különböző árnyalataiban játszik, hogy elrejtőzhessen a hegyi erdők árnyas fái között. A zöldbe néhol barna sávok vegyülnek, a szőrszálak töve pedig fekete, mint a hegyi barlangok mélye. Feje kerek, fülei hegyesek, felállók, sárga szemeit sötét pillák keretezik. Barna sörénye beteríti egész fejét, vállait, mellkasát és lapocka aljig a hátát is. Hosszú bajusza rezegve figyeli a légváltozást. Testhossznyi farka tekereg, mint egy kígyó; egyetlen ütésével végezhetne a mellette állóval, de ez fel sem merül benne. Szereti ezt a magas, vidám kétlábút, aki egy nap a semmiből lépett elő, hogy megmentse életét." [A. S. Field: Igaz szív]

*****