A. S. Mezei: Zivatar

Ketten ülnek a zugban. Két apró lélek összebújva, egymás kis tollas testéhez simulva, remegő szívvel várva a vihar múltát.

Szakad az eső. Sőt ömlik. Másodpercek alatt méretes pocsolyák alakulnak ki. A homokos részeken iszapos sár, az ereszről egész zuhatag hull alá.

Ők lapulnak szorosan egymás melegében a téglából épített csöppnyi ember alkotta zugban, hol minden csak véletlenszerűen egymásra dobálva óvja parányi létük, mely a zivatar után a felhők mögül kikacsintó fényben vidám dallal köszöni, hogy élhet.